közúti fuvarozói ágazat

NFM: a közlekedést érintő uniós jogalkotásban az EU versenyképességét kell szem előtt tartani

2015.12.11.

Bármely, a nemzetközi közúti közlekedési ágazatot érintő új jogalkotásban elsőbbséget kell élveznie az Európai Unió globális versenyképességének - hangsúlyozta Becsey Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedésért felelős helyettes államtitkára az Európai Unió Közlekedési Tanácsának csütörtöki, brüsszeli ülésén a tárca közleménye szerint.

Az ülésen a közúti fuvarozás szociális szempontjait vitatták meg a tagállami szakminisztériumi vezetői. Az Európai Bizottság várhatóan 2017-ben megjelenő, új közúti csomaggal kapcsolatos javaslata tárgyalja majd a közúti közlekedés szociális kérdéseit - fejtette ki az NFM. Hozzátették: a csütörtöki vita célja az volt, hogy a tanács politikai iránymutatást adjon a témakör uniós szabályozásának tervezett módosításaihoz. A bizottság a tervek szerint még idén elindítja a nyilvános konzultációt, 2016 első felében kidolgozza a csomag elemeit, amit a testület 2016 végén fogadhat el.

Becsey Zsolt a beszámoló szerint kifejtette, hogy a fuvarozók külföldi piacra lépését és a munkaerő mozgását akadályozó protekcionista intézkedések nem férnek össze a közösségi jog alapelveivel. Az indokolatlan korlátozások a belső közlekedési piac széttöredezettségéhez vezetnek, rontják a teljes európai gazdaság harmadik országokkal szembeni versenyképességét. A szektor legújabb fejleményei hatékonyan kezelhetők a jelenlegi szabályok egységes értelmezésével, hathatósabb alkalmazásával - vélekedett a helyettes államtitkár. A tagállamok között a bérekben és szociális ellátásban megmutatkozó különbségeket nem lehet tisztességtelen versenyként értelmezni. Ezek az egyes országok gazdasági és társadalmi adottságain alapuló tényezők tartják mozgásban a belső piacot - tette hozzá Becsey Zsolt a közlemény szerint. A visegrádi országok küldöttségei teljes egyetértésben szorgalmazták a német minimálbérrel kapcsolatos bizottsági vélemény mielőbbi közzétételét. Közös álláspontjuk szerint nem akadályozható meg, hogy a kelet-közép-európai közlekedési társaságok és járművezetők hozzáférjenek az Európai Unió belső közlekedési piacához.

A magyar delegáció határozottan ellenezte a munkavállalók kiküldtetésével kapcsolatos irányelv hatályának kiterjesztését a nemzetközi közúti közlekedési ágazatra. Magyarország nem támogatja a kabotázzsal, vezetési és pihenőidőkkel kapcsolatos uniós rendelkezések elfogadását a 3,5 tonna alatti áruszállító gépjárművek használatára, és úgy véli, hogy csak körültekintő, megalapozott szabályalkotással kerülhetők el a belső közlekedési piac működésére káros hatást gyakorló intézkedések. Becsey Zsolt külön felhívta a figyelmet a harmadik országokkal, különösen Ukrajnával és Törökországgal való közlekedési kapcsolatok megfelelő kezelésére is - olvasható a közleményben. 

Forrás: MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.03
Németország egymillió eurós hozzájárulással csatlakozott az Ukrajna Közlekedési Támogatási....
2026.11.03
Tesztüzemre indul Budapesten a 132E vonalán az első, biometán (Bio-CNG) megújuló üzemanyaggal....
2026.11.03
A konstruktőri versenyben címvédő, legutóbbi hat idényben első Toyota két háromfős csapattal és más....
2026.11.03
Sorban harmadik alkalommal bizonyult a legjobbnak a J.D. Power autóipari márkahűség-kutatásában a....
2026.11.03
Kaposváron és Szegeden már helyi szabályok korlátozzák az elektromos rollerek használatát a....
2026.11.03
Kényelmesebb utazás, több hely a csomagoknak: novembertől új, kifejezetten a repülőtérre tartó....
2026.11.03
Pierre Leclercq-et nevezték ki az Opel és a Vauxhall tervezési igazgatójává (Head of Design)....
2026.11.03
Elismerően nyilatkoztak a Forma-1-es versenyzők a vasárnapi Mexikói Nagydíjon harmadik Andrea Kimi....
2026.11.03
Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől. A Magyar Közút....
2026.11.03
Megkezdődött a bécsi Ringstraße fokozatos átalakítása. A cél, hogy a gyalogos- és kerékpáros-....