Le Mans

Nico Hülkenberg Porschéval indul jövőre Le Mans-ban

2014.11.27.

A Force India Forma-1-es versenyzője jövőre két verseny erejéig csatlakozik a Porsche LMP1-es csapatához, de a régi állását is megtartja.

Két napja már hírt adtunk arról, hogy a Porsche igazgatótanácsa áldását adta arra, hogy a gyári LMP1-es alakulat Le Mans-ban kettő helyett három autót indítson 2015-ben. Akkor az új pilóták neveit még nem árulták el, ma azonban hivatalosan is bejelentették, hogy a német Nico Hülkenberg lesz a harmadik autó három pilótájának az egyike. Hülkenberg idén a Force India versenyzője volt a Forma-1-ben, és a jövő évre is érvényes szerződése van az indiai istállóval. A Porsche szerződés azért vált lehetségessé számára, mert az két WEC futam (Spa és Le Mans), amelyen el fog indulni, nem ütközik a Forma-1 2015-ös versenynaptárával. Csapatfőnöke, Vijay Mallya még megfúrhatta volna a Porschés szerződtetését, de az indiai üzletember elengedte pilótáját.

„Porsche és Le Mans – ez a kombináció valószínűleg minden autóversenyző számára vonzó” – nyilatkozta Hülkenberg a bejelentést követően. Régóta rajongok a Porschéért, és közelről figyeltem a visszatérésüket az LMP1-es kategóriába idén. Nagy vágyam volt, hogy vezethessem azt az autót Le Mans-ban. Nagyon örülök annak, hogy a 2015-ös Forma-1-es naptár ezt lehetővé tette, hálával tartozom a Force Indiában, hogy elengednek. Most már csak rajtam múlik, hogy keményen dolgozzak, és, hogy helyt állja mindkét területen.

Hülkenberg az első aktív Forma-1-es versenyző Sebastian Bourdais óta, aki a Forma-1-es szezon közben részt vesz a Le Mans-i 24 órás viadalon, a Toro Rosso egykori versenyzője 2009-ben indult a világ leghíresebb megbízhatósági autóversenyén a gyári Peugeot csapattal.

„Az, hogy felkeltettük egy újabb világklasszis versenyző érdeklődését, egy újabb bizonyíték arra, hogy jó munkát végzett az egész csapat az első WEC szezonunkban” – nyilatkozta Andreas Seidl, a Porsche csapatfőnöke. „Most felkészítjük Nicót az olyan új kihívásokra, mint a versenyzés a lassabb, más kategóriába tartozó GT autók között, vagy az éjszakai vezetés Le Mans-ban” – tette hozzá Seidl.

A Porsche még adós Hülkenberg két csapattársának megnevezésével, de nagy valószínűséggel a gyári GT csapat versenyzői közül fognak válogatni. Azt már korábban bejelentették, hogy a két régi autó versenyzőit, Mark Webbert, Timo Bernhardot, Brendon Hartley-t, Neel Janit, Romain Dumas-t és Marc Liebet megtartják 2015-re is.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.23
A német autógyártóknak a 2026-os év jelentős értékesítési visszaeséssel kezdődött. Mind a BMW, mind....
2026.05.23
A romániai craiovai üzem igazgatójaként rendkívül szerencsésnek érzem magam, hogy láthatom azt a....
2026.05.23
A Giorgia Meloni vezette olasz kormány június 6-ig meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki....
2026.05.23
A meghosszabbított pünkösdi hétvégére való tekintettel a rendőrség fokozott ellenőrzést jelentett....
2026.05.22
A brit prémiumgyártó tisztán elektromos meghajtású, kompakt újdonsága most Sydney ikonikus....
2026.05.22
Talán ez volt a legnagyobb hibája a 10 éves Peugeot 308-asnak ..
2026.05.22
Philadelphiában ünnepséggel bocsátották útjára az American Airlines hat év után újraindult....
2026.05.22
2026. július 1-jétől a svájci kantonok 1955 óta először engedélyezhetik a körversenyeket. Svájcban....
2026.05.22
Nem elég, ha a termék jó, azt el is kell adni. A Peugeot ezért 2026-ban teljesen új szintre emelte....
2026.05.22
A 2026/27-es szezonban debütáló új generációs kocsik már több mint 800 lóerőt tudnak leadni, és....