katasztrófavédelem

Nitrogénszállító tartályautó és személyautó ütközött az M2-esen Fótnál - A tüzet már eloltották

2016.01.10.

Eloltották a tűzoltók kora délutánra azt a tüzet, amely egy cseppfolyós nitrogént szállító tartályautó és egy személyautó ütközésekor keletkezett vasárnap dél körül az M2-es autóút fóti-dunakeszi szakaszán. A balesetben egy ember meghalt - tájékoztatta a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-t.

Csámpai Attila korábban elmondta, hogy az ütközést követően mindkét kocsi kigyulladt, és a vízelvezető árokba csapódott. A kamion szállítmánya miatt minden eshetőségre felkészülve 100 méteres sugarú biztonsági zónát jelöltek ki, eközben több mint 20 tűzoltó oltotta a lángoló járműveket. A helyszínen tartózkodik a megyei katasztrófavédelem műveleti szolgálata is - tette hozzá a szóvivő.

Utóbb kiderült, hogy mindkét járműben csak a gépkocsivezető utazott, közülük a személyautó vezetője annyira összeégett, hogy nem lehetett rajta segíteni. A tartálykocsi sofőrje sokkot kapott, de nem sérült meg. Csámpai Attila az MTI-nek elmondta, hogy a tartálykocsiban 9 ezer liter cseppfolyós nitrogént szállítottak. A tartály leszakadt a vezetőfülkéről, majd oldalára borult, a benne lévő anyag azonban nem jutott a szabadba.

Az M2-es autóút 25-ös kilométerénél történt karambol helyszínén jelenleg az utómunkálatok folynak, ezek akár estig is eltarthatnak. A tartálykocsi tartalmát át kell fejteni, ezután következhet a nehézgépjármű daruval történő kiemelése - magyarázta a szóvivő. Az autóutat teljes szélességében lezárták, a mentés végéig a forgalmat a rendőrök a szomszédos benzinkút parkolóján keresztül terelik. A megyei rendőr-főkapitányság honlapján olvasható információk szerint Fót felől nem lehet az M2-esre hajtani.

A baleset körülményeit a rendőrség és a katasztrófavédelem is vizsgálja, egyebek mellett iparbiztonsági szemlét és tűzvizsgálatot is tartanak.

Fotó: Mihádák Zoltán/MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.22
A szlovén kormány vasárnaptól korlátozza a benzinkutakon tankolható üzemanyag mennyiségét a....
2026.03.22
Ezek még nem repültek, csak egy repülő látszatát akarták sugallni.   ..
2026.03.22
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Megint üres a tank. ..
2026.03.22
Alig négy hónap telt el az AUDI E-SUV Concept bemutatása óta, a gyártó pedig máris készen áll....
2026.03.22
Az Útinform jelentése szerint máris jelentős torlódás alakult ki. ..
2026.03.22
A BMW idén nyáron kísérleti projektet indít humanoid robotokkal lipcsei üzemében. A svájci Hexagon....
2026.03.22
DS Automobiles bemutatja a DS N°7-et, amely a márka eddigi legsikeresebb típusát, a DS 7-et váltja....
2026.03.22
A Wizz Air, Magyarország piacvezető légitársasága a második legjobb ultra diszkont légitársaság az....
2026.03.22
A Budapesti Közlekedési Központ 2026-ban is folytatja a taxiállomások felújítását és bővítését. A....
2026.03.22
Megérkezett az ötszázadik új autóbusz a Volán flottájába - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója a....