szállítás

Nőtt a Waberer's árbevétele és nyeresége

2017.11.14.

- A Waberer's International Nyrt. árbevétele a harmadik negyedévben 182,3 millió euróra nőtt, 23,3 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit - közölte a társaság kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

Az árbevétel növekedése részben a lengyel Link fuvarozócég 2017. július 1-től hatályos konszolidációjának köszönhető, és mindhárom üzleti szegmensben - a nemzetközi árufuvarozási ágazatban, a regionális szerződéses logisztikai ágazatban, és az egyéb szegmensben - volt organikus növekedés is a jelentés szerint.



A Waberer's a kamatfizetés, adózás és értékcsökkentési leírás előtti üzemi eredményét (EBITDA) 20,1 százalékkal, 24,9 millió euróra növelte a harmadik negyedévben. A rendszeres nettó eredmény 8,2 százalékkal 6,2 millió euróra nőtt.

A konszolidált, nemzetközi pénzügyi jelentési szabványok (IFRS) alapján idén az első kilenc hónapban a Waberer's árbevétele 16,8 százalékkal 495,5 millió euróra emelkedett. Az EBITDA január-szeptemberben 9,4 százalékkal 65,3 millió euróra nőtt, a rendszeres nettó eredmény pedig 15,7 százalékkal 15,4 millió euróra.

A jelentés szerint a nemzetközi fuvarozási ágazat bevétele a jobb árazási környezet, az átlagos kilométerenkénti fuvarozási díjak több mint egy százalékos emelkedése és a lengyelországi Link felvásárlása révén 22,8 százalékkal emelkedett a harmadik negyedévben és 139,6 millió eurót tett ki. A Link felvásárlásával nőtt a járműállomány, az előző év azonos időszakához képest 17 százalékkal 4152-re. Kiemelik, hogy 2017 harmadik negyedévére a Link 1,8 millió eurós EBITDA-t teljesített, ami várhatóan tovább javul.



A regionális szerződéses logisztikai ágazat bevételei a harmadik negyedévben 29,8 százalékkal 32,4 millió euróra nőttek a tavalyi év azonos időszakához képest, döntően a fuvarozáson alapuló rakományos és gyűjtőszállítmányozási szolgáltatásokból. Az egyéb kategóriába sorolt üzletágak - közöttük a biztosítótársaság - bevételei is nőttek a harmadik negyedévben, 18,8 százalékkal 13 millió euróra. A közvetlen bérköltség, juttatások járulékok 25 százalékkal 28 millió euróra nőttek 2017 harmadik negyedévében. Ez nagyjából megfelel az árbevétel 23 százalékos dinamikájának, mivel a béremelések negatív hatását az egy kamionra jutó járművezetők átlagos számában megjelenő hatékonyságjavulás részben ellensúlyozta - írták.

A gépkocsivezetők száma a Link felvásárlásával 16 százalékkal emelkedett és a bérek a csoport munkaerő-ellátásában meghatározó közép-kelet európai országok munkaerőpiacán érezhető általános bérnyomásnak megfelelően 8 százalékkal emelkedtek. Az eladósodottsági adatok a Link konszolidációja miatt jelentős növekedést mutattak, ez 39 millióval növelte a csoport tőkeáttételét.



A gördülő rendszeres EBITDA (így a Linket csak 2017 július 1-je óta tartalmazó) többszöröseként kifejezett nettó tőkeáttétel 3,4-szeresére emelkedett, a felvásárlás hatása nélkül azonban 2,9-szeres körül maradt. Idén július 6-án indult el a kereskedés a Waberer's International Nyrt. részvényeivel a BÉT-en, részvényenként 5100 forintos induló áron, a papírokkal a prémium kategóriában kereskednek.

A papír a hétfői kereskedést 4790 forinton zárta. Legmagasabb ára 5199 forint, legalacsonyabb 4576 forint volt. A fuvarozással foglalkozó cégcsoport Magyarország 50 legnagyobb vállalata közé tartozik az árbevétele alapján, piacvezető Európában a szegmensében, és közel hétezer dolgozót foglalkoztat. A cég teljes piaci értéke, a bevezetési áron kalkulálva meghaladja a 90 milliárd forintot, ezzel a 6. legnagyobb piaci kapitalizációjú társaság a BÉT-en.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.26
Az 1930-as években a vásárlót nagy öröm érte, ha egy motorkerékpárhoz jutott. Ennek tortúráját....
2026.04.26
Apró, ám felismerhető frissítéseket kap a Toyota legeladottabb modellje Európában. ..
2026.04.26
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Új autó, de miért ilyen kicsi? ..
2026.04.26
A második helyen végzett élete első brit F3-as futamán az autóversenyző Molnár Martin szombaton....
2026.04.26
Újabb fordulat rajzolódik ki az orosz piacon: az elmúlt hónapokban látványosan megélénkült az....
2026.04.26
Vitézy Dávid a Telexnek adott interjúban kiemelte, Budapest számára is esélyt jelent az, ha....
2026.04.26
A Roadpol Operation Group (Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata Műveleti Csoport) 2026.....
2026.04.26
A Martorellben gyártott kisautót és testvérmodelljét, a CUPRA Ravalt a Volkswagen Csoport....
2026.04.26
A Deák Ferenc hídon történt az a baleset, amelynek oka a figyelmetlenség volt. ..
2026.04.26
A súlyos gázolások jelentős része azért következik be, mert egy autós elengedi a gyalogost a zebrán....