Tesla

Nyereséget termelt a Tesla a harmadik negyedévben

2019.10.28.

A befektetők nagy meglepetésére nyereséget termelt az elektromos autókat gyártó amerikai Tesla a harmadik negyedévben a rekord értékesítéseknek, a költségek csökkentésének és az új modellek gyártási menetrendje javításának köszönhetően a gyorsjelentés tanúsága szerint. 

A szeptemberrel zárt három hónapban a Tesla 6,3 milliárd dollár bevételre tett szert, ami 8 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. Az amerikai számviteli szabvány (GAAP) szerint a részvényesekre jutó nettó nyereség 143 millió dollár volt, részvényenként 80 cent. Egy évvel korábban 311 millió dollárra rúgott a profit, ami részvényenként 1,82 dollárt jelentett. Az egyszeri tételek leszámításával kalkulált (non-GAAP) nyereség 342 millió dollárt tett ki az idei harmadik negyedévben, ami 34 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi 516 millió dollárnál. A részvényarányos nyereség 3,02 dollárról 1,91 dollárra esett. Elemzők részvényenként 42 centes veszteségre számítottak a harmadik negyedévről.

A Tesla kilencéves tőzsdei történetében a mostani volt az ötödik nyereséges negyedév, az összes többi veszteséges volt. A Tesla adó- és kamatfizetés, illetve értékcsökkenési leírás előtti eredménye (EBITDA) 876 millió dollárra rúgott július-szeptemberben, 136 százalékkal haladja meg az előző negyedévi 371 millió dollárt, de 7 százalékkal marad el az egy évvel ezelőtti 942 millió dollártól. A negyedévet a Tesla 5,33 milliárd dollár likvid forrással zárta, szemben az előző negyedév végi 4,95 milliárd, illetve az egy évvel korábbi 2,96 milliárd dollárral.

Az eredménybeszámoló hatására a Tesla részvénye közel 21 százalékkal, 307,12 dollárra drágult az elektronikus kereskedésben. Március 1. óta először lépte át az árfolyam a 300 dolláros küszöböt. A Tesla a harmadik negyedévben rekordszámú, 97 ezer autót szállított le megrendelőinek, 2 százalékkal többet, mint az előző negyedévben. A Tesla kínálatában szereplő három modellből a két drágább típus, a Model S és a Model X értékesítése 1,4 százalékkal csökkent, a "tömegterméknek" szánt Model 3 eladásai pedig 2,6 százalékkal növekedtek.

A Tesla 360-400 ezres értékesítési célt tűzött ki az idei évre, így a tervezett alsó határ eléréséhez az első kilenc hónapban kiszállított 255 ezer autót figyelembe véve a negyedik negyedévben még 105 ezer autót kell leszállítania megrendelőinek. A beszámolóban a Tesla menedzsmentje úgy fogalmazott, "nagyon bízik abban, hogy idén meghaladja a 360 ezret" eladott autóinak száma. 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.23
Nem mindegy, hogyan kopik az autó gumiabroncsa. A futófelület állapota nemcsak arról árulkodik,....
2026.09.23
Hannoverből a világ minden szegletébe, majd vissza: a hosszú távú utazásairól ismert Rainer Zietlow....
2026.09.23
Az Óbudai Egyetem tőketársasága, az Obuda Uni Venture Capital (OUVC) finanszírozó partnerként....
2026.09.23
Javában zajlik az Európai Mobilitási Hét: több mint 2500 városban hirdetik, hogy a közlekedés nem....
2026.09.22
Jövőre nem rendezik meg a gyorsaságimotoros-világbajnokság Magyar Nagydíját. ..
2026.09.22
Az Eurotrade Kft. szakmai napján érdekes pódiumbeszélgetésre került sor. A vendéglátó Szűcs Attila....
2026.09.22
A Citroën bevezeti az Outdoor felszereltségi szintet, amely kalandvágyó szellemiséggel ruházza fel....
2026.09.22
A vezetés közbeni figyelemelterelés komoly közlekedésbiztonsági kockázat, amelyről október 5-én....
2026.09.22
A vasúti járműgyártó Magyar Vagon Vasúti Kft. (MVV) nyerte el a Leo Mobility Management (LMM)....
2026.09.22
Kína a 2026-2030 közötti ötéves terv időszakában teljesen összekapcsolja a G219 és G331 határ menti....