autóverseny

Nyíregyháza-rali – nemzetközi megfigyelők előtt dől el a magyar bajnokság

2018.11.05.

A rali Európa-bajnokság (ERC) promótere és a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) megfigyelői előtt dől el az országos rali bajnokság a szezon utolsó futamán, a hétvégén sorra kerülő Nyíregyháza-ralin – írta az MTI.

Az ERC és a FIA képviselői azért utaznak a rendezvényre, mert Magyarország pályázatot nyújtott be az ERC egyik futamának megrendezésére. A magyar bajnoki címért az összetettben vezető Turán Frigyes, Bagaméri László páros, a második helyezett Vincze Ferenc, Igor Bacigál kettős, valamint a Hadik András, Deák Attila duó küzd majd meg, de matematikailag még a korábbi négyszeres abszolút bajnok Kazár Miklós is esélyes. A külföldi megfigyelők a pályázat elbírálása szempontjából mérik fel a rendezés körülményeit különböző szempontok alapján.

Őry Tamás, a gyorsasági kamion Európa-bajnokságot is rendező Truck Race Promotion Kft. ügyvezetője, a Nyíregyháza-rali társrendezője az MTI-nek elmondta: három ország pályázik jelenleg ERC-futam megrendezésére, és az eddigi tárgyalások alapján jó esély van rá, hogy Magyarország bekerüljön a jövő évi ideiglenes versenynaptárba. Hozzátette, hogy a kereskedelmi, szerződéses és jogi szempontok alapján, valamint a szükséges garanciák kérdésében Magyarország már megfelelt, ugyanakkor a nyolc versenyből álló Eb-t nem akarják új helyszínnel bővíteni. "Ez azt jelenti, hogy mi akkor kerülhetünk be, ha egy másik helyszín kiesik" – mondta Őry Tamás.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.04
A Mercedes világbajnoki pontversenyt vezető olasz pilótája nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíj....
2026.07.04
A 12Cilindri Manuale különleges, mechanikai kapcsolat nélküli, „by wire” váltókart és kuplungpedált....
2026.07.04
Ennyi őrültséget és balesetet ritkán látni egy hónap alatt. ..
2026.07.04
2026 első félévének eredményei azt mutatják, hogy a márka nemcsak megőrizte, hanem tovább....
2026.07.04
Az Egyesült Királyság forgalomirányító hálózata öregszik — a jelzőlámpa-vezérlők már több mint fele....
2026.07.04
Egy kamionos rögzítette telefonjával a szokatlan jelenséget. ..
2026.07.04
5,8 százalékkal 1,484 millióra emelkedett az új személygépkocsik forgalomba helyezése az idei első....
2026.07.04
Kína egyik legnagyobb autógyártója a megfontolt utat választja az európai terjeszkedés során. ..
2026.07.03
Júliusban is folytatódik a budapesti nosztalgiaszezon: hétvégenként muzeális villamosok, autóbuszok....
2026.07.03
Az európai autógyártók évekig a nagy, drága elektromos SUV-kra koncentráltak, miközben fokozatosan....