Magyar Közút Nonprofit Zrt

Okos autókhoz okos utak

2020.02.12.

A navigációs rendszerek azt már tudhatják, hogy épp hol van dugó, de azt azért még nem: hol lesz? Ebben is változást hozhat azonban az okos utak közelgő kora, itt, Magyarországon is. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. engedett bepillantást a hazai úthálózat digitalizált jelenébe és jövőjébe.

Az útfejlesztés már nem csak aszfaltozást jelent

Világszerte lépéskényszerbe hozza a járműipar a közutak kezelőit. Az online navigációs rendszerekkel szerelt autók, a részben vagy teljesen autonóm járművek, az egymással kommunikáló, továbbá az okos elektromos kocsik tulajdonosai számára ugyanis már rég nem csupán a sima aszfalt az elvárás, hanem a minél több, mind gyorsabban elérhető útinformáció is. A forgalomról, balesetekről, fagyásról, szélről, terelésről szóló adatok alapján képesek ugyanis a járművek biztonságos, gyors, energiatakarékos útvonalat, sebességet ajánlani. Mindez ráadásul közérdek is, hiszen a körülményekhez leggyorsabban és legpontosabban igazodó forgalomszabályozás csökkentheti a balesetveszélyt, a torlódást és így a környezetszennyezést is. Éppen ezért, amikor a közútkezelők a fejlesztési terveiket készítik, ma már korántsem csak aszfaltozásról, nyomvályúk, kátyúk eltüntetéséről esik szó, hanem szenzorok, kamerák telepítéséről, drónok alkalmazásáról, intelligens közlekedési rendszerek kialakításáról is.

Egyre több adatra és egyre gyorsabban van szükségünk

Nincs ez másként a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél sem, amely nemrégiben egy sajtótájékoztatón engedett bepillantást a hazai úthálózat digitalizált jelenébe és jövőjébe. „Hat projektben összesen több mint 5 milliárd forint értékben zajlik az intelligens közlekedési rendszerek létesítése, megerősítése” – fogalmazott Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója. A konkrét fejlesztésekről szólva a vezérigazgató elmondta például, hogy 2019 végéig elkészült az Útinform üzemeltetésében lévő úgynevezett Nemzeti Hozzáférési Pont, ahol egy helyen, szabványos gépi feldolgozásra alkalmas formátumban kereshetők és letölthetők a közútkezelőknél elektronikusan gyűjtött adatok. Ezeket a friss információkat használhatják például a navigációs rendszerek és applikációk, hogy „percre kész” útvonalterveket, kerülőutakat készíthessenek.

Még nem látnak mindent, de egyre kevesebb a "sötét folt"

Főleg gyorsforgalmi utak mentén 45 új kamerát telepítettek, további 9 helyszínen a meglévő eszközöket cserélték korszerűbbre. A kamerahálózat fejlesztése több szempontból rendkívül fontos: még ma is sok az az úthálózaton a „sötét folt” vagyis az olyan terület, amelyet távolról nem látnak be, emiatt a forgalomirányítás lassabban értesül balesetről, torlódásról. Másfelől a korszerű kamerákhoz már fejlett objektumfelismerő szoftverek kapcsolhatók, így a rendszer automatikusan felismeri például a lerobbant kocsit, ami jelentősen csökkentheti a beavatkozási időt. A fejlesztések részeként további 274 tehergépjármű parkolóhelyet vontak be a foglaltságot mutató monitoring rendszerbe, ami a szállítmányozásban dolgozók számára nagy segítség, hiszen előre tudják tervezni, hol van alkalmas hely például a pihenőidő letöltésére. 1480 parkolóhelyből már 531 foglaltsága mérhető, ami 36 százalékos országos lefedettségnek számít.

Az új rendszerek megpróbálnak előre látni

Szilvai József Attila vezérigazgató szót ejtett azokról a fejlesztésekről is, amelyek még magasabb szintre emelik a forgalomszabályozást és adatáramlást. Tizenhárom helyszínen telepítettek az infrastruktúra és a jármű közötti kommunikációt lehetővé tevő úgynevezett C-ITS rádiós adó-vevő berendezéseket. Az autonóm járművek tesztpályájának otthont adó Zalaegerszegen például nyolc jelzőlámpás csomópontot vontak be a projektbe. A fejlesztésekhez kapcsolódóan a Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2022-ig leteszi az alapjait egy olyan új, forgalomirányítási központnak, amely már proaktív módon működik. Ez azt jelenti, hogy bizonyos szempontból előre tudják majd jelezni a forgalmat, így időt adva a megfelelő intézkedésekre. Szilvai József Attila példaként azt említette: mivel az osztrák autópályák forgalmi adatai is rendelkezésükre állnak, azonnal értesülnek arról, ha jelentősen nő a magyar határ felé tartó forgalom, így a hazai szakaszokon erre előre tudnak készülni. A rendszer akár arra is alkalmas lehet, hogy például egy komolyabb torlódás esetén olyan alternatív útvonalat közöljön a közlekedőkkel, amely ugyan hosszabb távot, de folyamatos haladást, és gyorsabb érkezést tesz lehetővé.

A múlt egy darabja a Magyar Közút Nonprofit Zrt. központjában

Arra, hogy a korszerű informatikai megoldások milyen sokféleképpen segíthetik a közútkezelők munkáját, jó példa az útellenőri feladatok megújítására kínálkozó lehetőségek sora. Kamerával felszerelt drónokat vethetnek be, a távolsági buszokat pedig olyan érzékelő-csomaggal szerelhetik fel, amelyek pontos képet adhatnak az utak állapotáról. Ezzel egyrészt kiváltható lenne a most használt 110 járműből álló útellenőri járműflotta egy része, ami csökkentené a költségeket és a környezeti terhelést is. Másrészt olyan szakaszokról is sok információ nyerhető, ahová csak ritkán juthatnak el most az ellenőrök.

 

Az oldal fő támogatója

 

2020.02.27
Shahrokh Heidari Franciaországból küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu....
2020.02.27
Egy Mondeo kombinál több egy méterrel hosszabb áruszállítóval beállni a parkolóhelyre egy zsúfolt....
2020.02.27
Több éve az európai uniós átlag csaknem kétszeresével nő a magyar lízingpiac - közölte a Magyar....
2020.02.27
A Genfi Autószalonon (2020. március 5-15.) az új Touareg R világpremierjével a Volkswagen 2020-ban....
2020.02.27
Az idei Genfi Nemzetközi Autószalon számos új és izgalmas jármű és fejlesztés találkahelye lesz,....
2020.02.27
Az új technológiák sokszor annyira fellelkesítik az érdeklődőket, hogy egy minimális előrelépés egy....
2020.02.27
A Japánba visszatéréssel egy fontos piacon folytatja exportoffenzíváját az Opel. Jövő évtől,....
2020.02.27
A magas vezetési pozíció, a széles kilátás és az első osztályú kényelem aerodinamikai és műszaki....
2020.02.27
Összeütközött egy gépkocsival és felborult egy mentőautó a XX. kerületben, a Nagysándor József utca....
2020.02.26
Egy amerikai tuning-folyóirat szerkesztői érdekes kísérletbe fogtak: kizárólag a tartozékpiacon....