Tatabánya

Okos gyárrá alakul a Bridgestone Tatabánya

2019.07.03.

A Bridgestone EMEA 36 millió eurós beruházással valósítja meg 2023-ig nyolc európai gyárának okos-technológiai átállását.

Ebben komoly szerepe lesz a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft.-nek, ahol a már digitalizált abroncsgyártás mellett a következő időszakban a gyártás teljes folyamata átalakul.Ez többek között érinti a félkésztermék gyártást, az energiaellátást, karbantartást, gyártáskövetést és a gyártástervezést is. A tatabányai gyár az európai Bridgestone gyárak közül másodikként indítja el az okos energia („SmartEnergy”) rendszert. A vállalat komoly elvárásokat támaszt az új technológiákkal szemben, célja az, hogy azonos dolgozói létszám mellett, 10%-al kisebb energiafelhasználással 2021-re évi 7,2 millió db abroncsra növelje termelését.

A tatabányai Bridgestone abroncsgyártási kapacitásának már több mint 60%-át digitalizált technológia adja. Az EXAMATION a Bridgestone mesterséges intelligencia alapú, nagy termelékenységű gyártástechológiája 480 ponton méri és ellenőrzi az abroncsok minőségi paramétereit. A digitális gépek nemcsak automatikusan gyártanak, de algoritmusok alapján ellenőrzik is az elkészült gumiabroncsok gyártási és minőségi paramétereit, így 15%-kal egyenletesebb minőségben, kétszer annyi, átlagosan napi 6.000 abroncsot gyártanak, mint hagyományos társaik. A rendszer érdekessége, hogy minden egyes abroncsról 700 MB-nyi adatot gyűjt, ami 4 TB-nyi adatot jelent naponta. A tárolt és elemzett adatokat a vállalat római és tokiói mérnökei az új abroncsmodellek tervezésében használják fel, az új abroncsmodellek terveit pedig ugyancsak digitalizálva juttatják vissza a gyárba, ahol így a felére csökken az új abroncsok első szériáinak gyártási ideje.

Fotók: gumiszerelok.com

„Célunk nem kevesebb, mint a digitalizációban rejlő hatékonyságnövelési potenciál teljes kihasználásával. Azonos dolgozói létszámmal, energiafelhasználásunk 10%-os csökkentése mellett, a jelenlegi 5 millió abroncsról 2021-re 7,2 millió abroncsra növeljük éves termelésünket” – mondta Topolcsik Melinda, a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. ügyvezető igazgatója.

„A Bridgestone esetében az okos gyárrá alakulás több különböző projektből áll és a gyár működésének minden területét érinti. Az első ilyen bevezetendő projekt (SmartEnergy) a gyár energiafelhasználását és annak költségeit optimalizálja. Ennek köszönhetően az üzem 10%-os energia-megtakarítást érthet el” – mondta Aba Mihály, a projekt vezetője. „A rendszer kapcsolatot teremt a termelési tervek és az energiafogyasztás között, és ezeket modellezve tervezhetővé és optimalizálhatóvá teszi az abroncsgyártás energiaigényét” tette hozzá.

A digitalizáció a karbantartásban (SmartMaintenance) is jelentős szerepet fog játszani. A mesterséges intelligencia adatelemzéssel jelzi előre agyártógépek várható meghibásodásait, ezért tervezhetők lesznek a karbantartási ciklusok. A rendszer szenzorok segítségével méri, majd elemzi a gépek vibrációját, és még a költséges meghibásodásokat megelőzően javasol karbantartási munkálatokat.

A tatabányai abroncsgyárban az ipar 4.0-ás technológia (SmartQuality) lesz hivatott fejleszteni a termelés minőségét is. A már üzemelő digitális gyártógépek révén rengeteg adat kerül egy felhőalapú adatbázisba. Egy algoritmus összefüggéseket keres a gyártási paraméterek és a legyártott abroncsok attribútumai között. A következtetéseket pedig automatikusan továbbítja a gyár minőség ellenőrzési mérnökeinek, akik azonnali beavatkozással jelentősen tudják csökkenteni a gyártási selejt mennyiségét.

Jelentősen egyszerűsödnek a Bridgestone gyár logisztikai folyamatai is. Az okos alapanyag (SmartMaterials) technológia bevezetésével a gyár szakemberei teljes mértékben online tudják majd követni és irányítani az előkészített alapanyagok és a félkész termékek útját a gyáron belül. Nem lesz szükség vonalkódokra és leolvasó kártyákra sem. Ez drámaian egyszerűsíti gyártástervezést és annak adminisztrációját az alapanyag keveréstől egészen a raktározásig.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.04
Több, mint egy évtized elteltével búcsúzik a Q7 jelenleg ismert modellváltozata. Március végéig még....
2026.02.04
Az informatikai rendszerek védelme terén kínál naprakész, gyakorlatban azonnal alkalmazható....
2026.02.04
1876-ban Németországban Carl von Linde feltalált valamit, ami alapjaiban változtatta meg az....
2026.02.04
Ismét valakinek a szemét szúrta a Gútán (Komáromi járás) elhelyezett, biztonságos közlekedésre....
2026.02.04
Technológia már van. Adat is van. Ami hiányzik: a következetes, felelős döntéshozatal. Svédország....
2026.02.04
A Schneider Electric lett a McLaren Racing hivatalos energia-technológiai partnere. A vállalat és a....
2026.02.04
Az AUDI E5 Sportback ma elnyerte a 2026. évi „Az Év Autója Kínában” díjat, amelyről az iparági....
2026.02.04
Ahhoz, hogy valaki top sofőrré váljon, több kell, mint finom vezetés és időben érkezés, ahogy azt....
2026.02.04
2025 folyamán 16 esetben jelentettek Burgenlandban Geisterfahrer-t, azaz az úton rossz irányba....
2026.02.03
A BMW Group regensburgi gyára rekordot jelentő termelési volumennel ünnepli fennállása negyvenedik....