Bottas

Olasz Nagydíj - Bottas a pole pozícióban a sprintfutamra

2021.09.10.

Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője nyerte a Forma-1-es Olasz Nagydíj pénteki időmérő edzését, így a szombati sprintfutamon ő rajtolhat majd az élről.

Második helyen csapattársa, a címvédő és hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton végzett, míg a harmadik helyezett a világbajnoki pontversenyben vezető holland Max Verstappen (Red Bull) lett. Bottas autójában azonban motort is cseréltek, így a finn a vasárnapi futamot illetően tízrajthelyes büntetéssel tervezhet. Az viszont, hogy ez a valóságban mit jelent majd, az csak a szombati sprintfutam végeredményének ismeretében dől el, ami a vasárnap 15 órakor kezdődő Olasz Nagydíjra vonatkozó rajtsorrendet hivatott eldönteni. A pénteki időmérő eredménye a módosított lebonyolítás miatt nem számít bele a hivatalos statisztikába.

Az Olasz Nagydíjon az idei vb-sorozatban másodszor rendeznek sprinthétvégét, az elsőre július közepén, Silverstone-ban, a Brit Nagydíjon került sor. A szombaton 16.30 órakor kezdődő, 100 kilométer versenytávú, 18 körös sprintfutam első három helyezettje kap világbajnoki pontot, az első hármat, a második kettőt, a harmadik pedig egyet.

A sprintfutam rajtsorrendje:

    1. sor:

Valtteri Bottas (finn, Mercedes)

Lewis Hamilton (brit, Mercedes)

    2. sor:

Max Verstappen (holland, Red Bull)

Lando Norris (brit, McLaren)

    3. sor:

Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren)

Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri)

    4. sor:

Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari)

Charles Leclerc (monacói, Ferrari)

    5. sor:

Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)

Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo)

    6. sor:

Sebastian Vettel (német, Aston Martin)

Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)

    7. sor:

Fernando Alonso (spanyol, Alpine)

Esteban Ocon (francia, Alpine)

    8. sor:

George Russell (brit, Williams)

Nicholas Latifi (kanadai, Williams)

    9. sor:

Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri)

Mick Schumacher (német, Haas)

    10. sor:

Robert Kubica (lengyel, Alfa Romeo)

Nyikita Mazepin (orosz, Haas)

A további program: szombat: 2. szabadedzés 12.00, sprintfutam 16.30, vasárnap: futam 15.00.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.10
Június közepén ismét a kerékpárosoké lesz a főszerep a Csallóközben: 2026. június 14-én, vasárnap....
2026.06.10
Egy héten keresztül kétkerekű járműveket ellenőrzött a rendőrség. Az eredmények egyértelműen....
2026.06.10
Az új Q7* modellel az Audi egy rendkívül sikeres örökségre épít az SUV-szegmensben. A közkedvelt....
2026.06.10
Június 6-án késő délután az állami közlekedési hatóság civil rendőrautója egy lengyel rendszámú....
2026.06.09
Skoda Octavia Combi 1.5 TSi vásárlás előtti átvizsgálás ..
2026.06.09
A szakemberek részéről csak pozitív visszajelzéseket kapott a balatonfőkajári versenypálya....
2026.06.09
A Vespa 80 éves: ez alkalomból egy héten át tartó ünnepi rendezvénysorozatot tartanak Rómában....
2026.06.09
Még nagyobb biztonság, még több vezetési élmény, így jellemezhetnénk a Bosch szolgáltatását, amely....
2026.06.09
A New York-i közlekedési hivatal egy 2023-as kísérlet után mintegy 100 csomópontra bővíti....
2026.06.09
Ami a mesterséges intelligenciához kapcsolódó szabadalmi bejegyzések számát illeti, a Toyota teljes....