Hamilton

Olasz Nagydíj - Hamilton nyerte a pénteki szabadedzést

2021.09.10.

Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője érte el a legjobb köridőt a Forma-1-es Olasz Nagydíj pénteki szabadedzésén.

A címvédő és hétszeres világbajnok Hamilton mögött a világbajnoki pontversenyben vezető holland Max Verstappen (Red Bull) produkálta a második legjobb időeredményt, majd a finn Valtteri Bottas (Mercedes) következett. A legjobb hat közé került az Aston Martin két pilótája, a negyedik helyen záró kanadai Lance Stroll és a hatodikként végző német Sebastian Vettel, akik a francia Pierre Gaslyt (Alpha Tauri) fogták közre.

Az Olasz Nagydíjon az idei vb-sorozatban másodszor rendeznek sprinthétvégét, az első július közepén, Silverstone-ban, a Brit Nagydíjon volt. Az első szabadedzést pénteken nem a szokásos második követi, hanem az időmérő, amely a szombaton 16.30-tól következő, úgynevezett sprintfutam rajtsorrendjét határozza meg. A 100 kilométer versenytávú szombati viadal végeredménye szerint rajtolnak majd a versenyzők vasárnap 15 órakor az Olasz Nagydíjon.

Eredmények, 1. szabadedzés (az élcsoport):

1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:20.926 perc

2. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:21.378

3. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:21.451

4. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 1:21.676

5. Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri) 1:21.719

6. Sebastian Vettel (német, Aston Martin) 1:21.824

A további program: időmérő edzés 18.00, szombat: 2. szabadedzés 12.00, sprintfutam 16.30, vasárnap: futam 15.00.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.03
Pierre Leclercq-et nevezték ki az Opel és a Vauxhall tervezési igazgatójává (Head of Design)....
2026.11.03
Elismerően nyilatkoztak a Forma-1-es versenyzők a vasárnapi Mexikói Nagydíjon harmadik Andrea Kimi....
2026.11.03
Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől. A Magyar Közút....
2026.11.03
Megkezdődött a bécsi Ringstraße fokozatos átalakítása. A cél, hogy a gyalogos- és kerékpáros-....
2026.11.02
Az elektromos kamionok elterjedését nemcsak a töltőpontok számának növelése, hanem azok megfelelő....
2026.11.02
Az ausztrál Headspace Campers műhely alakította át komoly expedíciós járművé a furgon aktuális....
2026.11.02
Csökken 0,1 centtel a 95-ös oktánszámú benzin szabályozott ára kedden Szlovéniában, míg a dízel és....
2026.11.02
Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy....
2026.11.02
Miért érdemes most borosüveg parafadugót tenni az autóba? – teszi fel a kérdést az osztrák heute.at....
2026.11.02
A Nagy Imre út Vasvári Pál utca és Szauter utca közötti szakaszán új, osztott gyalog- és kerékpárút....