M1 Truck

Online koccintás a születésnaposra: 30 éves az Eurotrade

2020.12.14.

Alapításának 30. évfordulóját ünnepelte az M1-es autópálya komáromi lehajtójánál fekvő, haszongépjármű kereskedelemmel foglalkozó Eurotrade Kft. Egy aktatáskával kezdtek, s úgy gondolta, műtárgy kereskedelemmel foglalkozik majd - idézte fel a múltat Szűcs Attila tulajdonos.

Szűcs Attila

A Jóisten kegyelmének köszönhetően jutottunk el idáig – adta hitvallását annak, hogy a sikerhez nem csak sok munka, szorgalom és tehetség, hanem adott esetben az égiek segítsége is szükséges.

Az egyetem után Hollandiába ment szakmai gyakorlatra: Megtanultam tehenet fejni és megismerkedtem a piacgazdasággal, akkor megfogadtam, hogy ilyesmit szeretnék én is.

Ez persze akkor még nem ment, hazánkban a szocializmus honolt. Egy állami cégnél helyezkedett el Szűcs Attila, a főmérnökségig vitte. 1990-ben azonban megérinti a változás szele. Vállalkozó lesz, céget alapít, s elkezd műtárgyakkal kereskedni.

Hollandiába kivittem nyolcvan festményt, ötvenet eladtam - jelzi első sikereit, fél év után azonban átnyargal az alkatrészimportra.

Gépészként érzetem, hogy a régi már nem, az új pedig még nem működik – fogalmaz arra utalva, hogy Csehszlovákia felbomlása után az egykori Skodákhoz komoly gondot jelentett az alkatrészek beszerzése. 1993-ben Brno-ban megköti első szerződését, s elindul a sikerek útján.

Gyakran került sor Iveco bemutatóra az M1 Truckban.

Az Eurotrade Kft. mint járműkereskedelmi cég, szakmájának egyik legsikeresebb vállalkozásává növi ki magát. A járműértékesítő vállalat az Iveco teherautók viszonteladója, a lengyel Wielton márkájú félpótkocsik és a cseh gyártmányú Tatra járművek vezérképviselete is. A vállalat, a legújabb üzleti aktivitásának keretében megkezdte az elektromos járművek piacának meghódítását a BYD termékeivel.

A portfólió folyamatosan bővült, amelynek régóta szerves része a teherjárművek szervizelése és a gumiabroncs szerviz, illetve értékesítés. Ez utóbbi több féle márkát is takar, a döntő részt azonban a Sailun és a Maxam márkák adják.

Truck Centrum az autópálya mellett

Szűcs Attila felidézte, 2004-ben adták át az online születésnapnak helyet adó M1 Truck Centrumot, amely azóta a cég központi telephelye.

A központ az M1-es mellett. Fotó: Eurotrade

A kilencvenes években elsősorban a cseh tehergépkocsi-gyártók képviseletét látták el a hazai piacon. Azóta a legfontosabb partnerük az Iveco lett,

Történetük szerves részét képezi a Kárpát medencei bővülés. Leányvállalatot alapítottak Szlovákiában, Romániában és Szerbiában. Előbbi kettő ma is aktív. 

Magyarországon a központ mellett Budapesten és Szombathelyen is van kirendeltségük. 25 cég tartozik a csoporthoz, alkalmazottaik száma 300.

A járműkereskedelem adja az árbevételünk 75-80 százalékát – fogalmazott Szűcs Attila.

Az Eurotrade sok lábon áll: a megújuló energiatermelés és ehhez kapcsolódó kereskedelmi tevékenységek mellett egyebek mellett az ingatlanfejlesztésben, valamint táplálék kiegészítők és vitaminok forgalmazásában is érdekelt a cég.

A BYD elektromos haszonjárművei is bekerültek a portfólióba.

A 30. születésnapon nem lehetett kikerülni a koronavírust sem.

A 2008-as pénzügyi válság idején sem bocsájtottunk el senkit, pedig akkor a forgalmunk 75 százalékát vesztettük el, most is megőriztünk minden munkahelyet – jelentette ki a jubiláns cég tulajdonosa és vezetője, aki szerint elsősorban az építőipar visszaesését érezték meg, a gépkereskedelemben nem hagyott nyomot a vírus.

Aki jár már az Eurotrade Kft.-nél, tudja, hogy Szűcs Attila nem csak sikeres üzletember, hanem remek vendéglátó is. Szakmai napjairól a malacsült és a környék finom bora sosem hiányzik. A pandémia miatt ezúttal Neszmély bora is online térbe vonult, a tulajdonos csak a műsorvezetővel tudott koccintani az elmúlt harminc év és a jövő sikereire.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....
2026.11.05
Körbeküldött egy levelet a csapatoknak a Forma–1 a Yamaha MotoGP-s katari bojkottja kapcsán, és....
2026.11.05
A felső-ausztriai motorgyártó Steyr Motors potenciális felvásárlással néz szembe. A kérő az....
2026.11.05
A népszerű Volvo XC40, EX40 és EC40 modellek most még többet kínálnak: a fejlesztések célja, hogy a....
2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....