önvezető járművek

Önvezető Priusok viszik házhoz a nagybevásárlást

2018.08.17.

Észak-Amerika egyik legnagyobb élelmiszerbolt-hálózata augusztus közepén beindította kísérleti házhoz szállítási szolgáltatását. A vásárolt árukat önjáró Toyota Priusok viszik ki a vevőkhöz.

Az 1883-ban alapított Kroger az Egyesült Államok legnagyobb éves bevételt produkáló áruházlánca, a világ harmadik legnagyobb kiskereskedelmi vállalata, hosszú történelme során számos alkalommal valósított meg elsőként olyan kezdeményezéseket, amelyek később elfogadottá és általánossá váltak a szakmában, a minőségellenőrzéstől kezdve a vonalkód-leolvasó használatáig.

Most ezt az úttörő hagyományt folytatja a vállalat azzal az új programmal, amelyben teljesen autonóm gépkocsik szállítják házhoz az online (számítógépről vagy akár mobiltelefonos alkalmazásból) megvásárolt termékeket. Az augusztus 16-án útjára indított kísérlet kezdetben egyetlen áruházban működik az Arizona állambeli Scottsdale városában; és a projekt technológiai partnere az a Nuro nevű autonóm mobilitási start-up vállalat, amelyet a Waymo (a Google autonóm mobilitási programja) két korábbi munkatársa alapított.

A Nuro önjáró technológiával felszerelt Toyota Prius hibridekkel szállítja ki a Kroger ügyfeleinek a vásárolt termékeket. A Priusokban biztonsági okból vezető is ül, hogy esetleges rendszerhiba vagy váratlan vészhelyzet esetén beavatkozzon, de alapértelmezésben az autó teljesen önállóan jut el a betáplált úti célhoz. A modellválasztás aligha volt véletlen, hiszen a Prius központi szerepet játszott a Google (illetve a Waymo) korai autonóm mobilitási programjában, olyannyira, hogy a Toyota korszakalkotó hibridje volt az első gépkocsi az Egyesült Államokban, ami (2012 májusában) jogosultságot szerzett a sofőr nélküli üzemre.

A Priusok egészen addig teljesítenek szolgálatot, amíg meg nem születnek a felügyelet nélküli autonóm jármű üzemeltetésének jogi és technológiai feltételei. A Nuro idén ősszel kezdi meg saját fejlesztésű robot-furgonjának, az R1-esnek a tesztjeit; a fejlesztést nagymértékben felgyorsíthatják a bevásárlást házhoz szállító Priusokkal szerzett tapasztalatok.

A Kroger legnagyobb versenytársa, a Walmart szintén idén nyáron kezdte meg autonóm mobilitási programját. Ők azonban nem az árut viszik házhoz robotautóval, hanem a vásárlókat szállítják otthonukból az áruházakba, ahol átvehetik az interneten megrendelt és az érkezésükre összekészített árukat.

Fotók: Nuro, Kroger

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.24
Verte a Tesla S-t, elképesztő paraméterekkel rajtolt a szupergépek egyre népesebb mezőnyében, aztán....
2026.09.24
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 09. 24.....
2026.09.24
Volt olyan sofőr, aki 50 helyett 114 kilométer/órával ment, neki 210 ezer forint bírságot kell....
2026.09.23
Vendég: László Márk kenéstechnikai szakmérnök, az IGOL hivatalos magyarországi importőre ..
2026.09.23
259 kilométeres hatótáv, 28 perces gyorstöltés, kategóriaelső csomagtér és Gemini: a Nissan új....
2026.09.23
Az Olasz Posta jóvoltából bélyegeken is megjelennek az Olasz Nagydíj legendás, történelmi....
2026.09.23
A Párizsi Autószalon közeledtével, az Opel felfedte, hogy legújabb tanulmányautójának neve Opel....
2026.09.23
Ezek a márkák tűnnek el rohamtempóban a magyar autóparkból.  ..
2026.09.23
Magyarországot 25 versenyszámban 29 induló képviseli a fiatal szakemberek versenyén, a WorldSkills....
2026.09.23
Trendszerűen nőtt az utazások hossza a MOL Limo-nál az idei nyáron. A szolgáltató friss adatai....