közlekedésbiztonág

ORFK: a hétfői havazásban csaknem háromszorosára nőtt a balesetek száma

2026.01.06.

A hétfői havazásban csaknem háromszorosára nőtt a közúti közlekedési balesetek száma - mondta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Közlekedésrendészeti Főosztályának vezetője kedden a fővárosi Flórián téren, a közlekedési balesetek áldozatainak emlékművénél.

Fotó: police.hu

Óberling József ezredes kiemelte, a hétfői balesetek többsége csak anyagi kárral járt, de volt köztük egy halálos kimenetelű is, amelyben egy idős kerékpáros férfi - aki nem viselt fejvédőt - elesett, és olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt.

A közlekedési főosztály vezetője azt kérte, hogy kerékpárral, rollerrel, elektromos rollerrel senki ne közlekedjen az elkövetkező napokban, még akkor sem, ha egyébként úgy látja, hogy már száraz az aszfalt. Elég egy tízcentis felfagyás, ami súlyos következményekkel járhat - hívta fel a figyelmet.

Azt javasolta, gépjárművel is csak akkor induljunk útnak, ha azon téli gumi van, nyári gumival még a legközelebbi helyre se menjen senki. Hozzátette: a biztonsági öveket nem csak elöl, hanem hátul is be kell csatolni, majd szólt a gyermekülések jelentőségéről is.

Óberling József szólt az út- és időjárási viszonyoknak megfelelő sebességválasztás fontosságáról, ami minden esetben kisebb, mint az adott útra megengedett legmagasabb sebesség, és azt tanácsolta, tartsunk nagyobb követési távolságot, hogy legyen elég idő és hely reagálni.

Ha szükséges, mondjunk le az elsőbbségünkről, akár gyalogosként is, mert a járművezetők nem biztos, hogy meg tudnak állni - hangsúlyozta az ezredes, aki azt is javasolta, hogy a gyalogosok a jobb láthatóság érdekében, ha lehetőségük van rá, ne fekete vagy sötét ruhában közlekedjenek.

A készenléti szervek felkészültek arra, hogy a bajbajutott embereknek segítséget nyújtsanak - fogalmazott Óberling József, azt kérve, hogy ha valaki balesetet szenved, haladéktalanul hívja a 112-es segélyhívót.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.03
A hűvösebb reggelek, a korábbi sötétedés és a változékony időjárás új kihívásokat jelentenek a....
2026.11.03
Robotok és kínaiak törtek be a góliát munkagépek rohamtempóban bővülő piacára.  ..
2026.11.03
A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a....
2026.11.03
Volt, aki 166 km/h-val futott bele a traffipaxba. ..
2026.11.03
A huszonöt európai ország autóipari szakújságíróiból álló, független zsűri döntése értelmében az....
2026.11.03
Németország egymillió eurós hozzájárulással csatlakozott az Ukrajna Közlekedési Támogatási....
2026.11.03
Tesztüzemre indul Budapesten a 132E vonalán az első, biometán (Bio-CNG) megújuló üzemanyaggal....
2026.11.03
A konstruktőri versenyben címvédő, legutóbbi hat idényben első Toyota két háromfős csapattal és más....
2026.11.03
Sorban harmadik alkalommal bizonyult a legjobbnak a J.D. Power autóipari márkahűség-kutatásában a....
2026.11.03
Kaposváron és Szegeden már helyi szabályok korlátozzák az elektromos rollerek használatát a....