repülés

Orosz hajtóművel lehet az Airbus és a Boeing versenytársa az MC-21-es

2020.12.16.

- Először repült orosz hajtóművel az MC-21-es (orosz jelzéssel MSz-21-es) utasszállító repülőgép kedden Irkutszk felett. A két PD-14-es típusú hajtóművel felszerelt utasszállító tesztrepülése öt perc híján másfél órás volt. 

Szergej Csemezov, a fejlett technikai eszközök kivitelére szakosodott Rosztyeh vállalat vezetője úgy nyilatkozott, hogy a siker az orosz polgári repülőipar két legfontosabb programja, az MC-21-es repülőgép és a PD-14-es hajtómű egyesítésének eredménye. Az MC-21-est az amerikai PrattÚWhitney PW1400G típusú hajtóművével is gyártani fogja az Irkut repülőgépgyár, ám az orosz híradások szerint a PD-14-es a fenntartásban olcsóbb, az üzemeltetésben pedig takarékosabb, halkabb és a környezetet jobban kímélő konstrukció.

Az utasszállító gyártásának az idei évre tervezett beindítása 2021 végére tevődött át, mert az Egyesült Államok az Oroszország elleni szankciók keretében beszüntette a kompozitanyagok szállítását. Hazai gyártónak a Roszatom alabugai különleges gazdasági övezetében működő üzemét választották ki.

A kéthajtóműves, rövid és közepes hatótávolságú MC-21-es utasszállító szűzrepülése 2017 májusában volt, a gép alaptípusa 180-200 utas szállítására alkalmas. Orosz tervek szerint ezek lépnek a szovjet gyártmányú Tu-134-esek, Tu-154-esek, Tu-204-esek és a hasonló polgári repülőgéptípusok helyébe. Szakértők úgy vélik, hogy az új orosz gép az Airbus A-320-as és a Boeing-737-es vetélytársa lehet. 

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.14
Az európai autóipar nem kereslethiánnyal, hanem egyre súlyosbodó versenyképességi problémákkal küzd....
2026.06.14
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Műszaki vizsga foci VB idején. ..
2026.06.14
Michael Jackson nemcsak luxuslimuzinokkal közlekedett, hanem egy külön számára átépített....
2026.06.14
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari brit versenyzője nyerte vasárnap a Forma-1-es....
2026.06.14
Nem sokkal a vége előtt még három márka is esélyes volt a végső győzelemre, a Toyota a végén....
2026.06.14
Magam sem értem, hogy miért, de mostanság a csapból is ez a téma folyik, így gondoltam ideje....
2026.06.14
Hárman meghaltak, egy embert pedig még keresnek, miután összeütközött egy vitorlás és egy katamarán....
2026.06.14
A BYD, az új energiákkal hajtott járművek globális vezető gyártója bemutatja legújabb modelljét,....
2026.06.14
Lewis Hamilton adatai sodorták bajba az időmérőjét a falban záró Charles Leclerc-t? A brit utalt rá....
2026.06.14
Az útburkolati jelek többsége fehér színű, de időnként sárga vonalak is megjelennek. Tóbiás és....