metrópótló

Őrületes, mennyit mentek a metrópótló buszok – itt a végleges statisztika, hány kilométert futottak

2023.05.28.

Öt és fél év után befejeződött az M3-as metró felújítása. Nemcsak az alagutakban, hanem a felszínen is dolgoztak a BKK és a BKV munkatársai: az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb közösségi közlekedéssel kapcsolatos feladata a metrópótlás megszervezése volt. Május végén elbúcsúztak a metrópótlók, amelyekkel az elmúlt években – talán nem túlzás ezt állítani – minden budapesti találkozott.

Az M3-as metró felújítása több mint öt évvel ezelőtt, 2017 novemberében indult és 2023 májusának közepéig tartott. Bár a legnagyobb érdeklődés a föld alatt zajló munkákat övezte, azonban közel ugyanekkora szakértelemre, szervezésre, odafigyelésre – a közlekedők részéről pedig türelemre - volt szükség a földfelszín felett is. Az elmúlt öt és fél év nemcsak a metróvonal felújításáról, hanem Budapest, és talán az egész világ egyik legnagyobb metrópótlásának lebonyolításáról is szólt.

Az M3-as metró az ország legforgalmasabb vasútvonala, naponta mintegy félmillióan használják. Kizárólag pótlóbuszokkal kiváltani a közlekedésben betöltött szerepét szinte lehetetlen. A BKK szakemberei ezzel a soha nem látott kihívással találták szembe magukat, amikor nekiláttak a metrópótlás megszervezésének.

Az elmúlt években mintegy 3 milliószor indultak el a metrópótlók a végállomások valamelyikéről, a járművek pedig több mint 23 millió kilométert tettek meg öt és fél év alatt a fővárosban. Ez azt jelenti, hogy akár 75-ször megtehették volna a Föld és Hold közti utat, és ha az Egyenlítő mentén közlekedtek volna, akkor 721-szer kerülték volna meg bolygónkat.

A pótlóbuszok csúcsidőben óránként 15 ezer utast szállítottak. Ezt kizárólag úgy lehetett megoldani, hogy a járatok végig csak a buszok számára kijelölt sávban közlekedtek. Több helyen át kellett alakítani a kereszteződéséket, hogy egy-egy lámpaváltáskor több busz is át tudjon haladni rajtuk.

A legforgalmasabb időszakokban a pótlóbuszok a lehető legsűrűbben, 45 másodpercenként indultak. Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy amint felszálltak az utasok járművekre, azok már indultak is tovább. A gördülékeny, zavartalan közlekedésüket speciális forgalomtechnika, kedvező jelzőlámpa-hangolás, illetve a lehető leghosszabb szakaszon buszsávok segítették.

Az elmúlt öt és fél alatt közel 250 ezer műszakot teljesítettek a járművezetők, és több mint 116 ezerszer nyíltak ki reggelente a buszgarázsok sorompói a metrópótlók előtt.

A munka legnehezebb része a belvárosi, a Nagyvárad tér és a Lehel tér közötti szakasz pótlása volt, ekkor közlekedett egyszerre a legtöbb pótlóbusz a metró helyett. Reggelente és a délutáni csúcsidőszakban is 110 pótlóbusz volt egyszerre úton. Ez azt jelenti, hogy minden tizedik budapesti busz a metrópótlásban vett részt. Ilyenre még sohasem volt példa a fővárosban.

 

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.22
Jövőre nem rendezik meg a gyorsaságimotoros-világbajnokság Magyar Nagydíját. ..
2026.09.22
Az Eurotrade Kft. szakmai napján érdekes pódiumbeszélgetésre került sor. A vendéglátó Szűcs Attila....
2026.09.22
A Citroën bevezeti az Outdoor felszereltségi szintet, amely kalandvágyó szellemiséggel ruházza fel....
2026.09.22
A vezetés közbeni figyelemelterelés komoly közlekedésbiztonsági kockázat, amelyről október 5-én....
2026.09.22
A vasúti járműgyártó Magyar Vagon Vasúti Kft. (MVV) nyerte el a Leo Mobility Management (LMM)....
2026.09.22
Kína a 2026-2030 közötti ötéves terv időszakában teljesen összekapcsolja a G219 és G331 határ menti....
2026.09.22
Hat év alatt 23 százalékkal csökkent a villamosenergia-termelés átlagos karbonintenzitása Európában....
2026.09.22
Rekordszintre emelkedett az elektromos meghajtású személygépkocsik aránya az Európai Unióban az új....
2026.09.22
Újabb járművet állított forgalomban a Budapesti Közlekedési Központ. ..
2026.09.22
Amikor háborús konfliktusról, katasztrófáról vagy vészhelyzetről szóló híreket nézünk, gyakran....