BMW gyár

Ősszel megindítja a sorozatgyártást a BMW Debrecenben

2025.02.12.

Idén ősszel megindul a sorozatgyártás a BMW debreceni gyárában, ami hatalmas lökést fog adni a magyar gazdaságnak - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.

A tárcavezető arról számolt be a BMW vezetőivel folytatott egyeztetését követően, hogy a német autóipari vállalat debreceni üzemének területén az összes szükséges épület megépült, és a gépek is megérkeztek, így minden akadály elhárult az elől, hogy az ősz folyamán a cég most először megkezdhesse a sorozatgyártását egy tisztán elektromos platformra épülő modelljének. 

"Az egész BMW fókusza most minden túlzás nélkül Debrecenen van, hiszen a debreceni gyár sikere kritikus fontosságú az egész vállalatcsoport sikeressége szempontjából ebben a forradalmi autóipari időszakban, amikor gyakorlatilag minden arról szól, hogy az elektromos autózásra hogyan, milyen gyorsan tudnak átállni az egyes vállalatok" - szögezte le, miután Milan Nedeljkoviccsal, a cég igazgatótanácsának gyártásért felelős tagjával és Hans-Peter Kemser debreceni gyárigazgatóval tárgyalt. 

"Tehát idén ősszel a sorozatgyártás megindul a BMW debreceni gyárában. Ez természetesen egy hatalmas lökést fog adni a magyar gazdaságnak, és hatalmas lökést ad Debrecennek és a térségnek" - húzta alá. Ennek kapcsán kitért a régió oktatási intézményeinek megújulására is, mondván, hogy "ott a világ szeme" a Debreceni Egyetemen és a helyi szakképzésen is, hogy a BMW számára a megfelelő munkaerőt biztosítani tudják. 

Szijjártó Péter rámutatott, hogy a német vállalat már több mint kétezer embert foglalkoztat Magyarországon, és ahogy fut fel a termelés, az alkalmazotti létszám is úgy fog növekedni. "A magyar kormány minden vállalását teljesítette, mindazok az infrastrukturális fejlesztések az energiaellátás, a közlekedés terén, amelyek szükségesek voltak a gyár beindításához, elvégzésre kerültek" - emelte ki. Majd hozzátette, hogy ami folyamatban van még, az egy konténerterminál fejlesztése, de az szeptemberre az is készen lesz. Továbbá megjegyezte, hogy a debreceni repülőtérre is nagyobb forgalom fog hárulni várhatóan. 

A miniszter tájékoztatása szerint érintették a nemzetközi környezetet is, és megállapították, hogy az Európai Unió számos olyan döntést hozott a közelmúltban, amelyek rombolták a kontinens autóiparának versenyképességét. Erre példaként említette a kínai elektromos autóiparral szemben kivetett vámokat, amelyek az európai gyártóknak is komoly nehézségeket, problémákat okoztak. 

"Ezért Magyarország támogatja az autógyártó vállalatoknak azt a kezdeményezését, amely az Európai Bíróság előtt támadja meg az Európai Bizottságnak ezen vámkivetésekről szóló döntését" - erősítette meg. Végül hangsúlyozta, hogy az új patrióta amerikai gazdaságpolitika teljesen új világgazdasági környezetet teremt, és ebben a helyzetben fontos lenne, hogy az EU vezetői "ne gyáva nyulakként viselkedjenek, hanem valamifajta kezdeményezésekkel lépjenek elő, olyan kezdeményezésekkel, amelyek az európai gazdaság számára végre egyszer pozitívak lennének". 

"Magyarország és a BMW az elkövetkezendő időszakban is szorosan együttműködik minden olyan kérdésben, amelyek az európai autóipar versenyképességét érintik, hiszen Magyarország az európai autóipar egyik zászlóshajója, így a magyar gazdaság teljesítményét is nagymértékben meghatározza az autóipar teljesítménye" - összegzett.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.05
Ki gondolná, hogy a világ legnagyobb dömpere nem a svéd Volvo, nem az amerikai Caterpillar, de még....
2025.12.05
Az Autós Nagykoalíció a 2025/2026-os tanévben is meghirdette az Autós Szakmák Tanulmányi Versenyét....
2025.12.05
Made in Európa.   ..
2025.12.05
Csütörtök este egy személy meghalt egy közlekedési balesetben Halbturn és Andau (Neusiedl am See....
2025.12.05
Az európai autóipar bealudt, majd elkezdte saját maga alatt vágni a fát. Az ilyen lépések eredménye....
2025.12.05
A két év múlva megvásárolható GR GT legalább 650 lóerős, V8-as ikerturbós benzinmotorra épülő....
2025.12.05
A Stellantis-csoporton belül működő Peugeot az elmúlt években több kihívással szembesült, de a....
2025.12.05
Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák. 2025. december 8-tól a jövő....
2025.12.05
A napokban állt Föld körüli pályára a Széchenyi István Egyetem iker műholdja a Hunity kisműhold....
2025.12.05
A közúti közlekedés legfőbb témája, a halálos és személysérüléssel járó balesetek csökkentése.....