Ford Fiesta R5

Összetört Turánék autója, de rajthoz állnak

2019.10.01.

Egy szlovéniai versenyen összetörték a Turán Frigyes, Bagaméri László ralis páros Ford Fiesta R5-ösét, de az előző szezonban abszolútban második helyezett duó ennek ellenére rajthoz áll majd az országos bajnokság utolsó előtti futamán, a jövő hétvégén sorra kerülő Mecsek-ralin.

Turán az MTI-nek elmondta, versenyautójuk az egész szezonban bérautóként részt vett különböző külföldi bajnokságokban, és ezúttal a Mitropa Kupa elnevezésű sorozat tavalyi bajnok párosa, Fogasy Gergely és Berendi Dávid indult vele Szlovéniában.

"Jól kezdődött számukra a verseny, számíthattunk a jó eredményre, de a második gyorsasági szakaszon egy váratlan baleset következtében az autó versenyzésre alkalmatlan állapotba került" - nyilatkozta a Shell Helix Ultra csapatának pilótája. Hozzátette: a versenyző és a navigátor sem sérült meg komolyan, kisebb zúzódásokkal szálltak ki a Ford Fiesta R5-ből, amely ebből a szempontból kiválóan vizsgázott, hiszen megvédte a benne ülőket.

"Az országos bajnokságban viszont így autó nélkül maradtunk, de mindenképpen elindulunk a Mecsek-ralin, még akkor is, ha a bajnoki cím megszerzésére már csak matematikailag maradt esélyünk" - mondta Turán Frigyes, hozzáfűzve, hogy sokan ajánlottak fel segítséget nekik, ezek közül igyekeznek megtalálni a csapat számára legjobb megoldást.

Az ob eddigi öt versenye után az abszolút értékelés ötödik helyén álló Turán, Bagaméri páros a Mecsek-rali előtt, október 9-én 19 órai kezdettel a harkányi Dráva Hotelben közönségtalálkozót is tart.

"Hálás dolog, amikor nyugodt körülmények között, nem csak a verseny hevében tudunk néhány szót váltani a rali-rajongókkal, ezért külön öröm a számunkra, hogy hosszú idő után ismét személyesen találkozhatunk és beszélgethetünk a szurkolóinkkal az egyik kedvenc versenyünk előtt" - mondta Turán.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A filléres csodaszer, amit a szerelők elhallgatnak előlünk.   ..
2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....
2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....
2026.11.05
Körbeküldött egy levelet a csapatoknak a Forma–1 a Yamaha MotoGP-s katari bojkottja kapcsán, és....
2026.11.05
A felső-ausztriai motorgyártó Steyr Motors potenciális felvásárlással néz szembe. A kérő az....
2026.11.05
A népszerű Volvo XC40, EX40 és EC40 modellek most még többet kínálnak: a fejlesztések célja, hogy a....
2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....