Lexus

Ősztől Japánban már nem kell sofőr a Lexus LS-be

2020.01.14.

Idén sorozatgyártásba kerül, és a harmadik negyedévtől szabadon megvásárolható a Lexus első autonóm járműve. Az önálló sávváltásra, előzésre és besorolásra képes Lexus LS egyelőre csak Japánban lesz elérhető.

A tokiói olimpiai játékok alkalmával önálló közlekedésre alkalmas Toyota és Lexus járművek százai fogják elárasztani a japán fővárost – ezt már évekkel ezelőtt bejelentette az autógyártó. Arról azonban eddig nem volt szó, hogy miután kialszik a láng, és hazatérnek a sportolók, az önjáró limuzinok nem vonulnak vissza a kutató-fejlesztő laboratóriumokba, hanem a mindennapokban folytatják küldetésüket.

A Lexus először 2017-ben vázolta autonóm mobilitási terveit. Az ekkor leleplezett LS+ Concept önjáró tanulmányautó pontosan azokat a funkciókat irányozta elő 2020-ra, amelyeket a Csunicsi Simbun napilap értesülései szerint az ősztől forgalomba kerülő, szériagyártású LS szedán is kínálni fog. A lap úgy tudja, az autó képes lesz önállóan felhajtani az autópályára (gyorsítás, majd besorolás), hossz- és oldalirányban tartani a helyzetét (sáv középvonalának követése, követési távolság tartása), szükség esetén előzni (sávváltás és gyorsítás), végül a megfelelő ponton elhagyni a sztrádát. A vezetőnek mindvégig a kormányon kell tartania a kezét, ám ez csak elővigyázatosság, a jármű minden normál vezetési funkciót képes ellátni.

Ugyanakkor mivel a forgalomban részt vevő járművek többségét ma még emberek vezetik, jóval több váratlan helyzetre kell felkészülnie a technológiának, mintha kizárólag egymással kommunikáló, az egyes szituációkat tanulni képes mesterséges intelligenciájuknak köszönhetően hasonlóan értelmező járművek használnák az úthálózatot. Ezért kell a vezetőnek minden pillanatban a járműre figyelnie, hogy bizonytalan vagy kritikus szituációban azonnal kisegíthesse az autót.

A Lexus két pillérre építi fel autonóm mobilitási programját. A Gondviselő üzemmód csupán támogatja a vezetőt, de egy pillanatra sem veszi át tőle a jármű irányítását (ezek a vezetőtámogató funkciók már ma is széles körben elérhetők a Lexus típusaiban), míg Sofőr üzemben a mindenkori technológiai felkészültségnek megfelelő mértékben vállalja át a vezetés feladatát. A fent ismertetett funkcionalitás az ötös skálán a 2. szintnek felelnek meg. A Lexus tokiói flottáját alkotó autonóm járművek túlnyomó többsége hasonló képességekkel rendelkezik majd, ám lesznek olyan demonstrációs célú gépkocsik is, amelyek már az önállóság 4. szintjén járnak. Ezek nemcsak autópályán, de akár gyalogosok, kerékpárosok között is képesek biztonságosan manőverezni.

„Gyakran teszik fel nekem a kérdést: mikor fogunk autonóm autókkal járni?” – magyarázza az autonómia különböző fokozatait Dr. James Kuffner, a Toyota-csoport fejlett technológiai kutatócsoportjának vezetője. „Ők ilyenkor alighanem az 5-ös szintre gondolnak: egy olyan autóra, amely ugyanúgy képes vezetni, mint egy tapasztalt ember. A világ bármely pontján, forgalomtól és időjárástól függetlenül, térkép nélkül. Tisztázzuk: ennek ma még a közelében sem járunk – nemcsak a Lexus, de senki sem. A 4-es szint közel van ehhez, mégis hatalmas a különbség. A 4-es szinten elektronikusan vagy fizikailag lekerített területen, könnyített forgalomban, csökkentett sebességgel közlekedünk. Optimális látási viszonyok, háborítatlan környezet, nagyfelbontású térképek – ha ezek adottak, ezt akár ma is meg tudjuk valósítani, amint azt a nyári olimpiai játékok látogatói is megtapasztalhatják majd.”

Gyakorlati szempontból ennél izgalmasabb azonban, hogy a Lexus 2-es szintű autonóm prototípusai már hónapok óta közlekednek a forgalomban a világ több pontján. Ezek a járművek rendkívül összetett optikai, radaros és lézeres érzékelőkkel rendelkeznek, környezetükről teljes körű, 360 fokos információkat szereznek, és ezen adatok alapján képesek megfelelő, biztonságos döntéseket hozni.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..