Forma-1 Osztrák Nagydíj

Osztrák Nagydíj - Nemzetközi sajtóvisszhang: McLaren-egyeduralom, Red Bull-bukás

2025.06.30.

A nemzetközi sajtó elsősorban a kettős győzelmet aratott McLarent és annak brit versenyzőjét, Lando Norrist méltatta a Forma-1-es Osztrák Nagydíj másnapján, és kiemelte a címvédő és négyszeres világbajnok Max Verstappen korai búcsúját is.

Ausztria:

---------

Kurier: "Forma-1 Spielbergben: McLaren-egyeduralom, Red Bull-bukás. A világbajnoki címért folytatott küzdelem kétfős előadássá válik."

Krone: "Norris győzött Spielbergben! Csalódás csalódás hátán a Red Bullnál."

Salzburger Nachrichten: "Forma-1 Spielbergben: a Red Bull elengedte a vb-t a +sötét nap+ után - a McLaren közben fölényes kettős sikert ünnepelt. A nagyjából 30 ezer holland szurkoló hangulata közvetlenül a rajt után máris elromlott. A közönségkedvenc Max Verstappen számára ugyanis a verseny mindössze három kanyar után véget ért. Az egymás utáni ötödik vb-cím a 61 pontos hátrány miatt távolodni látszik Verstappentől."

Kleine Zeitung: "A McLaren egy külön dimenzióban teljesítette az Osztrák Nagydíjat vasárnap. Oscar Piastri rögtön az elején megelőzte Charles Leclerc-t és második volt, Lando Norris pedig végig vezetve diadalmaskodott. Hátrébb Kimi Antonelli végzetes manővert hajtott végre, kiütötte Max Verstappent, akinek emiatt már az első körben véget ért a versenye."

Svájc:

------

Tages-Anzeiger: "Egy ütközés és máris véget ért a narancssárga buli. Több tízezer holland drukker utazott el Spielbergbe, hogy ünnepelhesse kedvencét, a négyszeres világbajnok Max Verstappent. A 27 éves pilóta már szombaton is az elvárások alatt teljesített a hetedik rajthely megszerzésével, a remény utolsó szikrája pedig a vasárnapi futam első körében kihunyt."

Blick: "Csak hetedik hely az időmérőn, aztán vétlenként kiesés a futam első körében - Max Verstappen felejthető hétvégét élt át Spielbergben. És vele együtt szenvedett a +narancssárga sereg+, vagyis a számtalan holland drukker."

Hollandia:

----------

AD: "Drámai véget ért Max Verstappen és a Red Bull számára az istálló hazai versenye Ausztriában. A McLaren aranyat érő eredményt ért el a kettős győzelemmel, Lando Norris pedig jóvátette kanadai hibáját. Max Verstappen vasárnapja nagyjából 20 másodperc után befejeződött. A hetedik helyről rajtolva természetesen nem ringatta magát illúziókban, arra viszont még ő sem számított, hogy ez a futam ilyen drámai véget ér."

De Telegraaf: "Verstappen számára kudarccal ért véget csapata, a Red Bull hazai futama Spielbergben. A címvédő az időmérőn megszerzett hetedik hely után az első körben, három kanyar után kiesett, miután a mercedeses Kimi Antonelli kilökte őt."

Nagy-Britannia:

---------------

Independent: "Lando Norris nyerte a McLarenek csatáját és az ausztriai sikerrel megerősítette az önbizalmát, ami lendületet adhat neki a világbajnoki címért folyó küzdelemben."

Guardian: "Lando Norris nyerte az Osztrák Nagydíjat a csapattársával, Oscar Piastrival vívott kemény és élvezetes csatában."

The Sun: "Lando a legenda." Daily Mail: "Max Verstappen dühös volt Kimi Antonellire, miután a Mercedes versenyzője az Osztrák Nagydíj első körében nekiütközött, amelynek következtében mindketten feladták a küzdelmet."

Mirror: "Norris sértetlenül megúszta a versenyt és az idei harmadik futamgyőzelmét aratta."

Spanyolország:

--------------

Mundo deportivo: "Ahogyan a vasárnapi futam első felében, úgy a világbajnoki idényből hátralévő időben is igazán izgalmas lehet a két McLaren egymással vívott csatája." As: "Harc, csatározás és feszültség a csapattársak között, de Norris végül megnyerte az Osztrák Nagydíjat és továbbra is harcban van a világbajnoki címért. Hét pontot hozott Piastrin, de a tökéletes spielbergi hétvégéjének rangját tovább emeli az a tény, hogy mindezt a Kanadában végrehajtott ügyetlen ütközés után volt képes végrehajtani."

Marca: "Norris lenyomta Piastrit, Verstappen elköszönt."

Sport: "A kanadai csalódás után a McLaren kettőse újra a dobogóra állt. A csapat óriási fölényben volt az ellenfelekkel szemben, két versenyzője pedig izgalmas fej fej melletti csatát produkált, amely ezúttal nem ért véget olyan drámai módon, mint két hete Montréalban."

Franciaország: --------------

L'Équipe: "Lando Norris magabiztosan nyerte meg vasárnap a Red Bull Ringen az Osztrák Nagydíjat. A McLaren brit versenyzője a pole pozícióból rajtolt és végig maga mögött tudta tartani márkatársát, Oscar Piastrit."

Sud-Ouest: "A McLaren lehagyta Verstappent és tovább növelte az előnyét, miután a holland vb-címvédő kiesett Spielbergben."

 

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.01.12
Egy német tanulmány szerint a 30 km/h sebességkorlátozás a nagyvárosokban kevesebb balesethez vezet....
2026.01.12
A január 9-18. között megrendezésre kerülő Brüsszeli Autószalonon tartja európai premierjét a....
2026.01.12
A lelkes és elkötelezett közönség előtt a Citroën Racing ma ünnepelte történetének egyik....
2026.01.12
Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban....
2026.01.12
Budaörs közelében végeznek műszaki mentést a tűzoltók - írja a Katasztrófavédelem. ..
2026.01.12
A döntés a múltban logikusnak tűnhetett - most viszont már kevésbé... ..
2026.01.12
Magyarország újabb fontos mérföldkőhöz érkezett az űrkutatásban: a HUN-REN Földfizikai és....
2026.01.12
Miközben az ország jelentős részén a hófúvások és a rekordközeli hideg miatt a közlekedés lelassult....
2026.01.12
Január 1-től fontos változások léptek életbe a közúti közlekedésről szóló törvényben Szlovákiában.....
2026.01.12
Idén számos szabályváltozás lépett hatályba a gépjárművezetők, az ingázók, az elektromos rollerek....