hálózatba kapcsolt autók

Öt ok, amiért jó a hálózatba kapcsolt autó

2018.04.13.

A jovő autója egyszerűen nem tud balesetet szenvedni, miután olyan ütközéselkerülő rendszerek dolgoznak majd benne, amelyek ezt meggátolják. Mindezek alapja a dolgok internete, a hálózatba kapcsoltság. Az egymással kommunikáló autók révén javul a forgalom ritmusa, csökkennek a torlódások, ezáltal tisztul a levegő minősége és ami a legfontosabb: megszűnnek a balesetek.

1. Vezetnek minket

Már ma is autók tucatjai képesek az önvezetés második szintjére, azaz, amikor emberi bevatkozás nélkül csupán rövid, korlátozott ideig irányítja autónkat a robotpilóta. Az autógyártók azonban már rég túl vannak ezen a szinten, a titkos garázsokban és tesztpályákon - amilyen a 2-3 év múlva már üzemelő zalaegerszegi is lesz - valódi robotautókkal kísérleteznek. Ezek többnyire elektromosak és oda viszik el az utasaikat, ahová azok akarják. A genfi szalonon a Volkswagen is leleplezte a sajátját, az I.D. Vizzion modellből a tervezők kihagyták a kormánykereket, nincsenek kezelőelemek és pedálok sem. Az utasok, köztük a vezető, csupán passzív személyek, akik bevatkozni nem tudnak a jármű működésébe. Ugyanakkor messzemenőkig élvezhetik az utazás minden percét, amelyet vezetés helyett pihenéssel, zenehallgatással vagy munkával tölthetnek.

2. Megmentenek

A hálózatba kapcsolt járművek megmenthetik az életünket, az automatikus vészhívóval segítséget hívnak, ha baj van, a GPS-adó révén folyamatosan feltöltik a hálózatra a tartózkodásunk pomtos helyét, figyelhetik a szívritmusunkat, fiziólógiai elváltozásainkat - és ha indokolt, ebben az esetben is képesek beavatkozni, például megelőzni egy infraktus miatti autóbalesetet.

3. Megoldják a problémáinkat

Éhes, de nem tudja a közelben hol van egy jó vegetáriánus étterem? Lassan lemerül autójában az akkumulátor, de nem ismerős a környéken? Jó lenne estére egy jegy a hokidöntőre? Mindezeket megoldja hamarosan az autója. Csak meg kell kérnie rá. Olyan, mint egy személyi asszisztens. Viszont nem követel fizetésemelést...

4. Vége a magányos autózásnak

Utazna, de magányos és nincs autója? Unja már a hetes busz zsúfoltságát, de nincs ereje biciklizni? Drága a taxi? Önnek találták ki a telekocsi szolgáltatást és a car sharinget. Előbbinél sima stopposként juthat el egyik pontról a másikra, úgy hogy keveset fizet és még barátokra is szert tehet. Az utóbbinál pedig kiélheti a vezetés élményét úgy, hogy közben nem kell egy elértéktelenedő autót birtokolnia, elég csak akkor igénybe vennie, amikor szükséges. A nagy autógyártóknak mind vannak ilyen közösségi autó(zás) szolgáltatói. A minap jelentette be a két rivális, a Mercedes-Benz és a BMW, hogy egyesítik ilyen téren a szolgáltatásaikat. A Daimler a Car 2 Go rendszert, a BMW a Drive Now-t üzemelteti a világ számos és egyre számosabb pontján.

5. Parkolóhelyet vadásznak

Mivel a városi forgalom egyre csak nő, a város maga pedig egyre csak szűkül, hamarosan elviselhetetlen és megoldhatatlan probléma lesz a parkolás. Nem úgy a hálózatba kapcsolt autók korában. A dolgok internete ebben is a segítségünkre van, az okosvárosokban ugyanis nem nekünk kell parkolóhelyet vadásznunk. Vagy eleve az éppen szabad parkolóhelyre navigál az autóba épített intelligens navigáció, vagy az autónkat egy robotinas parkolja be az éppen szabad helyre, de akár az is megeshet, hogy mi a kávéház előtt kiszállunk, a kocsi pedig elvezetgeti magát a legközelebbi szabad parkolóhelyre (a pihenő alatt természetesen feltölti az akkumulátorát az indukciós töltővel -, a dolgunk végeztével pedig értünk jön. Ami most meglepőnek tűnik, holnap a valóság lesz.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....