Honda

Ötcsillagos lett a vadonatúj Civic e:HEV

2022.11.22.

Kiváló minősítést szerzett az Euro NCAP menetbiztonsági vizsgálatán az új Honda Civic e:HEV – adta közre a töréstesztekre szakosodott nemzetközi szervezet.

A Honda célja, hogy 2050-ben már ne történhessenek olyan halálos balesetek, amelyekben a márka termékei is érintettek, ezért megannyi új, illetve továbbfejlesztett menetbiztonsági eszközzel szereli fel a Civic 11. nemzedékét. Ezek az utasokat és a gyalogosokat egyaránt védik, így az új Civic kategóriájának egyik legbiztonságosabb modelljeként mutatkozhatott be.

Hogy megfeleljen a felnőtt utasok védelmére vonatkozó az Euro NCAP támasztotta rendkívül szigorú feltételeknek, a Civic karosszériaszerkezetét számos passzív biztonságot fokozó elemmel egészítették ki. Megerősítették például az ajtókat és a hátsó kerékjáratokat, hogy ellenállóbbak legyenek az oldalirányú ütközéseknél, továbbá az autó teljes szélességét átfogó merevítés került a padlólemez és a műgyanta alapú tűzfal találkozásához, hogy a frontális ütközéseknél irányított, és persze minimális legyen az orr-rész deformációja.

A Civic utasait nemcsak masszív karosszéria védi, hanem az alapfelszereltség részeként kínált 11 darabos légzsákrendszer is, ami többek között magába foglalja az első térdlégzsákokat, csökkentve ezzel a frontális ütközés okozta sérülések számát mind a két utas esetén, valamint az oldallégzsákokat, ami nem csak az első sorban ülőket védi, hanem a hátsó sorban utazókat is. A Civic történetében először szereltek az első ülések közé is egy légzsákot, így a vezető és a mellette ülő utas teste nem csapódhat egymásnak oldalirányú ütközésnél.

A vadonatúj Civic nyújtotta teljes körű biztonság természetesen nem kizárólag a felnőttekre vonatozik, a típus gyermekvédelem terén is kimagasló teljesítmény nyújt. Ebben szerepet játszanak az új, integrált ISOFIX gyerekülés-rögzítő pontok is, amelyek megfelelnek a legújabb i-Size szabványnak.

A Civic 11. generációja a gyalogosok testi épségét is igyekszik megóvni, ezért teljesen új lökhárítótartó konzolokat dolgoztak ki a Honda mérnökei. Ezek energiaelnyelő képessége jóval nagyobb az eddig alkalmazottakénál, így csökkent a térd- és a lábsérülés kockázata egy esetleges ütközésnél, illetve gázolásnál. A védelmet tovább növeli a felpattanó motorháztető, aminek belső felére domború membrán került, hogy még inkább elnyelje az ütközési energiát, ezáltal csökkentse a sérülések kockázatát, különös tekintettel a fejre.

Akárcsak a passzív, az aktív menetbiztonság terén is legmagasabb színvonalat képviseli a 11. generációs Civic. Erről tanúskodik, hogy ultramodern, vezetést segítő eszközöket is felsorakoztató Honda Sensing™ csomag került a modellbe. Újak például a szonár érzékelők, amik a hanghullámok visszaverődését figyelik, így a nem fémből készült tárgyak, például üvegek, falak észlelésére is. További előnyük, hogy jóval pontosabbak és megbízhatóbbak, mint az eddig használt, milliméteres hullámhosszú radarok.

Szintén új a 100˚-os látómezőjű első kamera, sőt maga a felismerőszoftver is, ami a gyalogosokat, az útburkolati jeleket, az útpálya széleit és a motorosokat-kerékpárosokat is könnyedén képes azonosítani. Lecserélték a nagy sebességű felismerésért és irányításért felelős processzort is, ezáltal a Honda SENSING sötétben és világosban egyaránt hamarabb és pontosabban azonosítja a tárgyakat, valamint a gyalogosokat.

A továbbfejlesztett Ráfutásos Ütközésre Figyelmeztető Rendszer (Forward Collision Warning, FCW) folyamatosan monitorozza az autó előtti területet, és vizuális, illetve hangjelekkel, valamint rezgésekkel figyelmezteti a vezetőt, ha úgy ítéli meg, hogy túl gyorsan közelít a veszélyt jelentő objektumhoz. Ha a pilóta nem reagál, az Ütközés Erejét Mérséklő Fékrendszer automatikusan működésbe lép, és óvatosan fékezni kezd, hogy csökkentse az ütközés esélyét, illetve következményeit. Amennyiben a frissített vezérlőelektronika elkerülhetetlennek ítéli meg a karambolt, erőteljesen lassít.

Az ötcsillagos eredménnyel igen prominens társasághoz csatlakozott a Civic, tudniillik a Honda többi modellje, a CR-V és a Jazz is kiváló, ötcsillagos minősítést szerzett az Euro NCAP vizsgálatán.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.25
A Lhyfe és a Messer új szintre emeli együttműködését: tízéves szerződés és 30 százalékos Messer-....
2026.07.25
Oktatási, kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységével mutatkozik be a Széchenyi István....
2026.07.25
A Geely Cyan Racing csapatban és egyéniben is győzelemmel zárta a TCR World Tour idei szezonjának....
2026.07.25
A Pozsony melletti Dunacsún (Čunovo) közelében hétfő este egy BMW sofőrje halálra gázolt egy 51....
2026.07.25
A robotipar nyerő szériában van, Európa fejvesztve lohol Kína nyomában, ezúttal a humanoid....
2026.07.25
A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos....
2026.07.25
Kellemetlen élményben volt része egy 54 éves szlovákiai nőnek a horvátországi A1-es autópálya....
2026.07.25
 Ugyanakkor az elektromos autók iránti kereslet meredeken emelkedik – alacsony szintről indulva –....
2026.07.24
Bőröndök bepakolva, utasok bekötve, autó megtankolva: indulhat a nyaralás! Nem mindegy azonban,....
2026.07.24
 A „Raceborn – 75 év a Porsche Motorsportban” című különleges kiállítással a Porsche Múzeum a....