autóeladások

Ötéves csúcson az orosz autópiac, két évvel az után, hogy padlóra került

2025.01.29.

Ötéves csúcsot értek el az autóeladások Oroszországban tavaly, két évvel az után, hogy az ottani autópiac padlóra került az ukrajnai háború miatt bevezetett nyugati szankciók következtében. Az öt legkelendőbb márka közül négy kínai volt Oroszországban.

Az Avtosztat statisztikai intézet összesítése szerint 2024-ben Oroszországban 48 százalékkal több autót adtak el, mint az előző évben. Számszerűsítve: tavaly 1,57 millió új autót adtak el Oroszországban, amire 2019 óta nem volt példa. Az adat azért figyelemre méltó, mert 2022-ben, a nyugati szankciók bevezetése és a nyugati autógyártók kivonulása után szinte leállt az orosz autópiac, és a hazai autógyártók is súlyos válságba kerültek.

Az eladások raadásul úgy mutattak markáns növekedést, hogy az év vége felé az egekbe szökő hitelkamat, a gyengülő rubel és a növekvő használatbavételi illeték miatt jelentősen nőtt az új autók ára, és ezért kritikus mértékben csökkent az autóeladások száma. Szakértők arra számítanak, hogy az idei évben az autópiaci helyzet tovább bonyolódik.

A márkák közül továbbra is LADA áll az élén. Az állam jelentős támogatására szoruló az orosz autógyár 436,2 ezer autót adott el tavaly. Utána az ötös élbolyban csak kínai márkákat találunk. A Haval lett a második 190,6 ezer eladott autóval, a dobogó harmadik fokán van az ugyancsak kínai Chery 157 ezer eladott autóval. Utána a top 5-ben a Geely és a Changan következik 149,1, illetve 106,1 ezer eladott autóval.

Érdekesség, hogy globális eladások tekintetében a legnagyobb kínai autógyár, a BYD – amely ma már a világ legnagyobb, tisztán elektromos autókat gyártó vállalata is -, szemlátomást  nem „nyomul” orosz terepen.

Modellekre bontva a Lada Grantából adtak el a legtöbbet (201,5 ezer), és a második helyen is a Lada egyik modellje, jelesül a Vesta áll (123,2 ezer). Őket a Haval Jolion, a Chery Tiggo 7 Prom Max és Chery Tiggo 4 PRO követi.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.01
Még tart a szupergazdagok lendülete, a forróságban is úgy veszik a luxusautókat a magyarok, mintha....
2026.09.01
Idén már negyedik alkalommal rendezik meg a Győr Rallyt szeptember 11–12-én, amelynek névadó....
2026.09.01
A nyári szabadságok és a strandszezon lecsengésével korábban lehúzta a rolót a Balaton, az elmúlt....
2026.09.01
A nyári szünidő vége és a szeptemberi iskolakezdés gyökeresen megváltoztatja a közúti forgalom....
2026.09.01
A kommunista Kuba kormánya a gazdasági megszorítások közepette fontos lépésre szánta el magát:....
2026.08.31
A 64 éves francia menedzser 21 éves megbízatása után véget ért az olasz cégnél, a Renault korábbi....
2026.08.31
Sorozatunk befejező részében érkezik néhány olyan autó, ami a kétezres évek elején még újdonságnak....
2026.08.31
 1976. július 15-én vezették be a kötelező biztonsági öv használatát Ausztriában. Az akkori....
2026.08.31
2026. szeptember 1-től minden márkára kiterjesztik a hosszú garanciát Magyarországon. ..
2026.08.31
1.000 km-es hatótávolság Kecskemétről ..