autóipar

Oximoronnak tűnik egy 2 tonnás batárral világot menteni

2021.05.05.

Újabb, beszédes adatokat közölt a JATO az autóipar jelenlegi helyzetéről, ami csak lassan akar magához térni. Továbbra is gyengék az eladási számok az új autóknál. De egy szegmens hasít: úgy tűnik, az ideális kombináció 2021-ben az elektromos SUV lehet.

Ha 2020-at nem nézzük, akkor Európa márciusi eladási számai olyan alacsonyan repülnek, mint 2013-ban. Szóval, hiába éledezik a világ a járvány okozta teljes leállásból, még hosszú időre van szüksége az autóiparnak, hogy újra a 2019-es számokat tudja produkálni.

Mindezt jól mutatja, hogy habár 2020-hoz képest 63%-kal növekedtek az újautó-eladások a JATO Dynamics szerint, 2019-hez képest ez valójában 22%-os visszaesés, amin tetéz a jelenleg az egész autóipart sújtó chiphiány is. Ebben a furcsa környezetben csökkent a belsőégésű motoros autók aránya, miközben a hibrid és teljesen elektromos autók növekedésnek indultak.

Míg 2019 márciusában az új autók mindössze 3,4%-a volt full elektromos, addig tavaly már 9,7% volt ez a szám, idén márciusra pedig egészen 16%-ra ugrott, teljes Európa tekintetében. Közülük is a Tesla Model 3-ból fogyott a legtöbb, 2600 regisztrált modellel. Ezzel a negyedik legjobb számot produkáló autó lett márciusban, még a Toyota Yaris-t is megelőzve.

Ugyanígy megfigyelhető az SUV-ok további térnyerése. 2019 márciusában az európai eladások 36,8%-át harapták ki az emelt hasmagasságú modellek, 2020-ban már 39,9%-ról beszéltünk, idén márciusra pedig 45%-ra növekedett az arányuk.

Úgy tűnik tehát, hogy az ideális kombináció 2021-ben az elektromos SUV lehet, akármennyire is oximoronnak tűnik egy 2 tonnás batárral világot menteni.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.15
Az új ”Jó Éjt” csomaggal a Volkswagen Haszonjárművek bővíti az ID. Buzz felhasználási lehetőségeit....
2026.08.15
Gyakran előfordul, hogy ugyan rendelkezik valaki jogosítvánnyal, de nem szerzett kellő vezetési....
2026.08.15
Az amerikai kamionsofőrök naponta közel egy órát töltenek azzal, hogy biztonságos parkolóhelyet....
2026.08.15
A X. kerület egyik legforgalmasabb vasúti átkelőjénél ellenőriztek a rendőrök; drónnal is figyelték....
2026.08.15
Bemutatkozott a Ferrari CZ26, a maranellói gyártó Special Projects program keretében készült új,....
2026.08.15
Az elmúlt hétvégén a burgenlandi tartományi közlekedési osztályok célzott közlekedésrendészeti....
2026.08.14
Az Egyesült Királyságban beszüntette működését a Skywell kínai autómárka helyi forgalmazója. A....
2026.08.14
Először lép be Magyarországra a GYSEV új InterCity motorvonata, amelyből 11 a Budapest-Győr-....
2026.08.14
A Skoda Auto kiemelkedő eredményekkel zárta a 2026-os év első hat hónapját: a cseh autógyártó....
2026.08.14
Dobó Kata lett a Geely E2 márkanagykövete. Hazánk egyik legismertebb és legkedveltebb színésznője,....