Forma-1

Pályák módosításával a kerék a kerék elleni küzdelmekért

2017.12.05.

Nemcsak az autókat, a pályákat is felülvizsgálja Ross Brawn kutatócsoportja annak érdekében, hogy javítsanak az F1-es versenyek minőségén. Elmondta, pontosan mit keresnek.

A szezon egyik legunalmasabb versenyét hozta az abu-dzabi finálé. Mindössze 14 előzést számláltak rajta, s a különbségek alapján hiába lett volna esély arra, hogy érdekes csata bontakozzon ki a győzelemért Valtteri Bottas és Lewis Hamilton között, abból végül nem lett semmi.

A versenyt már annak első felében föladó Daniel Ricciardo az eseménytelenséget szemlélve a nézőket sajnálta a legjobban. - Miután jól védekeztem Kimi (Räikkönen) ellen az elején, csak mentem körbe, és fennakadtam Seben (Sebastian Vettel), de nem voltam elég gyors ahhoz, hogy követni tudjam, vagy akár megelőzni a zavaros levegőben. A negyediknél jobb helyet nem tudtam volna kihozni belőle, és komolyan a nézők jutottak eszembe, mert ez eléggé egyhangú volt – írta a Red Bull honlapján az ausztrál.



Több kollégájához hasonlóan ő is úgy véli, hogy nemcsak a 2017-es autók, hanem az abu-dzabi pálya karaktere is nagyban hozzájárult az unalomhoz. „Ezekkel az autókkal nehéz közel kerülni a másikhoz, emellett a pályán is múlt. Nem vagyok benne biztos, hogy miért nem alakult ki jó verseny, de amikor egy lassú kanyar vezet egy hosszú egyenesbe, valamint a DRS-zóna is túl későn kezdődik – legalábbis véleményem szerint –, akkor ilyen statikus verseny lesz az eredmény, melyen semmi sem történik” – összegzett az ötszörös futamgyőztes.

Hermann Tilke, a pálya tervezője elismerte, e probléma miatt már fontolgatnak bizonyos módosításokat az arab pályán, hogy javítsanak az előzési lehetőségeken. Ross Brawn eközben általánosnak véli a problémát, ezért a pár hónapja megalakított kutatócsoportjával nemcsak a jövő autóinak aerodinamikája révén próbálnak javítani a helyzeten, de bizonyos pályákat is felülvizsgálnak. - Az aerodinamikai programunk már folyamatban van, a pályák fejlesztésével most kezdünk el foglalkozni. Már kapcsolatba léptünk pár pályával, hogy beszéljünk a módosítás lehetőségéről, a versenyek javításáról – árulta el az F1 sportügyekért felelős igazgatója.



Mint mondta, a múlt alapos vizsgálata segítségével próbálják megállapítani, melyek azok az összetevők, amelyek egy jó versenypályához és jó versenyek létrejöttéhez kellenek. „Elkezdtük az archívumunk átnézését. Megvizsgáljuk, voltak-e olyan időszakok, amikor több előzés volt, és vannak-e pályák, amelyeken több előzés van. Statisztikai elemzésről van szó. Óvatosnak kell azonban lenni, hiszen az előzés még önmagában nem jelent jó versenyt. Át kell gondolni, mi a jó verseny, és nyilvánvaló, hogy ehhez két autó csatája kell. Az is lehetséges, hogy az elöl lévő elöl is marad, de közben remek versenyt látunk közöttük. Összetettebb kérdésről van tehát szó az előzések puszta számánál.”

Brawn szerint a jó versenyzés egyik alapját az jelenti, hogy az adott pálya adott kanyarjaiban lehessen egymástól eltérő íveket használni. - Ha egy keskeny pályán van egy hajtűkanyar, az nem túl jó. Ha egy szélesen, ahol többféle ív létezik, ott viszont már történhet valami. Austinban például összetettek a kanyarok. Választasz egy ívet az egyikben, és ezzel rákényszeríted az ellenfelet, hogy a következőben egy másikat válasszon, hogy végül te találd magad a megfelelőn. Mi pontosan ezt keressük – magyarázta a brit.



Hozzátette, emellett az aszfalt minősége is meghatározza egy verseny képét, mivel a túl sima felületen (ld. Szocsi) nem kopnak eléggé a gumik, ami nemcsak a stratégia egysíkúságához vezet, de ahhoz is, hogy nem alakul ki nagy tempókülönbség a mezőny tagjai között, akik nem is keverednek össze. - Az idei legjobb versenyeket megnézve elmondható, sok esetben a gumik is nagy szerepet játszottak a kopás mértékével. Például volt, hogy Räikkönennel elkopott gumikon kellett védekeznie Verstappen ellen. Az aszfalt minősége meghatározó tényező ebben – állapította meg.

Forrás: m4sport

 

Az oldal fő támogatója

 

2023.05.30
Nehéz időszak elé néznek az ukrán gazdák, hiszen több százezer hektárnyi földet aknáztak alá az....
2023.05.30
A nyári szezonra készülve az Európai Unió megkettőzi az erdő- és bozóttüzek oltására felkészített....
2023.05.30
A tisztán elektromos meghajtású BMW i7 csupán néhány hónapja gurult fel a luxusszegmens progresszív....
2023.05.30
2023-ban első alkalommal végzett felmérést kiadónk, az Autós Nagykoalíció a magyarországi független....
2023.05.30
A Daimler Truck Holding érdekeltségébe tartozó két japán leányvállalat és a Toyota száz százalékos....
2023.05.30
A Magyar Suzuki Zrt. Igazgatóságának ajánlása alapján a május végi közgyűlés úgy határozott, hogy....
2023.05.30
Feltehetően ittasan hajtott egy 40 éves férfi – írta a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-....
2023.05.30
Oroszországban 63,1 százalékkal 32 ezer 500-ra esett az új autók és haszonjárművek eladása....
2023.05.30
Széldzseki, ami tölti a telefont? Téglamintázatú szolárcellák, amelyek beleolvadnak környezetükbe?....
2023.05.30
Balesetek, torlódások, rendkívüli közlekedési események az Útinformtól ..