tömegközlekedés

A pandémia alatt többet blicceltek a bécsiek

2022.01.04.

A Wiener Linien (Bécsi Tömegközlekedési Hálózat) ellenőrzött utasainak 2,7 százaléka utazott érvényes jegy nélkül 2021-ben – ez lényegesen több, mint a korábbi években. Európai összehasonlításban a bécsiek ennek ellenére hűek a szabályokhoz – írja az orf.at

 

Összesen mintegy hárommillió utast ellenőriztek. 2,7 százalékuk nem rendelkezett érvényes jeggyel. Az utóbbi években még alacsonyabb volt az arány: 2020-ban, 2019-ben és 2018-ban az utasok mindössze 1,9 százaléka utazott jegy nélkül. Más nagyvárosokhoz képest Bécs jobb helyzetben van: Berlinben az utasok három százaléka bukik meg jegy nélkül, Hamburgban és Frankfurtban öt, Párizsban tíz százalék körül mozog.

Illusztréció: Wiener Linien

Naponta 100 ellenőr dolgozik a bécsi tömegközlekedésben. Akit jegy nélkül elkapnak, az 105 eurót fizet, ha később, akkor 115 eurót. "A hálózat napi ellenőrzésével biztosítjuk, hogy a tömegközlekedési rendszer tisztességes maradjon" - mondta Alexandra Reinagl. a Wiener Linien ügyvezető igazgatója. Peter Hanke (SPÖ) felelős városi tanácsos a „világ egyik legjobb tömegközlekedési hálózatáról és nagyon megfizethető árról” beszélt.

A koronavírussal a tömegközlekedésnek is meg kellett birkózni. A Wiener Linien szerint az ellenőrzések során ügyeltek arra, hogy mindig megfelelő távolságot tartsanak és a járműben az egyéni jegyellenőrzésekre helyezték a hangsúlyt.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!



 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.08
Vízen járó és egyhelyben forgó modelljeik után a BYD kirakat presztízs márkája újabb nagyszabású....
2026.11.08
Átrendeződik az európai autógyártás térképe.   ..
2026.11.08
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Hidegek az éjszakák. ..
2026.11.08
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.08
Balesetet szenvedett balesetet a száguldó sofőr, a közterületi térfigyelő-kamerarendszer is....
2026.11.08
A BYD luxusmárkája, a Yangwang új sebességi világrekordot állított fel, ezzel a teljes autóipart is....
2026.11.08
Felborult egy szerb rendszámú autóbusz vasárnap reggel Horvátországban, és rajta utazó két ember....
2026.11.08
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.08
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....
2026.11.08
Az idei versenyhétvégén szerződést hosszabbított a brazil pályával a sorozat. ..