Formula E

Pápai áldás után Rosberg ringbe száll

2018.04.22.

Új helyszínek, új autók, új szabályok és régi-új pilóták teszik még színesebbé a Formula-E sorozatot.

McLaren Applied Technologie

Búcsú az autócserétől, jön a világító fejvédő és több márka is beszáll az egyre sikeresebb Formula E sorozatba. Az idén ősszel kezdődő szezontól már a GE2-es, vagyis a második generációs autókkal versenyeznek a pilóták, akiknek nem kell kiállnia „tankolni”, mert az új akkumulátorok bírják a teljes futamot, így eltűnik az izgalmas, de időigényes autócsere. Ezzel sikerült kiiktatni a sokat kritizált műveletet, ráadásul a korábbinál 50 kilowattal nagyobb teljesítményű és immár 250 kW-os akkumulátorokkal akár 280 km/órás tempóra képesek a villanymotoros versenyautók, melykenek akkucsomagját a McLaren Applied Technologies fejlesztette.

Negyven perccel rövidebb lesz

Az akkucserés ( pontosabban komplett autóváltós) bokszkiállás megszűnésével a futamok idejét 48 percről 40 percre rövidítették. A kocsikba két – egy másodperces különbséget jelentő - teljesítményszintet programoztak, a pilótáknak egy futamon mindkettőt kötelező használni.

Fontos változás, hogy az ősszel induló 2018-2019-es szezonban már nem a leggyorsabb körért, hanem a leghatékonyabb energiafelhasználásért lehet plusz pontot kapni a bajnokságban.

Az új generációs Formula E versenyautókon is megjelenik a FIA által kötelezővé tett hárompontos bukókeret, a halo, melyben látványos LED-sor világít, ezzel is demonstrálva az autók elektromos jellegét. Ez már látható az új BMW iFE.18-es versenyautón is, melyet áprilisban egy németországi repülőtéren már nyilvánosan teszteltek.

Egyre népesebb a mezőny

A versenysorozat népszerűségét jelzi, hogy egyre népesebb a villamosok mezőnye: a Renault, Audi, DS, Jaguar, Mahindra után a BMW, a Mercedes és Porsche is beszáll a villanyautók világbajnokságába.

Sőt, bejelentkezett Felipe Massa, a 2016-os Forma-1-es világbajnok Nico Rosberg pedig tulajdonrészt is vásárolt a Forma-E szériában, ahol pilótaként is bemutatkozik majd májusban, a Berlinben megrendezésre kerülő e-prix-n.

„Visszavonulásom óta kezdtem komolyan érdeklődni az e-mobilitás, a társadalomra és bolygónkra gyakorolt hatása iránt, így jó ideje hiszek a Forma-E-ben rejlő lehetőségben is, ezért is szálltam be befektetőként is. Izgatottan várom, hogy beülhessek a Gen2-es autóba. Nagyszerű lesz megtapasztalni, milyen egy nagy teljesítményű villanyautó, pláne hazai pályán, ahol meglátjuk majd, hogy tudok-e még vezetni!”

Rosberg egyébként nem csak tulajdonosként és pilótaként, de főnökként is vezető szerepet kap a Mercedes Formula-E csapatában.

Pápai áldás

Történelmi dátum Itáliának 2018 április 14-e, mert 1956 óta most rendeztek ismét autóversenyt Rómában. A pályaavatón Ferenc pápa köszöntötte Sam Bird pilótát, aki mindkét futamot megnyerte az Örök városban, ezzel a 7-ik versenyhétvégén feljött a második helyre, így 18 pont a hátránya 119 pontos listavezető Jean-Eric Vergne mögött. Szezonbéli második győzelmét aratta Sam Bird, és ezzel máris ott lohol a mezőnyben eddig legtöbb pontot gyűjtő Jean-Eric Vergne-t. Az eseménydús és izgalmas Roma ePrix-n kitört a sokáig vezető Felix Rosenqvist autójának felfüggesztése.

A szokásosnál hosszabb felvezető kör magyarázata, hogy a célegyenes és a rajtprocedúrának helyet bokszutca 21 kanyarral tűzdelt és 2,86 kilométeres városi pálya két ellentétes oldalán található.

Rajt után tülekedés

A start utáni első háromszáz méteren még megmaradt az élmezőnyben a sorrend, ám az első kanyarban Rosenqvist azonnal bevágott Bird elé, utánuk jött Evans és Lotterer, akik mögött beindult a daráló. Már az első szűk kanyar előtt összekoccant a két nagy rivális: di Grassi beleszaladt Buemibe, Vergne-t pedig csapattársa, Lynn autóját találta el, az ütközésnél letört légterelő miatt a brit autóján szárnyat kellett cserélni.

A mezőny élen komoly csatát vívott Bird és Rosenqvistet, a középső falkában dinamikusan jött fel a mezőny végéről rajtoló Lopez és da Costa. Aztán jött a vonatozás és az ütközéssorozat, mely miatt többen a bokszba kényszerültek, igaz erre már a lemerülő akkuk miatt is szükség volt.

Vizsgált övcsatok

Az autócseréknél sok időt lehet veszíteni a biztonsági övek becsatolásával, ami nem mindig sikerült mindenkinek. A kapkodás azóta kritikus pont, amióta eltörölték a minimumidőt, ezzel a bokszutcában is versenyhelyzetet teremtve. A római futamon Piquet övét nem sikerült megfelelően bekattintania a pilótának és két segítőjének, amit a brazil a garázsból kihajtás után észlelt, ezért megállt, és percekig próbálta összekapcsolni a csatokat, de mivel nem sikerült, kénytelen volt kiszállni és feladni a versenyt.

Hasonló gyanú miatt a futam végén di Grassit vizsgálták, mert a versenybírók szerint az Audi szerelői nem szabályosan kötötték be a brazil biztonsági övét az autócserénél, de a garázsok kameráinak felvételei rácáfoltak a gyanúra, így megmaradtak pontjai és a befutóknál maradt a végső sorrend.

Jön a következő

A Rómában felépített Circuto Cittadino dell’EUR lelátóira több mint harmincezren látogattak ki, így telt házas volt utcai verseny. A Formula-E következő futamát április 28-án, Párizsban rendezik, aztán jön május 19-én Berlin, ahol Nico Rosberg is volán mögé ül. Az első nyári futamot június 10-én Zürichben rendezik, ami igazi szenzáció, hiszen Svájcban 1955 óta tilos volt autóversenyt rendezni. A törvényt az 1955-ös év júniusában történt Le Mans-i katasztrófa után hozták meg, mert a legendás maratonin történt balesetben 84-en meghaltak 120-an pedig megsérültek, amikor Levegh autója a nézők közé repült. Az esemény hatására az 1982-es Formula 1-es Svájci Nagydíjat a szomszédos Franciaországban rendezték és a tragikus Le Mans után évtizedekig a Mercedes sem állt rajtolt versenyautóival.

FORMULA-E 2017-2018

Április 28, PÁRIZS (Franciország)

Május 19, BERLIN (Németország)

Június 10, ZÜRICH (Svájc)

Július 14-15, NEW YORK (USA) (két verseny)

Július 28-29, MONTREAL (Kanada) (két verseny)

 

FORMULA-E BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

POLÓTÁK:

1. JEAN ERIC VERGNE 119 pont

2. SAM BIRD 101

3. FELIX ROSENQVIST 82

4. SEBASTIEN BUEMI 60

5. DANIEL ABT 50

6. ALEX LYNN 17

CSAPATOK

1. TECHEETAH 152 pont

2. DS VIRGIN RACING 118

3. MAHINDRA RACING 103

4. AUDI SPORT ABT SCHAEFFLER 89

5. PANASONIC JAGUAR RACING 88

6. ALEX LYNN 17

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....