repülés

A pécsi reptér állami tulajdonba vételét és fejlesztését szorgalmazzák

2021.06.30.

 - A Pécs melletti pogányi repülőtér többségi állami tulajdonba vételét és kormányzati forrásból való fejlesztését szorgalmazza a megyei önkormányzat - jelentette be a helyhatóság elnöke Pécsen.

Őri László, a Baranya megyei közgyűlés elnöke a pécs-pogányi repülőtér fejlesztési lehetőségeiről tartott sajtótájékoztatón azt mondta: a csaknem tíz éve épült létesítmény mindeddig - főként rövid, 1500 méteres kifutópályája miatt - nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mára több okból is elengedhetetlenné vált a fejlesztése.

Közölte: az önkormányzat vezetői és a Dél-dunántúli Gazdaságfejlesztési Zóna képviselői az elmúlt időszakban végezték el a megyei és régiós, következő évekre vonatkozó fejlesztési tervek összehangolását. A tárgyalások során egyértelművé vált, hogy a reptér továbbfejlesztése mind a megye, mind a régió gazdaságára, így további munkahelyek teremtésére is jótékony hatást gyakorolna - mondta.     

Kiemelte: egy továbbfejlesztett reptér a Paks 2 beruházást is nagymértékben tudná támogatni, az önkormányzat ezért is fordult azzal a kéréssel a kabinethez, hogy induljon meg a - jelenleg a pécsi és a pogányi önkormányzat birtokában lévő - létesítmény többségi állami tulajdonba vétele, amely annak kormányzati forrásból való fejlesztését alapozhatná meg.     

Hoppál Péter pécsi országgyűlési képviselő úgy vélte, a 2003-ban átadott reptér egyelőre kihasználatlan, mindössze sportcélokat szolgál, azt a rövid kifutópálya miatt a nagyobb, turistákat szállító repülőgépek sem tudják használni. Szerinte a reptér fejlesztésével a létesítmény a pécsi és baranyai gazdaságfejlesztésének egyik motorja lehet, ezért bízik abban, hogy a kormányzat lépéseket tesz a - várhatóan néhány éven belül lezajló - korszerűsítés, bővítés ügyében.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
A záróvonalat minden közlekedő jól ismeri, és már a gyerekek is tudják, hogy nem szabad áthajtani....
2026.11.07
Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt.....
2026.11.07
Nagyon sok kisebb-nagyobb karambol történt az utakon szombat délután az Útinform és a....
2026.11.07
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.07
A sorozatgyártást a Neue Klasse modellgeneráció technológiai újításai és a rugalmas gyártási....
2026.11.07
Forgalomba állt az új CAF-flotta 45. járműve, a 2301-es pályaszámú villamos, amely a szükséges....
2026.11.07
A Mazda Motor Corporation átadta a hirosimai kikötő Dejima negyedében (Hirosima város, Minami....
2026.11.07
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.07
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....
2026.11.07
Közúton és sínen is használható munkagépeket szerez be a MÁV - közölte a közlekedési és beruházási....