önjáró technológia

Peking mindenkit lever önjáró autózásban

2020.07.06.

Peking az önjáró autókra összpontosít, és immár az 52. fővárosi útszakaszt nyitotta meg az önvezető járművel forgalomban történő teszteléséhez  – írja a legjelentősebb római napilap, La Repubblica internetes kiadása.

Az autók éles tesztelése a Haidian kerületben, a város technológiai központjában zajlik. A most folyó próbautak célja az autonóm technológia fejlesztése, pontosítása.  A próbákra kijelölt útszakaszok teljes hossza immár 215,3 kilométer. A tesztútvonalak mindegyike a „demonstrációs” övezetben található. Az önjáró járművek demonstrációs területének részét képezik. Az utak 100 négyzetkilométeres területet hálóznak be a Zhongguancun technológiai városrész északi övezetében.

A tervek szerint 2020-ban a Haidian kerületben további útszakaszokat nyitnak meg az önvezető járművek próbaútjai számára.

A jövőben a területen új infrastrukturális projektek sorozatát indítják el, ideértve az autonóm vezetési technológiát, a precíziós térképeket és az intelligens szállítást. 2018 márciusában Peking 33 útszakaszt jelölt ki, összesen 105 kilométer hosszúságban az autonóm autók tesztelésére Daxingban, Shunyiban és Peking Haidian kerületében. Valamennyi a Peking körüli az ötödik körgyűrűn (sic!!!) kívül esik, távol a sűrű lakott és intenzív forgalmú területektől.

Tavaly év végéig Peking már 151 útszakastt nyitott meg, 503,68 kilométer hosszúságban.

A kínai kormány tervei szerint az intelligens járművek tesztelési útvonalainak hossza 2022-ig Pekingben el fogja érni a 20000 kilométer, mellyel a hálózat 500 négyzetkilométernyi területet fed majd le.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.02
Érdekes elemzés látott napvilágot az Egyesült Államokban, amely bizonyítja, hogy egy-egy iparágat....
2026.02.02
Robert Fico jelezte, hogy Szlovákiának el kell kezdenie gondolkodni a sofőr nélküli buszok....
2026.02.02
Egy 28 éves férfi csütörtök késő délután elaludt autójában, az út közepén Bécs-Liesingben. Egy....
2026.02.01
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Elavult kerékbilincsek. ..
2026.02.01
Igazi motorsport legendák, klasszikus versenyautók szerepelnek a legdrágábbak pályáján.  ..
2026.02.01
Mivel a forgalmat megállították, a dugó egyre nagyobb, már legalább 2 kilométeres. ..
2026.02.01
A spanyol autóipar egyik legendája, a Pegaso Z‑102 hamarosan újjászülethet, méghozzá egy olyan....
2026.02.01
A versenysport szabályrendszere néha különös. Egy ilyen kiskapu hívta életre a Toyota GT-One....
2026.02.01
A Kalasnyikov nem csak egy AK-47-es: most egy moduláris oldalkocsival ellátott elektromos....
2026.02.01
A Szeged felé vezető oldalon történt a karambol – közölte az Országos Katasztrófavédelmi....