Esemény

Performance day

2018.08.13.

Az Alfa Romeo hazai importőre nem kevesebb, mint ötezer lóból álló ménest terelt ki a zsámbéki DrivingCampre. A képzeletbeli rajtrácsra felállított kollekció már önmagában is lenyűgöző volt, hát még hasítani velük

Akinek a zsámbéki alfás élménynap reggelén a béka feneke alatt volt az adrenalin szintje, annak nem kellett sokat várnia ahhoz, hogy beinduljanak a mellékveséi. Ugyanis a márka importőre a Stelvio legerősebb példányának tiszteletére felvonultatta a paletta legerősebb modelljeit. A most debütáló Stelvio Quadrifogliot mellett a 4C és a Giulia izomautóinak bajuszát is meglehetett húzgálni a drivingcamp aszfaltcsíkján.

Az elmúlt években az Alfa sokat javított a reputációján. Először a Giulia életrekeltése, majd a Stelvio piacra lépése egyértelműen nagyot lendített a márka imázsán. Mind a két típusból elkészülő Quadrifogliot változat pedig egyértelműen az egykori csillogás időszakát idézik. A Giulia már 2016-ban megjelent a legerősebb változatával, amit akkor a Slovakiaringen próbálhattuk ki. A V6-os 510 lóerős 600 Nm abszolváló motor most a Stelvio gépteteje alatt is otthonra lelt.

A 2.9 literes biturbós erőforrás az immáron etalonnak számító  Nordschleifén 7 perc 51,7 másodperc alatt teljesítette a pálya 20 832 méteres körét. Ezzel az eredményével az óránként 283 kilométeres végsebességű, nulláról százra 3,8 másodperc alatt gyorsuló olasz SUV kategóriarekordot állított fel és megszerezte a „világ leggyorsabb szabadidőautója” címet. Mi nem törtünk ekkora magasságokra, de azért ízelítőt kaphattunk az autó teljesítményéből. A zsámbéki gyorskörre való ráhangolódásunkat a drivingcamp rántópados, valamint a rénszarvas tesztet időző moduljai segítették. Bár ez utóbbit nem a zászlóshajó, hanem a Giulia volánja mögött teljesíthettük.

A napfénypontját egyértelműen tehát az említett gyors körök jelentették. A lassítokkal és sikánokkal tűzdelt pályaszakaszon aztán odatehettük magunkat, persze csak a felvezető autó bábáskodása mellett.

Noha a Stelvio adta meg a nap apropóját a hattyúdalát játszó 4C is nagy népszerűségnek örvendett. A 240 lóerős, alig valamivel több, mint 900 kilós sportkocsiról csak szuperlativusokban lehet beszélni, hiszen az élményautózás minden esszenciája benne van. Az ember mögött dohogó erőforrás zene füleinknek, ami a nyitott verziónál még inspirálólag hat. Bár az autó sok egyéb részletébe bele lehetne kötni, az ember mégis csak úgy van vele, hogy nem azért szeretjük, ahogy kívül belül kinéz, hanem azért, amit tud.

Váltott autókkal a sokadik kör után persze alakul a hangulat, mindenki legfeljebb azt latolgatja magában, hogy melyik autót látná szívesen a garázsában. Kétségtelen, hogy a szénszálas kasztnis 4C élvezeti értékét tekintve szinte mindenki szívét megdobogtatta, de a Giulia és a Stelvio erőgépét is sokan a dobogó legfelső fokán látták már a mostani mezőnyből. Az utóbbiaknál nagyon nem is lehet különbséget tenni teljesítmény alapon, hiszen a két azonos erőforrásról beszélünk. A Stelvio javára legyen írva, hogy robusztusabb méretei ellenére sem kerül nagy lépéshátrányba a márkatárssal szemben.

A Stelvio Quadrifoglio szerelmesei számára az Alfa Romeo 2018-ra további meglepetéssel is készült. A fennállásának száznyolcadik évét ünneplő olasz autógyártó bemutatta a Stelvio Quadrifoglio „NRING”, illetve mellette a Giulia Quadrifoglio „NRING” jelzésű, 108-108 példányban gyártott változatát is. A limitált sorozat példányai exkluzív felszereltséget kaptak. A szénszálas műszerfalbetétre illesztett, sorszámozott pakett, az egyedi Circuito Grey fényezés, a gyűjtői értéket igazoló FCA Heritage hitelességi tanúsítvány egyaránt az „NRING” modellek sajátja.

Az adrenalinszintünk után már csak a bankszámlánkat kell ahhoz rendbe tenni, ahhoz, hogy válogatni tudjunk a sportos csemegék között a Giulia Quadrifoglio 24,31, míg a Stelvio megfelelője 28,44 millió forintba kerül.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.26
Tizenegy gépkocsi ütközött pénteken Romániában, a Craiova és Pitesti közötti gyorsforgalmi úton. A....
2025.12.26
Szépségkirálynő és sztárfocista reklámozta, de hiába. ..
2025.12.26
Akadálymentes peron épül a budapesti Keleti pályaudvaron - közölte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport....
2025.12.26
Egy tanulmány szerint a szülők 73%-a menetiránynak megfelelően fordítja gyermeke autósülését,....
2025.12.26
A rangos AUTOBEST az autóipar legfontosabb idei innovációit, kimagasló teljesítményeit és....
2025.12.26
Bár egy versenyt ki kellett hagynia, mégis sikerült megismételnie a bravúrt: Gilyén Krisztián  (....
2025.12.26
Baleset történt a 7-es főúton, árokba hajtott egy autó – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi....
2025.12.26
A Leapmotor a 2026-os Brüsszeli Autószalonra időzíti a B03X európai premierjét, a B05 modell belső....
2025.12.26
Egyesek számára a tél a meghittséget és a kalandokat jelenti: sítúrákat, téli tájakat és kandalló....
2025.12.26
A BMW Group utazáselemzéssel, gamifikációval és CO2-tudatos járműtöltéssel látványosan hatékonyabb....