pilótaképzés

Pilótaképző-központot hoznak létre norvég befektetők Hévízen

2019.04.29.

A norvég tulajdonú Central European Aviaton Cluster partnerével, az ugyancsak norvég Pilot Flight Academyvel pilótaképző-központot hoz létre Hévízen 15 millió euró beruházással - írja az MTI.

Szijjártó Péter a beruházást bejelentő hétfői budapesti sajtótájékoztatón elmondta, a hévízi pilótaképző-központ hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország a következő időszakban még hangsúlyosabban kerüljön fel a világ dinamikusan fejlődő repülési iparágának térképére. A külgazdasági és külügyminiszter rámutatott arra, hogy a repülési iparág egyre élesebb helyzetben működik, a légitársaságok egyre több járatot indítanak, ehhez pedig egyre több jól képzett pilótára van szükség. A miniszter közölte: Norvégia legjelentősebb pilótaképző akadémiája érkezik Magyarországra. A központban évente 300 pilótát képeznek ki 80 oktató és szakértő vezetésével.  A hévízi bázison kialakítják a szükséges hangárokat, oktatási létesítményeket, szálláshelyeket és a szimulátorközpontot. A pilótaképző akadémia Ausztriából már megrendelte a képzéshez szükséges repülőgépeket, az ősztől megindul a képzés  Hévizen - mondta Szijjártó Péter.

"A Wizzair 2017 decemberében kezdte meg Nyíregyházán saját pilótáinak képzését, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen két évtized után újraindult a katonai pilóta, légiirányító képzés. Tavaly Debrecenben megindult az egyetem műszaki karán a  repülőgép-vezetői képzés, és ezeknek a norvég beruházás további lendületet ad" - tette hozzá. A hévízi beruházás az államközi kapcsolatoknak is jót tesz, Magyarország és Norvégia stratégiai kérdésekben - például az energia- és védelempolitika területén - szövetségesek. Mindkét ország tagja a NATO-nak, így egy-egy beruházás még szorosabbra fűzi a stratégiai kapcsolatokat - mondta Szijjártó Péter.

Stig Eyde, a Central European Aviaton Cluster elnöke elmondta, hogy a beruházási lehetőséggel a Norvégiában tartott befektetési tájékoztatón ismerkedtek meg. Döntésükhöz a magyar befektetési ügynökség, a Hipa sok segítséget nyújtott. Közölte: óriási potenciált látnak a Hévíz-Balaton repülőtérben, a város pedig közkedvelt turisztikai célpont.

Frode Granlund, a Pilot Flight Academy ügyvezetője és tulajdonosa kiemelte, modern pilótaképző központ jön létre Hévízen. Rámutatott arra, hogy a Pilot Flight Academy Európában az egyik legnagyobb pilótaképző központ, tíz országban van jelen, Magyarország - földrajzi elhelyezkedése és jó időjárása miatt - kiváló helyszín.

Manninger Jenő, a térség fideszes országgyűlési képviselője szerint az egykori katonai repülőtér fejlesztése stratégiai jelentőségű a Dunántúl számára. Keszthely-Hévíz térsége Budapest után a második legnagyobb turisztikai célpont Magyarországon, a befektetés magas szintű technológiát, szakképzést jelent, és további beruházásokat generálhat - mondta Manninger Jenő.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.03
Robotok és kínaiak törtek be a góliát munkagépek rohamtempóban bővülő piacára.  ..
2026.11.03
A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a....
2026.11.03
Volt, aki 166 km/h-val futott bele a traffipaxba. ..
2026.11.03
A huszonöt európai ország autóipari szakújságíróiból álló, független zsűri döntése értelmében az....
2026.11.03
Németország egymillió eurós hozzájárulással csatlakozott az Ukrajna Közlekedési Támogatási....
2026.11.03
Tesztüzemre indul Budapesten a 132E vonalán az első, biometán (Bio-CNG) megújuló üzemanyaggal....
2026.11.03
A konstruktőri versenyben címvédő, legutóbbi hat idényben első Toyota két háromfős csapattal és más....
2026.11.03
Sorban harmadik alkalommal bizonyult a legjobbnak a J.D. Power autóipari márkahűség-kutatásában a....
2026.11.03
Kaposváron és Szegeden már helyi szabályok korlátozzák az elektromos rollerek használatát a....
2026.11.03
Kényelmesebb utazás, több hely a csomagoknak: novembertől új, kifejezetten a repülőtérre tartó....