Forma 1

A Pirelli így oldaná meg a törmelékek problémáját

2015.10.08.

A Pirelli sportigazgatója, Paul Hembery megerősítette, a Forma-1 hivatalos gumiszállítója a Nemzetközi Automobil Szövetséggel (FIA) együttműködve próbál megoldást találni a versenypályákon található törmelékek problémájára

Hembery úgy érzi, a Forma-1-nek szüksége van egy olyan berendezésre, melynek segítségével könnyen meg lehetne tisztítani a versenypályákat a különböző balesetek után. Belgiumban (ahol az első szabadedzésen Nico Rosberg a futamon pedig Sebastian Vettel kapott defektet) például 63 gumiabroncson találtak vágásra utaló jeleket, ezek nagy részét pedig a Pirelli közleménye szerint a különböző törmelékek okozták, nem meglepő tehát, hogy a szakember változásokat sürget.

Most elmondta, az ötlettől a Nemzetközi Automobil Szövetség sem zárkózik el, sőt hajlandó fontolóra venni egy olyan egységes berendezés használatának engedélyezését, ami segíti a versenypályák felületének gyors és hatékony tisztítását.„A különböző folyamatok meghatározása nem a mi feladatunk, a megbeszélések során azonban az FIA emberei is felismerték, szükség lenne egy olyan berendezésre, amivel megfelelően le lehet tisztítani a versenypályát, főleg a balesetek után” – idézi Hembery szavait az Autosport magazin internetes oldala.

„Talán ezeket a berendezéseket a világ minden részén használhatnánk és egységesíthetnénk a tisztítási folyamatot. Ez (a tisztítóberendezések bevezetése) egy olyan terület, amit folyamatosan figyelemmel követek, és remélem, hamarosan előrelépés történik” – magyarázza a sportigazgató, aki elsősorban a különböző, főleg az Amerikai Egyesült Államokban futó versenysorozatokban már használt ventillátoros takarítójárművekkel fújatná le a törmeléket.

„Én egy ilyen megoldást javasoltam. Talán tehetünk valamit – mégpedig komolyabb kiadások nélkül – egy szabványos eljárás bevezetéséért. Egy ventillátorral felszerelt takarítógép bemehetne a pályára a különböző incidensek után. Néhány baleset miatt sok törmelék kerül a pályára, néha egészen nagy darabok is. Régóta beszélünk már erről a problémáról, és a tisztesség kedvéért meg kell jegyezni, hogy az FIA komolyan veszi ezeket a kérdéseket, és már vizsgál is néhány javaslatot” – fogalmaz Hembery, kinek felvetését egyébként többen támogatják, hiszen a jelenlegi „seprűs megoldás” azon túl, hogy meglehetősen korszerűtlennek hat, sokszor a biztonsági autós fázist is elnyújtja.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.22
Rekordszintre emelkedett az elektromos meghajtású személygépkocsik aránya az Európai Unióban az új....
2026.09.22
Újabb járművet állított forgalomban a Budapesti Közlekedési Központ. ..
2026.09.22
Amikor háborús konfliktusról, katasztrófáról vagy vészhelyzetről szóló híreket nézünk, gyakran....
2026.09.22
A Volvo Cars igazgatótanácsa Klaus Zellmert nevezte ki a vállalat elnök-vezérigazgatójává. ..
2026.09.22
Szlovéniában keddtől a benzinért és a fűtőolajért is többet kell fizetni, a dízel szabályozott ára....
2026.09.22
A Geely a múlt héten nyitotta meg a Galaxy Cruiser 700 előrendelését Kínában, az érdeklődés nagy....
2026.09.22
A sztráda főváros felé vezető szakaszán történt a karambol. ..
2026.09.22
Horváth Edének, a Rába egykori legendás vezérigazgatójának - akit már életében vörös báróként....
2026.09.21
Nem kér pihenőt, nehéz alkatrészeket emel, és önállóan kerülgeti az akadályokat: megkezdte üzemi....
2026.09.21
Jelentős szigorítások léptek életbe a szlovák utakon 2026 szeptemberétől, amelyekkel az állam....