Forma 1

A Pirelli megkapja, amit akar

2016.04.19.

Az F1 Bizottság jóváhagyta a tesztelésre vonatkozó szabályok módosítását, azaz a Pirelli – melynek vezetői nemrég a királykategória elhagyásával fenyegetőztek – a saját terveinek megfelelően gyakorolhat a 2017-es abroncsokkal.

Az olasz cég ma figyelmeztette a sport vezetőit, ha nem fogadják el terveit, elhagyja a Forma–1-et, hiszen nem marad elég ideje arra, hogy megfelelően felkészüljön a 2017-es évre, ami komoly szabálymódosításokat hoz, többek között gumifronton is. Az abroncsok a tervek szerint szélesebbek lesznek, hogy több mechanikai tapadást biztosítsanak a versenyezőknek, de korábban arról is szó esett, hogy a jelenleginél tartósabbak lesznek.

Nem meglepő, hogy a Pirelli egy ilyen drasztikus váltás előtt több időt szeretne teszteléssel tölteni, az ehhez szükséges szabálymódosítást azonban eddig nem fogadta el az F1 Bizottság (helyzetüket nehezíti a tény, miszerint a 2017-es szabályok sincsenek még teljesen kidolgozva). Most azonban megszületett a várt döntés: a Stratégiai Csoport és az F1 Bizottság legutóbbi szavazásán egyhangúan jóváhagyta a javaslatot, vagyis az olaszok tovább folytathatják a felkészülést, a gyakorlásokat pedig saját tervei szerint bonyolíthatják le.

2016-ban tehát a korábban említett 12 helyett összesen 25 nap áll majd a Pirelli rendelkezésére (azt előre meghatározzák, hol, mikor és mely csapatok autóival tesztelnek), a felkészülés pedig két szakaszból áll majd. Az elsőben egy 2012 és 2014 közötti autóval tesztelik a mostaniakkal megegyező méretű, de új összetételű abroncsokat. A nyáron induló második fázisban az addig véglegesített 2017-es szabályoknak megfelelő mennyiségű leszorítóerőt termelő 2015-ös autókat használnának; ezeket a csapatok alakítják át számukra (ebben 5 istálló segít nekik).

A cég sportigazgatója, Paul Hembery már a hónap elején elmondta, mennyire fontos, hogy az F1 Bizottság elfogadja kérésüket, és az illetékesek véglegesítsék a 2017-es évvel kapcsolatos terveiket, hiszen már így is kezdenek kicsúszni az időből.„Gyakorlatilag már most elérkeztünk a határhoz. Hat hónapunk maradt arra, hogy áttanulmányozzuk és megvalósítsuk a terveke – ez pedig nem lesz egyszerű. A csapatok tökéletes gumikat akarnak, viszont ezt egyre nehezebb lesz megvalósítani, hiszen folyamatosan heteket veszítünk. Ha nem dolgozhatunk úgy, ahogy szeretnénk, nem tudjuk megvalósítani a kívánságaikat” – jelezte.

 

(Forrás: Motorsport, telesport.hu)

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.22
Indul a kerékpáros szezon, és sokan szeretnék vonattal vinni a bringájukat. Tóbiás és Balambér....
2026.03.22
A Lexus LM csupán három éve mutatkozott be, de máris kapott egy kis frissítést – a módosítások....
2026.03.22
Könnyen lehet, hogy a Geely sorozatgyártásba küldi tanulmányát, amely a világ első olyan SUV-ja....
2026.03.22
Költségek és határidő. ..
2026.03.21
A súlyosbodó közel-keleti fegyveres konfliktus komoly fennakadásokat okoz a kínai autóexportban. Ez....
2026.03.21
Először fordult elő, hogy az Európai Unió több autót és autóipari terméket importált Kínából, mint....
2026.03.21
Mit jelent a kék alapon fehér rombusz?   ..
2026.03.21
Hétvégén rendezik meg a 41. Telekom Vivicittá Városvédő Futást több fontos fővárosi közlekedési....
2026.03.21
A mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos a magyar fővárosban megkezdődött közép-európai....
2026.03.21
Kívülről olcsó hatású, a lemezek alatt azonban saját márkájának legkellemesebb összhangját hordozza....