törésteszt

Pocsék töréstesztet produkált a kínai származású Chevy, vételre sem ajánlják

2024.10.12.

Pocsék töréstesztet produkált a kínai „származású” olcsó crossover, a Chevrolet Groove. Olyannyira rossz volt, hogy a Latin NCAP vásárlásra sem ajánlja az autót.

A latin-amerikai és karibi térség autóira vonatkozó törésbiztonsági program „zéró csillagosra” értékelte a Groove biztonságát. Szerintük legfőbbképpen azért nem szabad venni ilyen autót, mert frontális ütközéskor „instabil”.

A Chevy Groovot kevesen ismerik, hazai, illetve európai piacon nem is kapható. A körülbelül négy éve debütált Groove lényegében kínai autó, egy átcimkézett Baojun 510-es, amelyet latin-amerikai és közel-keleti piacokra exportálnak, de ott már a Chevrolet színeiben fut.

A kis crossover leginkább az ára miatt vonzó, mindössze 12 ezer dollárrol, vagyis átszámítva közel négymillió forintról indul. Nagyjából ezzel véget is ér a vonzereje, mert az autó nem egy életbiztosítás, ha hinni lehet a Latin Új Autó Értékelő Programnak (Latin NCAP).

A kompakt modell nulla csillagos értékelése az ötcsillagos skálán azért járt, mer frontális ütközéskór  "instabil szerkezetet" mutatott, és a sofőr mellkasának, térdének és lábfejének védelme „jelentéktelen” volt. Az oldalütközési teszten "jelentős behatolás” történt az autó belső terébe.  A gyalogosvédelem értékelésekor a kis SUV csak "gyenge és jelentéktelen" védelmet nyújtott a fejnek,  a felső lábszárnak „rosszat”, az alsó lábszárnak „jót és jelentéktelent”. A latin NCAP megjegyzi, hogy a Groove-nak csak négy légzsákja van alapfelszereltségként, a fejlett vezetőtámogató rendszereket pedig nem is kínálják a vásárlóknak. 

 

A nulla csillagos értékelés az összes fő kategóriában elért alacsony pontszámok eredője. A Groove 39,42 százalékot kapott felnőtt utasok, 68,57 százalékot a gyermek utasok védelmére, 36,37 százalékot a gyalogosok, 58,14-et a veszélynek kitett úthasználók és 58,14 százalékot a biztonsági segédfunkciók tekintetében.

 A Latin NCAP a biztonsági hiányosságokra hivatkozva szokatlan módon óva intette az embereket a Groove megvételétől, amig a gyártó nem teszi az autót biztonságosabbá.  "Sürgős felhívást intézünk a Chevrolet-hez, hogy orvosolja a Chevrolet Groove súlyos biztonsági hiányosságait, amely a latin-amerikai népszerűsége ellenére nulla csillagos biztonságot kapott” – hangoztatta Stephan Brodziak, a Latin NCAP elnöke.  

Mondhatnánk, persze, hogy olcsó húsnak híg a leve, de azért távolról sem lehet nyugtázni azt, hogy minden megfizethető autó megbízhatatlan, és elkámpicsorító eredményeket  ér el az effajta törésteszteken. Az ugyancsak olcsóbbak közé tartozó Dacia Sandero például néhány éve két csillagot kapott az Euro NCAP-tól. De ha már a Renault tulajdonában lévő román márkáról beszélünk, még a kínai gyártású elektromos Spring is kapott egy csillagot.

Tény az, hogy autógyártóknak mindig kompromisszumot kell keresniük a termelési költségek és a biztonság elérése között, de futhatnak a haszon után, ha a töréstesztek rávilágítanak a járművek biztonsági veszélyeire, és eltántorítják az embereket a vásárlásától.

De nem a Chevy az egyetlen nagy név az autóiparban ebben a kényes helyzetben. Egy másik kis crossover, a Toyota Raize  szintén nulla csillagot kapott a Latin NCAP-tól.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.12
A holland ügyészség 2030-ig több mint kétszeresére növelné az automatizált közúti ellenőrzési....
2026.06.12
Forgalmas nyári szezonra készül a Budapest Airport az idén is - hangsúlyozta Francois Berisot, a....
2026.06.12
A rolleres károk csaknem kilencven százalékát bérelt eszközökkel okozzák, ezért is sürgető a....
2026.06.12
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Royal Caribbean: a finnországi Meyer Turku hajógyár hivatalosan is....
2026.06.12
1989-ben a Lexus elegáns limuzinokkal lépett be a prémiumautók piacára. A japán márka a kiváló....
2026.06.12
A Toyota első elektromos autója, a bZ4X Touring így, ebben a kombi karosszériában érett be. Erős,....
2026.06.12
A TOYOTA RACING június 13–14-én a TR010 HYBRID Hypercarral száll harcba hatodik győzelméért – és új....
2026.06.12
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2026. június 12-én 4 óra 30 perc körül egy....
2026.06.12
Mérföldkőhöz érkezett a motorfejlesztőből autóépítővé vált SZEngine Team: bemutatták első....
2026.06.12
Burgenlandban 2026-ban is folytatódott az alternatív hajtásrendszerekkel felszerelt autók iránti....