baleset

Pont előtte tört össze egy autó, de nem állt meg segíteni a SUV-os az autópályán + videó

2026.06.30.

A Toyota Yaris sofőrje túl nagyot rántott a kormányon, ezért elvesztette az uralmát a járműve felett.

Az MKIF friss videóján az látható, hogy a Yaris jobb első kerekével elhagyja a burkolatot. A sofőr hirtelen elrántja a kormányt, így félig átmegy a belső sávba, majd ismét elrántja a kormányt, amitől kitör az autó hátulja, és a szalagkorlátnak ütközik. Végül a külső sávban áll meg az összetört kisautó, nem sokon múlt, hogy a belső sávban érkező autót elsodorja, a másik sofőr látja a balesetet, de nem áll meg segíteni Szerencsére személyi sérülés nem történt.

Az a tanulság, hogy ha korrigálni kell, akkor azt a helyzetnek megfelelően tegyük, hiszen autópályás sebességnél az autó – a városi tempóhoz képest – máshogy, érzékenyebben reagál a hirtelen irányváltásokra.

 

Segítségnyújtás elmulasztása

A balesetező autó mellett érkező SUV vezetője ezt elmulasztotta, de köszönet a mögötte érkező fordos sofőrjnek, aki viszont megállt segíteni.

A törvény szerint, aki nem nyújt tőle elvárható segítséget sérült vagy olyan személynek, akinek az élete vagy testi épsége közvetlen veszélyben van, vétség miatt akár két évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MKIF
RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.15
Amikor 1949-ben megérkeztek az első Volkswagen Bogarak az Egyesült  Államokba, a Ford, a General....
2026.08.15
A kezdeti kapacitások kialakítása után ütemterv szerint halad a Duna vízszintjét emelő beruházás....
2026.08.15
Nagy visszhangot váltottak ki a kínai szaksajtóban azok a felvételek, amelyek megörökítették, amint....
2026.08.15
Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata....
2026.08.15
 Magyarország kulcsfontosságú helyszínné vált az európai autóipar számára, kiszolgálva a három nagy....
2026.08.15
A Formula–1-es Spanyol Nagydíjnak is otthont adó Circuit de Barcelona-Catalunya versenypályán az....
2026.08.15
Először tankoltak a Szlovákia által vásárolt F-16-os vadászgépek a levegőben. Az F–16-osok egy NATO....
2026.08.15
Az új ”Jó Éjt” csomaggal a Volkswagen Haszonjárművek bővíti az ID. Buzz felhasználási lehetőségeit....
2026.08.15
Gyakran előfordul, hogy ugyan rendelkezik valaki jogosítvánnyal, de nem szerzett kellő vezetési....
2026.08.15
Az amerikai kamionsofőrök naponta közel egy órát töltenek azzal, hogy biztonságos parkolóhelyet....