autóipar

A Porschénél is rekordot könyveltek

2017.04.13.

A Porsche AG erős rajttal indította a 2017-es esztendőt, ugyanis az első negyedévben világszerte mintegy 60.000 járművet adott át vásárlóinak. Ez azt jelenti, hogy a sportautó-gyártó az előző év hasonló időszakában átadott járművek mennyiségét körülbelül hét százalékkal múlta felül, történelmének legjobb első negyedévét felmutatva. 

A növekedés élén Kína és a hazai német piac áll, valamint a Panamera és a Macan modellsorozatok, melyek kétszámjegyű növekedést könyvelhettek el.

„A Porsche sikeres rajtot vett az új Panamerával – ezt a trendet kell folytatnunk az év hátralévő részében”, mondta Detlev von Platen, a Porsche AG sales és marketingért felelős vezetője. „Vonzó modellkínálatunk kivételes alapot teremt ehhez”. A Porsche nem kevesebb, mint három új modellt mutatott be a Genfi Autószalonon: az új Panamera Sport Turismót, a Panamera Turbo S E-Hybrid-et, valamint a megújult 911 GT3-at. Az új 911 GT3 piaci bevezetése májusban kezdődik, amelyet az S E-Hybrid júliusban, a Panamera Sport Turismo pedig októberben követ. „Mindhárom modell tipikus Porsche géneket hordoz magában, és bebiztosítja, hogy a pozitív évkezdet a későbbiekben is folytatódjon”, tette hozzá Detlev von Platen. A kínai piac számára egy további újdonság is bemutatkozik a jövő héten kezdődő Sanghaji Autószalonon.

2017 első negyedévében ismét Kína volt a legerősebb piac. Összesen 18.126 átadott járművével a kínai piac tíz százalékkal múlta felül a tavalyi eredményt. Európában a vállalat összesen 19.084 autó kulcsát adta át, ami 7 százalékos növekedést tesz ki. 19 százalékos gyarapodást követően 7.160 jármű került németországi ügyfelekhez. A 911 folyamatos népszerűsége mellett (amelyből közel 1600-at adtak át Németországban) a 2016-os év végén bemutatkozott új Panamera is jelentős részt vett ki a komoly növekedésből. A Porsche folytatta sikertörténetét az Amerikai Egyesült Államokban is, ahol 12.718 autót adott át (4 százalékos növekedés).

Az új Panamera eladási számai különösen jónak bizonyulnak, mivel a tavalyi értéket a kiszállított 3.630 példány révén tizenkét százalékkal múlták felül. A 718-as modellsorozat értékesítése négy százalékkal emelkedett, így a középmotoros típus a teljes eladásból 6.060 járművel veszi ki a részét. A Macan megerősítette pozícióját a legnépszerűbb Porsche modellként: az átadott 24.797 példány mintegy 15 százalékos növekedést tesz ki.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.15
 Magyarország kulcsfontosságú helyszínné vált az európai autóipar számára, kiszolgálva a három nagy....
2026.08.15
A Formula–1-es Spanyol Nagydíjnak is otthont adó Circuit de Barcelona-Catalunya versenypályán az....
2026.08.15
Először tankoltak a Szlovákia által vásárolt F-16-os vadászgépek a levegőben. Az F–16-osok egy NATO....
2026.08.15
Az új ”Jó Éjt” csomaggal a Volkswagen Haszonjárművek bővíti az ID. Buzz felhasználási lehetőségeit....
2026.08.15
Gyakran előfordul, hogy ugyan rendelkezik valaki jogosítvánnyal, de nem szerzett kellő vezetési....
2026.08.15
Az amerikai kamionsofőrök naponta közel egy órát töltenek azzal, hogy biztonságos parkolóhelyet....
2026.08.15
A X. kerület egyik legforgalmasabb vasúti átkelőjénél ellenőriztek a rendőrök; drónnal is figyelték....
2026.08.15
Bemutatkozott a Ferrari CZ26, a maranellói gyártó Special Projects program keretében készült új,....
2026.08.15
Az elmúlt hétvégén a burgenlandi tartományi közlekedési osztályok célzott közlekedésrendészeti....
2026.08.14
Az Egyesült Királyságban beszüntette működését a Skywell kínai autómárka helyi forgalmazója. A....