Iveco

Próbaút: Iveco URBANWAY CNG

2016.03.15.

Nagyon ritka alkalom, hogy a szaksajtó számára lehetőség kínálkozik igazi, városi, helyi közösségi közlekedési igények számára kifejlesztett autóbusz kipróbálására. Főleg igaz ez, ha az adott jármű alternatív, jelen esetben CNG (sűrített földgáz) hajtással rendelkezik. Ugyan a címben említett Iveco Urbanway a Mobilitási Hét programjaira érkezett hazánkba, a rendezvény előtt alkalom nyílt arra, hogy szerkesztőségünk képviseletében kipróbálhassam ezt a járművet.

A próbautat az is különlegessé tette, hogy nem egy nullkilométers járműről volt szó, hanem egy – ezt a rendszám és a feliratok is elárulták – csehországban már sok ezer kilométert valós tesztüzemben futott kocsiról. Így mindjárt az is megvizsgálható volt, hogyan helyezhetőek el a különböző, jegyvásárláshoz szükséges kellékek, a kasszagép – ennek talpazata az elektromos csatlakozókkal még megvolt a járműben – illetve a napi használatból eredő esetleges elhasználódás jeleit is szemügyre lehetett venni.

Ugyan hazánkban az Iveco autóbuszok mintha kevesebb figyelmet kaptak volna az elmúlt években, de egy régi hagyományokkal rendelkező szegmensről beszélünk az olasz márkánál. A jármű kialakítása a legpozitívabb értelemben véve rendkívül egyszerű, látható, hogy a tervezők a funkciót és a minél praktikusabb használhatóságot helyezték előtérbe, ami egy helyi járatos járműnél csak előnyként jelenik meg. Igaz ez az utastérre és a vezetőállásra is. Utóbbit áttekintve meglepően kényelmes munkahely ez, könnyen és gyorsan áttekinthető minden.

Különösebb előzetes oktatás nélkül is pár perc kellett csak ahhoz, hogy a kezelőszervek, a műszerek és a jármű vezetésének alapvető funkciói között eligazodjak. A kormány állítás közben a műszerfal-egység a kapcsolókkal, ajtónyitó gombok paneljével együtt mozog, ez egyébként megszokott a helyi járatos járműveknél, más márkák is ezt a kialakítást választják. A vezetőülés kifejezetten kényelmes, számos módon állítható deréktámasszal, rugózási keménységgel a légrugós szerkezet. A külső és számos belső tükör segítségével jól körbetekinthető a jármű, a klímaberendezés kezelése is egyszerű.

Az utastér a 12 méteres járműben teljes hosszban alacsonypadlós. Ez óriási előny, hiszen a Budapesten is jellemzően használt közösségi közlekedés újabb járműveiben is mind ott a hátsó fellépő a kettes ajtó mögötti emelvény. Ez, aki sokat buszozik tudja, hogy kényelmetlen és nem praktikus.

Az utastér kialakításában semmi különleges vagy feltűnő nincsen, funkcionális a jármű. A kerékdobok között is meglehetősen széles a hely, a kettes ajtó rámpával rendelkezik, a jármű közepén parkolhat a babakocsi vagy egy tolószék, de ha nem sok az álló utas, lehajtható ülések is találhatóak itt. A klímatizált utasteret hővédő üvegezés védi, az oldalablakok felső nyolcada nyitható. Az utasülések meglehetősen kényelmesek, szövet borításúak és úgy tűnik strapabíróak, szakadás, feslés nem látszott rajtuk, hiszen már napi szinten használt járműről beszélünk. A padlózat burkolata egységes, könnyen tisztítható csúszásmentes felület.

A motor és a hajtáslánc a jármű leghátsó traktusában helyezkedik el. A 290 lóerős, 1100 Nm legnagyobb nyomaték leadására képes soros, hathengeres, közel nyolcliteres Cursor 8-as motort keresztben, álló helyzetben építették be, mellette található a VOITH automata váltó. A jármű egyébként rendelhető ZF váltóval is. A gáz feltöltésére a jármű elején és hátulján is kialakítottak betöltőcsonkot, ami a tervezők praktikus gondolkodására vall. A hátsó motortakaró burkolatot felnyitva meglepően tágas a motortér, első látásra könnyen hozzáférhetőek a szerkezeti elemek.

Az URBANWAY vezetése rendkívül egyszerű. A váltón hagyományosnak mondható módon a műszerfal jobb oldalán a sorban elhelyezett gombokkal választható ki az irány, ha kell, egy alacsonyabb fokozat. A retarder fékpedál érintésre automatikusan működésbe lép, de a jobb oldali bajuszkapcsolóval is aktiválható, négy fokozatban. Ez az egyik leghatékonyabbnak tűnő szerkezet, amivel az utóbbi időben találkoztam, rendkívül határozottan és egyenletesen lassítja a járművet már az első fokozatban is. Persze ez nyilván terhelésfüggő is. A megállófék jobb kéznél található, elhelyezésének köszönhetően a kormány elengedése nélkül is aktiválható-oldható.

A busz, az alacsonypadlós kivitel ellenére rendkívül fordulékony, jól manőverezhető, bár a kormányszervo egy picit lehetne könnyebb. A műszerek könnyen áttekinthetőek, a műszeregység közepén lévő TFT színes kijelzőn egy billenőkapcsoló fel-le mozgatásával jeleníthetőek meg az alapinformációk. A gáz töltöttség jelző az alap-képen állandóan látható. A gépjárművezető munkáját és persze a közlekedésbiztonságot is segíti a blokkolás- és kipörgésgátló, valamint a menetstabilizátor, amelyek részben ma már kötelező, részben elvárt kiegészítők minden modern járműben.

A típusnál három illetve kétajtós kivitel létezik, nyilván használatfüggően ez igény szerint rendelhető. Az általam kipróbált háromajtós járműben 22-32 ülés helyezhető el.

A jármű világítását már részben ledes fényforrások látják el, a hátsó lámpatestek kialakítása egészen egyedi, különleges formatervet mutat. A jármű futása, köszönhetően a gázüzemű motornak is, meglehetősen csendes, még nagyobb sebességnél is, így a több üléses, kétajtós változat, ahol az utasáramlás kisebb, akár elővárosi forgalomban is megállja a helyét. Rossz úton, Budapesten ilyenből van bőven, a belső takaróelemek meg-megszólalnak, egy kis zörgés olykor jelentkezik. Ugyan ilyen felhasználási területű járműveknél nagyon nehéz fogyasztást és hatótávolságot számolni, de a CNG kivitelű járművel 350-400 km is megtehető egy feltöltéssel.

Összefoglalva egy igazi, napi használatra, gyötrésre kitalált, robusztus, a funkciójának a legteljesebb mértékben megfelelő jármű az URBANWAY, és a gázüzemnek köszönhetően sem a zaj- sem a levegőszennyezésre nem lehet panasz.

(A cikk az Autóközlekedés 2015/10. számában jelent meg)

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....