PSA

A PSA PureTech benzinese lett az „Év motorja”

2017.06.25.

A Stuttgartban immár 18. alkalommal megrendezett „Engine of the Year Awards” díjátadón a nemzetközi szaksajtó képviselőiből álló zsűri az 1–1,4 literes kategóriában az 1,2 literes 3 hengeres PureTech benzinüzemű turbómotornak ítélte a 2017-es „Év motorja” címet.

A nagy népszerűségnek örvendő motornak – amely kétféle (110 és 130 LE-s) változatban kapható (PureTech 110 S&S és PureTech 130 S&S) – 2017-ben immár a harmadik egymást követő alkalommal sikerült elhódítania a megtisztelő „Év motorja” címet.

- A 2014-es megjelenése óta több mint 850 000 példány készült belőle az észak-francia Douvrinben, illetve a kínai Hsziang Jangban működő gyáregységben. A nagy keresletre való tekintettel 2017 végétől a francia Trèmery (Moselle-i régió) üzeme is bekapcsolódik a gyártásba, minek köszönhetően sikerül megduplázni a franciaországi gyártókapacitást. A tervek szerint 2019-re az éves darabszám meg fogja haladni az 1 milliót.



- A PSA csoport sokoldalú, középkategóriás modelljeinek mindegyikét a 110, illetve 130 lóerős változatban létező 1,2 PureTech motor hajtja, amely így közel 70 országban több mint 90 féle kereskedelmi alkalmazásban kerül forgalomba. A népszerű motor 2017-ben nagyban hozzájárult a PSA csoport új termékei – a 2017-es Év autójának választott Peugeot 3008, valamint az új Citroën C3 – fényes sikereihez.

Az európai piacon az 1,2 literes 3 hengeres moduláris PureTech család tagjai adják a PSA csoport összes benzin és dízelmotorjának 1/3-át. A már az alacsony fordulatszám-tartományban is az egyik legkellemesebb vezetési élményt nyújtó 1,2 literes 3 hengeres turbo PureTech motort folyamatos fejlesztéseken esik át. 2017 végéig újabb jelentős átalakításokat terveznek rajta, hogy még nagyobb teljesítményre legyen képes még (akár 4%-kal) alacsonyabb fogyasztás mellett:

- Egy speciális részecskeszűrő (GPF- Gasoline Particulate Filter) révén 75%-kal sikerül csökkenteni a környezetszennyező részecske-emissziót, amely így már most megfelel a csak 2020-ban bevezetésre kerülő európai és kínai normáknak.

- A teljesítmény javulásáról az égéstér átalakításával és a befecskendezési nyomás 250 barra emelésével gondoskodnak a fejlesztők.

- Még tovább csökkentik a súrlódást, és egy új turbókompresszor kerül a motorba.

- Még kompaktabb lesz a kialakítás, ami optimálisabb légellenállási mutatókat eredményez (SCx).



A díjátadó alkalmával Christian Chapelle, a PSA hajtásláncokért felelős igazgatója kijelentette: „Ez a díj benzinmotorjaink kivételes erényeit és teljesítményét dicséri. Tovább folytatjuk belsőégésű motorjaink fejlesztését, hogy minél környezetkímélőbb működés mellett még nagyobb teljesítményre legyenek képesek, és ezáltal meg tudjanak felelni az energiaátállás jelentette kihívásoknak.”

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.18
Az európai autóipar egyszerre került technológiai, piaci és geopolitikai....
2026.05.18
A Ford ma bemutatta európai jövőjére vonatkozó lendületes új jövőképét az európai márkakereskedők....
2026.05.18
A Mercedes-Benz Trucks új szintre emeli a fenntartható járműgyártást: a vállalat bemutatta, hogyan....
2026.05.18
A JAECOO 7 az európai SUV-szegmens egyik legfigyelemreméltóbb új szereplője. Az eddig elérhető....
2026.05.18
A Honda három tervezett elektromos autó modelljének eltörléséből eredő 15,8 milliárd dolláros....
2026.05.18
Újabb mérföldkőhöz ért a CATL debreceni beruházása: május 6-án megkezdődött az akkumulátormodulok....
2026.05.18
A mára a külöböző részben vagy teljesen elektromos meghajtások mellett a járműbiztonsági....
2026.05.18
Harmadik alkalommal rendezi meg a PwC Magyarország a Debrecen Business Forumot, amely az elmúlt....
2026.05.18
Elektromos légi taxi száll fel a JFK repülőtérről, közel 320 km/órás sebességgel átrepül a város....
2026.05.18
Hatodik TCR-győzelmét aratta a 24 óráson Hyundai Motorsport.   ..