autósport

Rali Eb - Herczig Norbert: egyértelműen én hibáztam

2018.08.29.

Herczig Norbert teljes mértékben magára vállalta a felelősséget azért, hogy a rali Európa-bajnokság (ERC) csehországi futamának szombati versenynapján autójuk egy mély árokban kötött ki, és fel kellett adniuk a versenyt.

A MOL Racing Team pilótája az M1 aktuális csatornának szerdán elmondta: Ferencz Ramón navigátorral együtt tanulságos baleset részesei voltak, Skodájuk egy kanyarban megcsúszott és a fák közé került. Herczig kiemelte: a felvételek alapján a baleset valóban "látványosnak" tűnik, testi épségük azonban az autó biztonsági berendezéseinek köszönhetően nem forgott nagy veszélyben.
- Kicsit meghúztuk a kezünket, lábunkat, a biztonsági öv pedig a testünket, de más bajunk nem lett - nyilatkozta a pilóta, aki a történtek miatt minden felelősséget magára vállalt. "Egyértelműen én hibáztam, nem a navigátor. Leheletnyivel gyorsabban értünk oda a kelleténél" - árulta el. Hozzátette: a csehországi Barum-rali nehéz verseny volt, sok helyen erősen lekopott, néhol szurokkal feljavított aszfalton autóztak, ráadásul a szemerkélő eső is megnehezítette a dolgukat.
 
- Az csapott be, hogy az ominózus kanyar bejárati ívénél még nem volt annyira rossz minőségű az aszfalt, mint pár méterrel távolabb. Olyan érzés volt, mintha az autó alól kihúzták volna a szőnyeget - fogalmazott Herczig. A páros az ERC teljes idényében versenyez, hat futamon összesen 62 pontot szereztek, és a pontversenyben jelenleg a harmadik helyen állnak. A szezonból még két viadal maradt hátra, a következő szeptember végén Lengyelországban lesz.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.13
A nyári szünet kellős közepén, derült égből villámcsapásként tett fontos bejelentést a Cadillac: az....
2026.08.13
Új aszfalt-technológia, ami segít elviselni a kánikulát.   ..
2026.08.13
Kevés olyan koncepcióautó született az ezredforduló után, amely akkora meglepetést okozott, mint a....
2026.08.13
A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a hétvégére tervezett HunGarian Baja tereprali....
2026.08.12
Kotorásztunk egy Rolls-Royce szerszámosládájában és mi ez a kavalkád a csavarhúzók, villáskulcsok....
2026.08.12
Míg az első helyét biztosan őrző japán gyártó 5,39 millió új járművet adott el idén január és....
2026.08.12
Marokkó a Donald J. Trump Highway nevet adta az 1055 kilométeres, Tiznittől Dakhláig vezető....
2026.08.12
Az Apple Musicot több mint kétmillió Volvo autóba integrálják egy vezeték nélküli....
2026.08.12
A Szegedi Tudományegyetem a jövőben is folytatja Szabó Ádám támogatását. A hazai elektromosgokart-....
2026.08.12
Teljes szélességben lezárták az M7-es autópályát Zalakomárnál, miután négyen, köztük két gyerek is....