rali-vb

A rali-világbajnokság egyik legerősebb csapatát erősíti a Széchenyi István Egyetem hallgatója

2022.01.21.

A 2019-ben és 2020-ban világbajnok, 2021-ben második Hyundai Motorsport WRC tervezői csapatának fontos láncszeme lett Piller Rudolf, aki a győri Széchenyi István Egyetemen folytatott tanulmányai mellett kapott állást mérnökként az autóversenyzés egyik elitcsapatánál. A fiatal szakember tehát részese lehet a rali-világbajnokság új korszakának, hiszen a versenysorozatban életbe lépő szabályok értelmében az idei évtől hibrid autókkal küzdenek egymással a pilóták.

Január 20-án elstartolt az idei rali-világbajnokság, s a mezőny egyik legerősebb csapatát magyar szaktudás is segíti egy Győrben tanuló fiatalember, Piller Rudolf személyében. A Széchenyi István Egyetem járműmérnök mesterképzésében részt vevő hallgató már a középiskolás évei alatt felismerte, hogy autókkal szeretne foglalkozni, és innentől kezdve mindent megtett azért, hogy ezt a legmagasabb szinten űzhesse.

„A középiskola után a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem gépészmérnöki karán végeztem el az alapszakot, ezt követően jelentkeztem a Széchenyi István Egyetem járműmérnök mesterképzésére. Győrbe egyrészt az angol nyelvű tanulási lehetőség, másrészt pedig az országosan is egyedülálló duális képzés vonzott, amit az intézmény az Audi Hungaria Zrt.-vel karöltve valósít meg” – mondta el a 25 éves budapesti fiatalember.

Piller Rudolf számára sokat jelentett a Formula Student-versenysorozatban való részvétel. (Fotó: Májer Csaba József)

Piller Rudolf már a műegyetemen részt vett a Formula Student-versenysorozatban, Győrbe érkezve pedig az Arrabona Racing Team csapatához csatlakozott. Itt annyira megszerette az autósport világát, hogy kifejezetten kereste a továbblépés lehetőségeit. Végül a Hyundai Motorsporthoz adta be a pályázatát, amit személyes interjúk követtek, majd az örömteli hír, hogy felvették a 2019-es és 2020-as konstruktőri rali-világbajnokcsapat kompozittervező mérnökének. Ő a jármű azon strukturális és karosszériaelemeit tervezi, amelyek karbonkompozitból készülnek. Ez nemcsak változatos, de nagy felelősséggel is járó feladatkör, mert egy modern versenyautón számos kompozit alkatrészt használnak. Aki tehát követi a rali-világbajnokságot, a Hyundai autóin a győri hallgató által tervezett elemeket is láthatja. Az idei év azért is nagy kihívás a konstruktőrök számára, mert az elektromos korszakba belépő versenysorozatban 2022-től már hibrid autókkal vesznek részt a csapatok. Fontos volt tehát, hogy a magyar fiatalember új munkahelyén gyorsan beilleszkedjen, ami nem okozott gondot számára, hiszen mindig is inspirálónak tartotta, ha tehetséges emberekkel egy csapatban, közös célért dolgozhat.

„Aki hozzám hasonlóan, az autó-motor sport egy ilyen jelentős csapatához szeretne bekerülni, annak azt tudom tanácsolni, hogy a tanulmányai mellett mindenképpen vegyen részt a Formula Studentben, ez ugyanis szinte íratlan alapkövetelmény. Ráadásul az egyetemisták konstruktőri versenyének is tekinthető megmérettetés számos fontos dologra megtanít, például az együttműködésre, a csapatszellemre, ami a közös cél eléréséhez nélkülözhetetlen. Arról nem is beszélve, hogy a papír sok mindent elbír, de az igazi vizsga az, amikor az általunk megtervezett alkatrészt le is gyártják, és alkalmazzák a versenyek során” – fejtette ki a fiatal mérnök, aki a tanulás és a négyéves Formula Studentben végzett tevékenysége mellett folyamatosan gyakornokként is dolgozott járműipari cégeknél. A győri duális képzés keretében pedig az Audi Hungaria Zrt.-nél csiszolta tudását, ahol jelentős szakmai tapasztalatot szerzett.

„Szerencsésnek mondhatom magam, mert a Széchenyi István Egyetem és oktatóim támogatása lehetővé teszi, hogy összeegyeztessem a külföldi munkát az egyetemi kötelezettségeimmel, ahogy a munkahelyemen is segítőleg állnak a győri tanulmányaimhoz” – hangsúlyozta. Hozzátette, a téli vizsgaidőszakot követően már csak szakdolgozata befejezése marad hátra, amelyet a jelenlegi munkájához kapcsolódó témában ír, a versenyautó-hátsószárny strukturális optimalizálásáról értekezik.

Piller Rudolf ma tehát már Németországban, egy Frankfurt melletti kisvárosban él, de rendszeresen hazajár a családjához és az egyetemre is. „A szakdolgozatírás mellett most a munka a legfontosabb, hiszen a cél ezúttal sem lehet más, mint a világbajnokság konstruktőri és versenyzői bajnoki címének megszerzése” – zárta a széchenyis hallgató, aki a következő éveit az autósportban szeretné eltölteni, és tudásával tartósan hozzájárulni csapata sikereihez.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.01.23
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 01. 23.....
2026.01.22
A hangZóna mai vendége Piri András, az Inter Cars Hungaria Kft partnerhálózati vezetője, a Young....
2026.01.22
Megugrott a síbiztosítások aránya: karácsony után az utasbiztosítások 40 százaléka, január-....
2026.01.22
A Car Mate mikroszerkezetű fóliája évek óta kapható a szigetországban, és hamarosan az Egyesült....
2026.01.22
Az elektromos autók és a plug-in hibridek németországi elterjedése továbbra is erősen....
2026.01.22
A teljesen új szabályrendszer előtti utolsó, átmeneti évben nagy esély van meglepetésekre a rali-....
2026.01.22
Az M1 regionális e-matrica kapcsán még mindig sok helyen és esetben jelenik meg téves vagy nem....
2026.01.22
Újabb frissítésen esett át Japánban a HiAce ötödik nemzedéke, főleg a belső tér és az aktív....
2026.01.22
A Harley-Davidson és a Dunlop bejelentette, hogy a Dunlop lesz a 2026-os Harley-Davidson Bagger....
2026.01.22
„Úgy közlekedj, mintha a számodra legfontosabbak lennének körülötted!” Az Autós Nagykoalíció....