Korda Racing

Ralikrossz-Eb - A hétvégén Belgiumban négy magyar is lesz a mezőnyben

2023.08.04.

A hétvégén a belgiumi Mettetben folytatódik a ralikrossz Európa-bajnokság idei szezonja, s ezúttal csak a legmagasabb kategória, az Euro RX1 mezőnye lesz ott a rajtnál, ahol négy magyar versenyző is szerencsét próbál.

Az összetettben 35 ponttal hatodik helyen álló Kárai Tamás (Audi S1) mellett a 28 ponttal nyolcadik Benyó Máté (Peugeot 208), valamint a 12. Koncseg Zoltán (Audi A1, 15 pont) és a 14. Mózer Attila (Ford Fiesta, 13) képviseli majd a magyar színeket a 17 versenyautót felvonultató mezőnyben.

A Korda Racing közleményében Benyó Máté elmondta, hogy a háromhetes nyári szünetben néhány fejlesztést hajtottak végre az autóján, melyekkel reményeik szerint növelni tudják a versenygép teljesítményét.

"Eb-újoncként ez a pálya is ismeretlen a számomra, de Mettet többévnyi szünet után került vissza a nemzetközi ralikrossz körforgásába, így a legtöbb riválisom szintén először versenyez majd itt. A csapatot felkészültnek érzem, én pedig jó fizikai és mentális állapotban vagyok, úgyhogy jó eredmény elérése készülök, és arra fogok törekedni, hogy a teljesítményem maximumát nyújtsam" - jelentette ki Benyó Máté.

A belgiumi hétvégén szombaton és vasárnap is két-két előfutamot rendeznek az Euro RX1 mezőnyének, majd az elődöntőkre és a fináléra vasárnap 16 órától kerül sor.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
A hatalmas eső teljesen megkavarta a mezőnyt a Sao Pauló-i Nagydíj kvalifikációján. ..
2026.11.07
A záróvonalat minden közlekedő jól ismeri, és már a gyerekek is tudják, hogy nem szabad áthajtani....
2026.11.07
Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt.....
2026.11.07
Nagyon sok kisebb-nagyobb karambol történt az utakon szombat délután az Útinform és a....
2026.11.07
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.07
A sorozatgyártást a Neue Klasse modellgeneráció technológiai újításai és a rugalmas gyártási....
2026.11.07
Forgalomba állt az új CAF-flotta 45. járműve, a 2301-es pályaszámú villamos, amely a szükséges....
2026.11.07
A Mazda Motor Corporation átadta a hirosimai kikötő Dejima negyedében (Hirosima város, Minami....
2026.11.07
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.07
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....