Polestar

Ráncfelvarrással jelentkezik a Polestar 2

2023.02.10.

A Tesla Model 3 riválisa, a Polestar 2 megújult formában igyekszik felvenni a versenyt a piac növekvő kínálatával szemben.

A svéd autógyártó 2-es számot viselő modelljét sokan a Tesla Model 3 méltó ellenfelének tekintik és a Polestar igyekszik ezt alátámasztani. A modell most új külsőt és erősebb felszereltséget kapott annak érdekében, hogy képes legyen lépést tartani a piac elvárásaival. Erősebb motor, nagyobb hatótáv, újfajta konfiguráció és az SUV 3-as modelltől már ismert orr rész is a dizájn része.

Új motor

A Polestar Volvo modelltestvéreihez hasonlóan új hajtást kap, méghozzá a legfrissebb mágneses motor és szilikon-karbid inverterek személyében. Az akkumulátorok is frissebb, nagyobb lítium-ion akksik lesznek.

Azonban más újítás is lesz, amely nem számokban való növekedést jelent, hanem a hajtás milyenségében változik. A modell történetében először lesz elérhető hátsókerék-meghajtással, ami persze, mégis csak jelent számokban mérhető növekedést. Az eddigi 228 lóerő helyett 295 lesz, azonban a gyorsulást negatívan változtatja az új meghajtás, az eddigi 5 másodperc helyett 6,2 másodpercre lesz szüksége a modellnek az állásból 100 km/órás sebességre való felgyorsuláshoz.

Forrás: Polestar

A duális motoros verzió megmarad összkerék-meghajtással, viszont a hátsó hajtás erősödik itt is. Így ennek a motornak is növekednek a számai, az eddigi 402 helyett 416 lóerőre lehet számítani. Ezen verziós motoroknál még egy fontos újítás köszön be, ugyanis az elülső motort ki lehet kapcsolni, ha éppen nincs szükség rá, ezzel is növelve a jármű hatékonyságát. A gyártó szerint például hosszú távon ez akár több száz kilométer plusz hatótávolságot is jelenthet. Persze, ha a sofőrnek szüksége van rá, az elülső motor egyből bekapcsol és újra dolgozni kezd.

A Polestar 2 performansz kivitele nem meglepő módon a legerősebb motorvariációt ajánlja, amely 469 lóerőt képes kipréselni magából és 4,2 másodperc alatt képes 0-ról 100 km/órás sebességre gyorsulni. Hasonló teljesítményre képes egy 2022-es egy BMW 2 Series M2 3.0 Twin Turbo G87 vagy egy 2011-es Lamborghini Gallardo LP550-2 Spyder kivitele is.

Miért hátsókerék?

Joakim Rydholm, a Polestar alváz tervezéséért felelős részleg vezetője szerint azért volt szükség elsőkerék-meghajtásról hátsóra váltani és a duális motorban a hátsó motor nyomaték megemelni, mivel ez jóval növeli a vezetési élményt is, nem csak teljesítmény, de kényelem és érzés szempontjából is.

Forrás: Polestar

Minden mellett tehát a hatótáv is nőni fog, de mennyire? A Polestar előzetes mérései szerint 518 kilométerre emelkedhet a hatótávolság az eddigi 478-hoz képest, de ezt az adatot külső, független mérésekkel még nem igazolták. A hosszú távú utazásra tervezett motorvariáns 84 plusz kilométert kap, vagyis 635 km lesz a megtehető távolság.

Utóbbi modellek akkumulátorai is növekednek, 27 modulos, 82 kilowattórás akksikkal lesznek kaphatóak, viszont csak Európában. Az amerikai és ázsiai piacokon egyelőre marad a 78 kilowattórás változat és az alapmodellek is maradnak a 24 modulos, 69 kilowattórás akkumulátoroknál.

A külső

Az új Polestar legszembetűnőbb változtatása nyilvánvalóan a külső és a dizájn. Ezen belül is az úgynevezett SmartZone nevű panel a legfeltűnőbb, amely az autó orrán váltja fel a régi hűtőrácsot. Ez a panel a Polestar 3-nál már megszokott módon működik, vagyis rengeteg olyan rendszernek ad otthont, amelyek a vezetésbiztonságot segítik, például a radarok és a kamerarendszerek.

Forrás: Polestar

A Polestar vezérigazgatója, Thomas Ingenlath szerint az autóipari ráncfelvarrások sokszor elrontják az autó eredeti kinézetét, feleslegesek és kilógnak az eredeti dizájn stílusából. Azonban a Polestar 2 esetén igyekeztek mindezt elkerülni és a hatalmas külső változtatások helyett a teljesítmény és a motorok, valamint az akkumulátorok kapacitásának növelése került előtérbe.

Ingenlath szerint ez az eddig legjobb kivitele a modellnek, már a teljesítményt illetőleg, de emellett a SmartZone a kinézeten is javított.

Egyéb újdonság az is, hogy a cég rengeteg eddig csak a nagyobb felszereltéghez tartozó funkciót most az alapmodellnél is elérhetővé tesz, bármiféle plusz költség nélkül. Így a holttérfigyelő-rendszer és a kormányzást segítő mechanizmus, vagy a fékrásegítővel ellátott közlekedésfigyelő-rendszer és a ráfutást figyelő- és elkerülőrendszer is elérhető bármelyik Polestar 2 modellen.

Ezen kívül a 360 fokos látószögű kamera, vezeték nélküli töltő és a visszapillantókat párátlanító funkciók is elérhetőek lesznek.

Forrás: Polestar

A Polestar nemrég meg is nyitotta a rendelésfelvételt a ráncfelvarrt modelljére és a harmadik negyedévben már várható is lesz a szállítás. A jobb külsővel magasabb ár is jön, Németországban a Polestar 2 alapára nagyjából 19,5 millió forint lesz.

Forrás: 
Automotive News Europe

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....