Red Bull
Nem sok mindent tudott élvezni Max Verstappen eddig az F1 2026-os szezonjából. A hatodiknál jobb helyen még nem ért célba, az autója nehezen vezethető, problémás és nem túl versenyképes, ráadásul az F1 szabályaival is nehezen békül ki, mert háttérbe szorítottak bizonyos meghatározó tényezőket, amiket igazán szeretett a királykategóriában és a versenyzésben.
Max Verstappen. Fotó: Red Bull
Jobb kedve egyelőre csak akkor van a hollandnak, amikor GT-autóban ül és Nordschleifén versenyez. A Red Bullnál tudják, ezen ők is változtathatnak. Laurent Mekies szerint nem feltétlenül a Miamiban életbe lépő szabálymódosítások hatásának függvénye, hogy Verstappen visszanyeri-e a motivációját és a kedvét. „Az a Max, akit mi látunk, egy teljesen elkötelezett Max. Egy gyors autót akar, és segít a csapatnak egy gyors autót összehozni. Minden energiáját ennek szenteli” – mondta a Red Bull csapatfőnöke a Sky Sportsnak.
Kiemelte, az F1-gyel szembeni kritikákkal Verstappen csak jót akar a sportnak. „Szenvedélyesen szereti a sportot. Igen, felemelte a hangját, amikor úgy érezte, tenni kell dolgokat. Miamival kezdve előrelépünk a szabályokkal. Ő is elfogadja ezt. Hogy elég lesz-e? Együtt idővel látni fogjuk, hogy elég lesz-e vagy sem.”
A Red Bull főnöke úgy véli, Verstappen hangulatára jótékony hatással lenne, ha csapatuk összeszedné magát és versenyképesebbé tenné az RB22-est. A tavaly nyugdíjba vonult tanácsadójuk, Helmut Marko nemrég egy interjúban azt mondta, ezzel a kiszámíthatatlanul viselkedő autóval még az általa sokat emlegetett Max-faktor sem tud érvényesülni. Mekies szerint első lépésként ezt kéne visszahozniuk.
„Tisztában vagyunk vele, hogy az elsődleges, hogy adjunk neki egy olyan autót, amivel igazán nyomhatja. Ennek nincs sok köze a szabályokhoz. Tudjuk, hogy egy bonyolult autót adtunk neki és Isacknak az első három versenyen, és most olyan autót kell biztosítanunk számunkra, amivel folyamatosan nyomhatják. Ha ez meglesz, az még nem jelenti azt, hogy elég gyors lesz bizonyos helyezésekhez, de azt jelentheti, hogy visszatér a Max-hatás, és akkor elkezdhetünk fejlesztéseket tenni az autóra.”
„Biztosra veszem, hogy ha Miamira nem is oldódnak meg dolgok, a csapat a mélyére fog ásni, mik gátolnak minket, éppúgy, ahogyan tette a múlt évben is. És akkor majd többször látunk mosolyt Max arcán is” – fejtegette Mekies.

A Red Bull autója várhatóan jelentősen átalakul Miamira – akárcsak több riválisé, például a McLarené és a Ferrarié. A holland Telegraaf úgy tudja, a csapat 12 kilogramm súlyfelesleggel indította az évet. Értesülésük szerint ezt a hátrányt a mostani új csomaggal 6-7 kilogrammra sikerült csökkenteniük, vagyis nagyjából felezték. Ez már önmagában jelentős javulást hozhat számukra. Persze minden relatív, hiszen a hírek szerint a McLaren és a Ferrari is fogyókúráztatta az autóját az áprilisi szünetben.
Mekies szerint a hátrányukból körülbelül 0,3 másodperc eredeztethető a motorjuk teljesítményéből. Habár a Mercedes kikiáltotta a legjobbnak a Red Bull erőforrását, a bikások úgy látják, távol állnak attól, hogy a legjobbak legyenek. „Hogy a miénk a legjobbak szintjén van-e? Egyáltalán nem. Úgy gondoljuk-e, hogy azok közé tartozunk, akiknek lehetőséget kell adni a felzárkózásra? Igen, mindenképpen reméljük, hogy ebben a kategóriában vagyunk” – mondta Mekies, utalva a 2%-os teljesítményhátrányra, ami a határa annak, hogy egy gyártó extra fejlesztési lehetőséget kapjon a belső égésű motorjával.
További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!