veszteség

Rekordmértékű veszteséget termelt a Renault tavaly

2021.02.20.

Több mint 8 milliárd euró veszteséget termelt a francia autógyártó csoport a koronavírus-járvány által dominált 2020-as évben, de reményei szerint a jövedelmezőséget a mennyiség elé helyező új stratégiai terve kivezeti a válságból és növekedési pályára állítja a vállalatot.

A nagy autógyártókat keményen sújtotta az egész világon elterjedt járvány, amely miatt hónapokra le kellett állítani a termelést és bezártak az autószalonok. Különösen nagy csapást szenvedett el a Renault-Nissan szövetség, amely eleve gyengébb pozíciókból indult az alacsony haszonkulcsok és a Carlos Ghosn körüli vezetési válság miatt.

Bár az első fél évhez képest a másodikban sokat javult a helyzet, így is soha nem látott mértékű volt az éves veszteség. Nehéznek ígérkezik az idei év is, mivel a járványügyi helyzet alakulása mellett a félvezetők piacán kialakult globális hiány újabb bizonytalansági tényezőt eredményezett, ami akár 100 ezer autóval is csökkentheti az éves termelési szintet.

A csoport nem is közölt pénzügyi előrejelzést az idei évre, csak annyit mondott, hogy a kitűzött céldátum előtt, már decemberre teljesítheti a tavaly májusban meghirdetett, 2 milliárd eurós hároméves költségcsökkentési tervét. Luca de Meo, a Renault tavaly júliusban hivatalba lépett vezérigazgatója, aki a költségek csökkentése mellett a jövedelmezőség és az értékesítés növelésére helyezi az a hangsúlyt, arra figyelmeztetett, hogy az idei év elején csökkentek a megrendelések a járvány miatt több országban tartós korlátozások hatására.

A Renault emellett más kihívásokkal is szembesül, így a károsanyag-kibocsátási szabályok szigorításával, valamint az olasz-amerikai Fiat Chrysler és a francia PSA autóipari konszern egyesülésével, amellyel a világ negyedik legnagyobb járműipari vállalata alakult meg januárban.

A Renault-csoport tavaly 2,95 millió járművet értékesített, ami 21,3 százalékkal kevesebb mint egy évvel korábban. Az értékesítési árbevétel 21,7 százalékkal 43,5 milliárd euróra csökkent, az üzemi veszteség pedig közel kétmillárd eurót tett ki, szemben az egy évvel korábbi 2,1 milliárdos nyereséggel.

A csoport nettó vesztesége 8 milliárd 46 millió euró volt tavaly, ebből a részvényesekre jutó nettó veszteség 8 milliárd 8 millió eurót tett ki, szemben a 2019-ben elért 141 millió eurós veszteséggel. A csoport teljes

Elemzők jobb adatot, 7,4 milliárd euró körül nettó veszteséget vártak a tavalyi évre. A veszteséghez nagyban, 4,9 milliárd euróval járult hozzá a japán partner Nissan.

A Renault-csoport az első fél évben 1,26 millió járművet értékesített, ami 34,9 százalékkal kevesebb mint egy évvel korábban. A második fél évben 6,8 százalékkal kevesebb, 1,69 millió autót adtak el. Az értékesítési árbevétel 34,3 százalékkal, 18,4 milliárd euróra csökkent az első félévben, míg a másodikben 8,9 százalékkal, 25,05 milliárd euróra mérséklődött. A részvényesekre jutó nettó veszteség 7,29 milliárd euró volt az első félévben, míg egy évvel korábban 970 milliós nyereséget tudtak elkönyvelni.

Dél körül 4,59 százalékos mínuszban, 37,98 eurón forogtak a Renault-részvények a párizsi tőzsdén, de napi mélypontjukon 5,09 százalékos veszteségben, 36,40 eurón állt a jegyzés. Az utóbbi 52 hétben 12,77 és 40,94 euró között mozgott az árfolyam, amelynek jelenlegi szintje 25 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.

A Renault 43,4 százalékos szavazó részesedéssel rendelkezik a Nissanban, az pedig 15 százalékos nem szavazó részesedéssel a francia autógyárban. A Mitsubishi 34 százalékban van a Nissan tulajdonában.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
Az Energiaügyi Minisztérium közleménye szerint márciusban 80 százalékkal nőtt az értékesítés 2023-....
2024.04.20
A TCR World Tour egyetlen magyar versenyzője az első helyről indulhat a szombati első futamon....
2024.04.20
A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a ....
2024.04.20
Rendkívül izgalmasan alakul a rali-vb szezon második aszfaltos versenye, ugyanis még Ogier is....
2024.04.20
Megközelítette az 1500-at a hazánkban a tavaly eladott kínai autók száma és ebbe nem számoltuk bele....
2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..
2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....