Volkswagen

Rekordszámú látogató az Autostadtnál 2015-ben

2016.01.15.

Fennállásának 15. évében, 2015-ben a wolfsburgi Autostadt rekordszámú, 2,42 millió látogatót fogadott.

2000-ben történt megnyitása óta több, mint 33 millió vendég kereste fel a Volkswagen Csoport kommunikációs platformját Wolfsburgban. A járműátadások tekintetében is csúcsot döntött az Autostadt tavaly: 168 514 új autót vehettek át itt az ügyfelek 2015-ben (2014: 166 488 darab). Ez a Németországban átadott összes Volkswagen személyautó 28 százalékát tette ki.

„A Volkswagen Konszern számára a tavalyi évet előre nem látott, jelentős kihívások határozták meg. Ennek tükrében még jobb érzés látni, az emberek milyen érdeklődéssel fordulnak a Volkswagen felé. Az Autostadt sikere pedig szintén ezt igazolja.” – nyilatkozta Matthias Müller, a Volkswagen AG igazgatótanácsának elnöke.

„Számunkra a 2015-ös év csúcspontja az Autostadt 15 éves jubileuma volt. A teljes csapat sikere ez, amelyet most egy látogatói rekorddal koronázunk meg. A látogatók számának 8,5 százalékos emelkedése óriási elismerés a vendégeink részéről. Látogatásuk megerősíti az Autostadt egyik legfőbb küldetését, hogy a Volkswagen Csoport vendégszerető nagykövete legyen.” – foglalta össze a 2015-ös évet Otto F. Wachs, az Autostadt ügyvezetője.

Új kiállításaink, mint a világ leglátogatottabb járműmúzeumában, a ZeitHaus épületében megtekinthető „Rokon járgányok”, az Autostadt által kínált változatos októtatóprogramok, a DESIGN DISPLAY kiállítássorozat vagy a Movimentos Fesztivállal közös kulturális rendezvények különleges alkalmakat teremtettek az érdeklődőknek, hogy ellátogassanak az Autostadtba. Téli és nyári szezonális eseményeink szintén mágnesként vonzották a látogatókat, tavaly kereken egy millióan voltak kíváncsiak ezekre a rendezvényekre. A Volkswagen különböző elektromos járműveivel megtett 8 000 tesztút során a látogatók a Föld kerületének háromszorosával megegyező távolságot tettek meg. A 2015-ös év kiemelkedő eseményeivel kapcsolatos információk elérhetőek az Autostadt médiaoldalán a www.presse.autostadt.de oldalon.

A wolfsburgi Autostadt: a világ vezető autós célpontja

A Volkswagen Csoport kommunikációs platformjaként működő wolfsburgi Autostadt „Emberek, autók és ami őket mozgatja” mottójának megfelelően a Konszern értékeit és a mobilitás témakörét kívánja élményszerűen bemutatni. Mióta 2000-ben megnyitotta kapuit, több mint 33 millió látogatót fogadott az Autostadt, amely így Németország egyik legkedveltebb turisztikai célpontjává nőtte ki magát. Mindemellett az Autostadt a világ legnagyobb újautó átadási központja és a ZeitHaus, a világ leglátogatottabb járműmúzeumának otthona. Kulturális események széles kínálatával, mint amilyen például az évente megrendezésre kerülő Movimentos Fesztivál, az Autostadt a kultúra rajongóinak nemzetközi találkozóhelye.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.03
Nem elég, hogy sok helyen havazik, a körgyűrűn egy súlyos baleset is történt. ..
2026.02.03
Inspirációként a Be-1, a Pao és a Figaro szolgálnak majd. Mostanában nagyon élik a múltidézést, és....
2026.02.02
London kimondta, amit Európa nagy része még csak sejt: a városi közlekedést ember már nem tudja....
2026.02.02
Mosonmagyaróvár térségében forgalmi akadály van - írja a Katasztrófavédelem. ..
2026.02.02
Az idei Tokiói Autószalon egyik legmeglepőbb és legtöbb figyelmet érdemlő autója egy második....
2026.02.02
A Mazda örömmel jelenti be, hogy a Mazda6e bekerült az öt döntős közé a rangos 2026 World Car....
2026.02.02
A Toyota tavaly továbbra is a világ legnagyobb autógyártója maradt, itthon pedig ugyancsak....
2026.02.02
A Trans-Sped a hosszú távú stratégiai céljainak támogatása és a működési hatékonyság érdekében....
2026.02.02
Nézze meg a videót! ..
2026.02.02
Az érintett gazdasági szereplők és szakmai szervezetek részéről kiemelkedő nemzetközi és hazai....