forgalmi rend változás

A rendőrök miatt lesznek útlezárások ma a fővárosban

2021.09.26.

Rendőrségi autós felvonulást és futóversenyt is tartanak ma Budapesten. Emiatt főleg az I. kerületben fennakadásokra kell készülni a közlekedésben.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) fennállásának 140. évfordulója alkalmából nagyszabású autós felvonulást tartanak. A Budai Várnegyedben, a Szent György téren 11 órától kiállítják a rendőrségi járműveket. Majd 13 órakor indul a felvonulás, amely a Szent György tér - Szent György utca - Palota út - Dózsa György tér - Krisztina körút - Erzsébet híd - Szabad sajtó útja - Kossuth Lajos utca - Astoria - Károly körút - Bajcsy-Zsilinszky út - Andrássy út útvonalon halad a Hősök teréig.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint az I. kerületben a Budapest Futófesztivál - NATO futás miatt is forgalmi változások lesznek, várhatóan reggel 6 és délután 14.30 között. Erre az időre lezárják az Attila utat a Vérmező úttól a Bugát utcáig, a Bugát utca és az Alagút utca között szakaszos zárás várható a rajtok idején.

Emellett 10.50-től 13.20-ig lezárják a Clark Ádám teret és az Alagutat, továbbá 10.50 és 11.50 között a budai alsó rakpartot a Margit híd és a Döbrentei tér között.

A lezárások miatt az 5-ös, a 16-os, a 105-ös autóbusz és a 19-es villamos módosított rend szerint közlekedik majd - közölte a BKK.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.02
Az elektromos kamionok elterjedését nemcsak a töltőpontok számának növelése, hanem azok megfelelő....
2026.11.02
Az ausztrál Headspace Campers műhely alakította át komoly expedíciós járművé a furgon aktuális....
2026.11.02
Csökken 0,1 centtel a 95-ös oktánszámú benzin szabályozott ára kedden Szlovéniában, míg a dízel és....
2026.11.02
Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy....
2026.11.02
Miért érdemes most borosüveg parafadugót tenni az autóba? – teszi fel a kérdést az osztrák heute.at....
2026.11.02
A Nagy Imre út Vasvári Pál utca és Szauter utca közötti szakaszán új, osztott gyalog- és kerékpárút....
2026.11.02
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba....
2026.11.02
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt hétfőn délelőtt a Vas megyei Bögöte közelében -....
2026.11.02
A 15 éves Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) október 30-ai közgyűlése újabb ötéves időszakra....
2026.11.02
Akár 10 000 eurós büntetés is sújthatja azokat az autósokat, akik Ausztriában nem készítik fel....