baleset

A rendőrség lezárta a tavalyi év egyik legszomorúbb balesetének ügyét

2020.06.13.

Ittasan, jogosítvány nélkül okozott valaki balesetet, amelyben egy 13 éves lány kis híján életét vesztette.

2019. december 13-án 18 óra 40 perc körül egy 32 éves helybéli egy Opel Omegával Kiskunhalason, a Vajda utcán közlekedett. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a férfi a Szász Károly utca kereszteződéséhez érve nem vette figyelembe a kihelyezett „Állj! Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla utasítását, valamint a felfestett útburkolati jeleket, és úgy kezdte meg a balra kanyarodást, hogy nem biztosított elsőbbséget a balról érkező, és a védett úton egyenesen haladó 13 éves kerékpárosnak, ezért összeütköztek.

Az autó vezetője a történtek után a helyszínről elmenekült, és nem nyújtott segítséget a sérült gyermeknek, aki a jármű alá szorult. A lány életét a Készenléti Rendőrség éppen a környékben szolgálatot teljesítő egyenruhásai, és a segítségükre siető civilek mentették meg.

A kiskunhalasi férfit szintén a Készenléti Rendőrség munkatársai fogták el a baleset közelében, majd átadták a helyi járőröknek. K. Gáborról elszámoltatása során kiderült, hogy úgy vett részt a közúti közlekedésben, hogy vezetői engedéllyel nem rendelkezett, illetve a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztott.

A közúti baleset gondatlan okozása vétség és segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésével megalapozottan gyanúsítható sofőrt kihallgatását követően a rendőrök őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amit az illetékes járásbíróság elrendelt.

A nyomozást befejezték a rendőrök, és az iratokat vádemelési javaslattal átadták az illetékes ügyészségnek.

Az életmentésről bővebben az ORFK Kommunikációs Szolgálata által kiadott közleményben olvashatnak.

Forrás: 
Police.hu

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.24
Volt olyan sofőr, aki 50 helyett 114 kilométer/órával ment, neki 210 ezer forint bírságot kell....
2026.09.23
Vendég: László Márk kenéstechnikai szakmérnök, az IGOL hivatalos magyarországi importőre ..
2026.09.23
259 kilométeres hatótáv, 28 perces gyorstöltés, kategóriaelső csomagtér és Gemini: a Nissan új....
2026.09.23
Az Olasz Posta jóvoltából bélyegeken is megjelennek az Olasz Nagydíj legendás, történelmi....
2026.09.23
A Párizsi Autószalon közeledtével, az Opel felfedte, hogy legújabb tanulmányautójának neve Opel....
2026.09.23
Ezek a márkák tűnnek el rohamtempóban a magyar autóparkból.  ..
2026.09.23
Magyarországot 25 versenyszámban 29 induló képviseli a fiatal szakemberek versenyén, a WorldSkills....
2026.09.23
Trendszerűen nőtt az utazások hossza a MOL Limo-nál az idei nyáron. A szolgáltató friss adatai....
2026.09.23
Megkezdték a próbagyártást kedden a CATL kínai akkumulátorgyár új, debreceni cellagyártó üzemében....
2026.09.23
Az elmúlt két és fél évben 140-en szenvedtek halálos balesetet mikromobilitási eszközzel – zömében....