balesetek

Rengeteg árokba csúszott járművet kell menteni - lezárták a Normafát

2023.12.01.

Jellemzően árokba csúszott, elakadt járművek mentéséhez kérték a tűzoltók segítségét, de egyes helyeken a kidőlt fák, leszakadt ágak okoztak forgalmi akadályt a csütörtöki havazás és ónos eső következtében - a balesetek sora ma is folytatódott.

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) péntek reggeli tájékoztatása szerint több mint száz helyen kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak, az esetek felében a fővárosban, illetve Pest, Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves vármegyében is a szokásosnál több feladatot adott az átvonuló csapadékzóna és az ónos eső.

Éjfélig negyvenként elakadt járművet kellett menteni. Kilenc helyen a villamos vezetékek is megsérültek, Pest és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében néhány településen átmenetileg szünetelt az áramellátás - írta az OKF.

Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

A balesetek sora ma is folytatódott, kora reggel kevesebb mint negyed órán belül kettőről is beszámolt a katasztrófavédelem. Az elsőnél kisodródott és árokba hajtott egy platós kisteherautó Bicskénél, az 1-es főút 30-as kilométerénél.

A másik esetben oldalára borult egy személyautó az M86 autópályát és Beled települést összekötő úton, a körforgalomtól mintegy száz méterre. Egy ember beszorult a járműbe, őt a kapuvári hivatásos és a répcelaki önkormányzati tűzoltók feszítővágó segítségével szabadították ki. Az egységek áramtalanították az úttestől 20 méterre, a szántóföldön lévő autót.

A katasztrófavédelem továbbra is arra kér mindenkit, hogy figyelje a meteorológiai szolgálat riasztásait, az aktuális útviszonyokról pedig a Magyar Közút információs portálján lehet tájékozódni - olvasható a közleményben.

Lezárták a Normafát, mert az ónos eső következtében a fákra rakódott jég az éjszaka megvastagodott, ágak és tenyérnyi jégdarabok szakadnak le, kisebb fák kidőlése is várható - tudatta a XII. kerületi önkormányzat péntek reggel az MTI-vel.

A közlemény szerint "a balesetek megelőzése és a biztonság érdekében a Hegyvidéki Önkormányzat a Normafa erdőterületeit erdőgazdálkodói jogkörével élve péntek reggeltől ideiglenesen lezárta".

Jegesedés miatt nem közlekedik a 60-as busz, és a 65-ös busz is csak szakaszosan jár a fővárosban - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) péntek reggel a BKK Info Facebook-oldalon. A 65-ös autóbusz Fenyőgyöngye és a Szépvölgyi dűlő között nem közlekedik a jegesedés miatt - írták.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
A Cadillac Forma–1-es csapatának többségi tulajdonosa, Mark Walter állítólag fontolóra vette....
2026.11.03
A hűvösebb reggelek, a korábbi sötétedés és a változékony időjárás új kihívásokat jelentenek a....
2026.11.03
Robotok és kínaiak törtek be a góliát munkagépek rohamtempóban bővülő piacára.  ..
2026.11.03
A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a....
2026.11.03
Volt, aki 166 km/h-val futott bele a traffipaxba. ..
2026.11.03
A huszonöt európai ország autóipari szakújságíróiból álló, független zsűri döntése értelmében az....
2026.11.03
Németország egymillió eurós hozzájárulással csatlakozott az Ukrajna Közlekedési Támogatási....
2026.11.03
Tesztüzemre indul Budapesten a 132E vonalán az első, biometán (Bio-CNG) megújuló üzemanyaggal....
2026.11.03
A konstruktőri versenyben címvédő, legutóbbi hat idényben első Toyota két háromfős csapattal és más....
2026.11.03
Sorban harmadik alkalommal bizonyult a legjobbnak a J.D. Power autóipari márkahűség-kutatásában a....