Porsche érdekességek

Repülő személyautó kifejlesztésén gondolkodik a Porsche

2018.03.03.

A Porsche célja, hogy versenybe szálljon más gyártókkal a városi személyszállítási piacon - közölte Detlev von Platen, a Porsche értékesítési igazgatója az Automobilwoche című német autós folyóiratnak nyilatkozva.

"Ennek tényleg volna értelme. Ha például Zuffenhausenből (ahol a Porsche-üzem van) a stuttgarti repülőtérre akarok eljutni, ez legalább félórába telik, ha nem többe. Repülve 3-6 percbe" - mondta Von Platen.

Már sok autógyártó fejleszt repülő gépkocsit, számítva arra, hogy a kereslet eltolódik a hagyományos gépjárművektől az önvezetők felé, amelyeket mobilapplikációk segítségével lehet bérelni. A Volkswagen autótervező cége, az Italdesign és az Airbus a tavalyi genfi autószalonon már bemutatott egy Pop.Up-nak elnevezett kétüléses repülő autót (képünkön), amely kifejezetten a közúti dugók elkerülésére alkalmas.

A Porsche terve szerint jövőbeni repülő autója felett az utasnak is volna némi ellenőrzése, de nem lenne hozzá szükség vezetői engedélyre, mert a jármű legtöbb funkciója automata volna - írta az Automobilwoche.

A Porsche repülő autójának potenciális versenytársa lenne a német startupok közül a Daimler támogatta Volocopter, a Lilium Jet és az eVolo, valamint az amerikai Terrafugia és a Joby Aviation.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
A záróvonalat minden közlekedő jól ismeri, és már a gyerekek is tudják, hogy nem szabad áthajtani....
2026.11.07
Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt.....
2026.11.07
Nagyon sok kisebb-nagyobb karambol történt az utakon szombat délután az Útinform és a....
2026.11.07
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.07
A sorozatgyártást a Neue Klasse modellgeneráció technológiai újításai és a rugalmas gyártási....
2026.11.07
Forgalomba állt az új CAF-flotta 45. járműve, a 2301-es pályaszámú villamos, amely a szükséges....
2026.11.07
A Mazda Motor Corporation átadta a hirosimai kikötő Dejima negyedében (Hirosima város, Minami....
2026.11.07
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.07
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....
2026.11.07
Közúton és sínen is használható munkagépeket szerez be a MÁV - közölte a közlekedési és beruházási....