Oroszország

A részegen vezető oroszoktól elkobozzák a kocsijukat

2019.11.27.

Egy új orosz törvényjavaslat értelmében a részegen volán mögé ülő autótulajdonosoktól elkobozzák a járművüket, amit csak 30 ezer rubel befizetése ellenében kaphatnának vissza – írja az autonews.ru orosz autós hírportál.

Az orosz törvényhozás, a Duma elé került törvényjavaslat tovább szigorítaná az ittas vezetők elleni szankciókat. A részeg autósoktól azonnali hatállyal elkobozzák a járművüket, amit csak akkor kaphatnának vissza, amikor készpénzben kifizetik az ittas járművezetés alapbüntetését, 30 ezer rubelt (kb. 150 ezer forint).

A törvénytervezet célja, hogy behajthatóvá tegyék a büntetéseket. 2016-ban ugyan hoztak már egy rendelkezést, de komolyabb szankciók híján az állami szervek képtelenek voltak annak érvényt szerezni. A statisztikák szerint az tetten ért ittas vezetőnek eddig alig egy harmada fizette be a büntetést. A többiek bíztak a bürokrácia lassúságában és nehézkességében, így akár évekig ki tudták játszani a hatóságokat.

Az orosz belügyminisztérium adatai szerint 3 év alatt 2 millió autóvezetőt értek ittas vezetésen. Rájuk összességében 40 milliárd rubel (kb. 200 milliárd forint) bírságot vetettek ki, amiből eddig csak 13 milliárd rubelt (kb. 62 milliárd forint) fizettek be az államkasszába.

Az autonews.ru információi szerint 2018 első hat hónapjában 128 ezer bírósági határozatot hoztak részeg autósokkal szembeni bírságok behajtásáról.

Az új törvényjavaslat nem tenne különbséget saját, kölcsön vagy céges autó között. Ha a sofőr lebukik, az autó megy a rendőrségi megőrző telepre, függetlenül attól, hogy ki a tulajdonosa. Márpedig a cégek saját alkalmazottaik béréből le tudják vonni a büntetést, ha azok nem váltják ki időben az elkobzott autót. A barátok meg majd elintézik, egymás közt...

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.25
Az egyéniben és a konstruktőrök között is világbajnoki címvédő McLaren Forma-1-es istálló "teljesen....
2026.04.25
Az Európai Parlament hamarosan szavaz az uniós járműellenőrzési szabályok felülvizsgálatáról. A....
2026.04.25
A balatoni sztráda beállt, ráadásul már a kerülőutak is kezdenek telítődni. ..
2026.04.25
Az AutoWallis Csoport lesz a kínai Geely márka kizárólagos forgalmazója Ausztriában a Zhejiang....
2026.04.25
Nagy médiafelhajtások közepette, a párizsi Palais Garnier operaházban minap tartotta meg európai....
2026.04.24
A belső égésű motorok továbbra is az első helyen állnak Ausztriában. Vagyis az osztrákok továbbra....
2026.04.24
Szakmai döntés alapján Varga Tibor Erik a Révész Racing támogatásával az MTA Italia csapatában....
2026.04.24
Hamarosan rakteres formában is kapható lesz az európai piac legolcsóbb elektromos autója. ..
2026.04.24
A tűzoltók megkezdték a járművek áramtalanítását - írja a Katasztrófavédelem.  ..
2026.04.24
Az új Mustang GTD Competition rekordot döntött a Nürnburgringen, 6:40-es köridejével. ..