Focikupa

Részvételi rekordot döntött és az Audi Hungaria csapatának győzelmével zárult a IV. Automotive Focikupa

2019.04.17.

A részvételi rekordot javító focitornát – amely a hatvan induló résztvevőjével immár a magyarországi autógyártási szektor legnagyobb sporteseménye – Ésik Róbert fővédnök, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) elnöke nyitotta meg a XVI. kerületi Ikarus Sportpályán. Először az elismerését fejezte ki a hagyományossá vált szabadidős sporteseményt előkészítő és lebonyolító PromoSport Kft.-nek, majd arról számolt be, hogy a legutóbbi 98 legnagyobb hazai beruházás közül 36 a járműipart érintette is.

A járműipar színe-javát felvonultató amatőr focitorna csoportmérkőzéseit tíz pályán és azokon hat-hat csapattal rendezték meg, ennek köszönhetően egy-egy pályára lépés között lényegeseb lerövidült a várakozási idő. Minden résztvevő tetszését kiérdemelte a PromoSport most bemutatkozó új forgatókönyve, amely szerint a csoportokból nem csak az első két, hanem a három legjobb csapat juthatott tovább és folytathatta a szereplését a torna egyenes kieséses szakaszában. Már itt, tehát a legjobb 32 között kiderült, hogy idén nem lesz címvédés, nem sokkal később pedig - a negyeddöntőt követően - az is, hogy a IV. Automotive Focikupán sorozatban negyedszer is új győztest fognak köszönteni.

A hajrában, azaz a legjobb négy között az Audi Hungaria 3-1-re verte a TRIGO focistáit, a másik elődöntőben pedig a Jabil Circuit Magyarország Kft. 1-0-ra az APTIV Tatabánya kispályás formációját. Az aranyérmeket és a díszes kupát tehát idén az Audi Hungaria focistái vehették át, az ezüstérmeket pedig tavalyi helyezésüket megismételve a Tiszaújvárost képviselő Jabil Circuit játékosai.

A bronzmérkőzésen egyetlen gól döntött az APTIV Tatabánya javára a TRIGO elleni mérkőzésükön, amely a legjobb négy közé jutottak számára hét óra leforgása alatt a tizedik erőpróbát jelentette.

Szokatlan eseménynek nevezhető, hogy a gólkirályi címet egyaránt 10-10 találattal, tehát holtversenyben két olyan játékos érdemelte ki, név szerint Kovács Krisztián (Hanon Systems Hungary Kft.), illetve Csuka László (AUTOLIV Kft.), akiknek a csapata a legjobb nyolc közé sem jutott be. A torna legjobb kapusaként Barassó Zsoltot, az APTIV Tatabánya játékosát köszöntötték a házigazdák.

Az Automotive Focikupához kapcsolódó Jövő Mérnökei tornát idén a győri Széchenyi István Egyetem csapata nyerte, így a szombati sportesemény kettős győri sikerrel zárult.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....
2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....
2026.11.05
Körbeküldött egy levelet a csapatoknak a Forma–1 a Yamaha MotoGP-s katari bojkottja kapcsán, és....
2026.11.05
A felső-ausztriai motorgyártó Steyr Motors potenciális felvásárlással néz szembe. A kérő az....
2026.11.05
A népszerű Volvo XC40, EX40 és EC40 modellek most még többet kínálnak: a fejlesztések célja, hogy a....
2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....